"Az élet nem mindig habostorta. Tegnap még nem gondoltam volna, hogy a mai napot már egy kórház vendégszeretetében élvezem" – írja Facebook-oldalán a népszerű színésznő, műsorvezető. Liptay Claudia váratlan betegségét is megnevezte. A kórházi ápolás miatt a héten a Játékszín két előadása is elmarad, háromszor pedig beugrik valaki a művésznő hely
Hamis világmárkákkal csalogatta vevőit egy budapesti üzlet. Több mint 40 millió forint vagyoni hátrányt okozott a jogtulajdonosoknak, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
A belga fővárosban hétfőn több mint 5000 ember vonult az utcákra, hogy támogatásukról biztosítsák az Audi Brüsszel dolgozóit, akiknek a munkahelye veszélybe került. A szolidaritási akció miatt Brüsszelben a tömegközlekedés nagy részét felfüggesztették.
Augusztusban 0,6%-kal növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon - olvasható a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) közleményében. Ami a tőzsdéket illeti, a fejlett piacokon némi emelkedést láthattunk, a fejlődő tőzsdéken is volt még valamennyi növekedés, ezzel szemben a hazai tőzsdén csökkenés volt megfi
Utóvizsgálat keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. által vállalt kötelezettségek végrehajtását - tájékoztatta a nemzeti versenyhatóság hétfőn az MTI-t.
Szombaton is folytatódott a viharos időjárás által okozott károk elhárítása, a legtöbb segítségre az ország nyugati felén volt szükség - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap reggel az MTI-vel.
A szabadföldi paradicsomtermesztésnek hazánkban a fagyok vetnek véget, sajnos néha túl korán. Aztán, hogy igazán felpaprikázzon minket az időjárás, nem riad vissza attól, hogy az első fagyocska után.
Az argentin gazdaság továbbra is recesszióban van, de a szakértők szerint már látszanak a kilábalás jelei. A Reuters hétfőn közzétett felmérése alapján az ország gazdasága a második negyedévben 1,4%-kal zsugorodott az előző év azonos időszakához képest.
Magyar aranyéremmel zárult az idei WorldSkills világverseny, amelyet szeptember 10-15. között tartottak a franciaországi Lyonban - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) hétfőn az MTI-t.
A generációs és a társadalmi nyomasztás beforduláshoz, bizalomvesztéshez, az együttműködés hiányához vezet. Ezeket az utakat kellene visszaépíteni és ebben a marketingnek van szerepe termék, szolgáltatás és kommunikációs – kulturális oldalról is - véli Kovács András Péter. A Yettel márka- és marketingkommunikációs igazgatója az mmonline.hu-nak adot
Az Apple hétfőn kiadta az iOS 18-at, az iPhone-okhoz készült szoftver új verzióját. Ez a frissítés jelentős változásokat hoz az operációs rendszer megjelenésében és funkcionalitásában, bár az Apple Intelligence mesterséges intelligencia rendszere még nem része ennek a kiadásnak - írja a Cnbc.
Az Amazon jelentős változásokat vezet be a vállalati kultúra és a munkavégzés terén. Andy Jassy vezérigazgató hétfői feljegyzésében közölte, hogy a vállalati alkalmazottaknak január 2-től kezdve heti öt napot kell az irodában tölteniük, kivéve ha enyhítő körülmények állnak fenn, vagy a felsővezetés jóváhagyta a távmunkát - írta meg a Cnbc.
Október az egri bikavérről fog szólni Egerben, amelynek izgalmas rendezvénye a 18. és 25. között megrendezésre kerülő Egri Bikavér Ünnepi Napok lesznek.
A dél-balatoni vonalon jelentősen megnőtt az eljutási idő, míg Fonyód és Balatonfenyves között egy ideig nem közlekedtek a vonatok. Balatonfenyves és Fonyód között pótlóbuszok vitték az utasokat - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján hétfő este.
Minden idők legjobb animációs filmje, a Disney és a Pixar által gyártott Agymanók 2. (Inside Out 2) szeptember 25-én, szerdán debütál a Disney+-on. A Rotten Tomatoes™-on „Certified-Fresh” kategóriába sorolt, és a kritikusok által „abszolút tökéletesnek, vidámnak” (Jazz Tangcay, Variety) és „felejthetetlen élménynek” (Landon Johnson, Awards Watch) t
A SOL és Aave közösségek befektetői jelentős támogatást mutattak a Cybro Ai hozamaggregátor iránt, ezzel az értékét 2,1 millió dollár fölé emelve. Ezen jelentős coin-tulajdonosok támogatása arra utal, hogy a projekt előtt jelentős növekedés és jövedelmező lehetőségek állhatnak. Ez a cikk részletesen bemutatja befektetésük hatását és azt, mit jelent
A Liberty Dunaújváros (Dunaferr) dolgozói tüntettek a vasmű bejáratánál, miután vállalat a napokban tudatta a dolgozókkal, hogy a "folyékony ág", az acél és a kokszelőállítást végző 1100 dolgozó mellett immár a hengermű mintegy 2000 dolgozóját is állásidőre küldik szeptember végétől - írja a Népszava.
Már megint Boris, és itt van a Fed is:sSok évvel ezelőtt Boris Jelcinre, aztán Boris Johnsonra figyeltünk és aggódhattunk piacmozgató kijelentéseik kapcsán. Most megint itt van Boris, ezúttal egy ciklon képében, ami hirtelen áradásokat hozott Közép-Európa-szerte.
A kínálati lakbérek 2024 augusztusában országosan 0,5 százalékkal nőttek, Budapesten gyakorlatilag stagnáltak (+0,1 százalék) az előző hónaphoz képest – mutatja augusztusban a Ksh–ingatlan.com-lakbérindex.
Az előző interjúban a hagyományos 360 fokos felmérések újragondolását vettük elő, és beszéltünk az egyik gyenge pontjáról a kiszámíthatóságról. Most a másik - az erőforrásigény - kerül górcső alá. Kosztra Balázst, a Concordia Szervezet és Vezetésfejlesztési Kft. ügyvezető partnerét kérdeztük, aki 2024. október 2-án, a Tréning Kerekasztal Konferenci
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember 12-én kora reggel az X-platformon jelentette be, hogy egy orosz rakéta eltalálta azt az ukrán búzát szállító ömlesztettáru-szállító hajót, amely a Fekete-tengeren hajózva Egyiptomba tartott. Orosz rakéta egy Egyiptomba tartó búzaszállítmány ellen. Ma este Oroszország csapást mért egy civil hajóra a Fekete
Szeptember 17-19. között háromnapos lesz a Bajnokok Ligája nyitófordulója. A Sport1 és a Sport2 összesen 10 mérkőzést közvetít élőben az első körből. Ezeken látható lesz például a címvédő Real Madrid, az ezüstérmes Dortmund, továbbá a Juventus, a Bayern München, a PSG, a Leverkusen és a Barcelona is.
A kiadós, országos csapadék hatására véget ért a hosszú aszály, a talaj alaposan megázott. Az őszi káposztarepce kezdeti fejlődéséhez így optimálissá váltak a körülmények. Holnap már csak elszórtan várható csapadék, szerdától pedig szárazra fordul az idő.
Többmillió eurós bírsággal is járhat, ha egy szervezet nem tesz eleget a nemrég hatályba lépett NIS2 feltételeinek. A szabályozás összetett és számos területre kiterjed, az érintetteknek pedig már nincs sok idejük megtenni a szükséges lépéseket. A Kingston szakértői szerint jelentősen megkönnyíti az adatvédelemhez kapcsolódó előírások teljesítését,
Olyan kérdésem lenne, hogy felszámolás alatt áll a cég, az utolsó fizetésünket június 6-án kaptuk, de dolgoztunk augusztus 15-ig. És azóta csak ígérgetik, hogy majd jövő héten kiutalják a fizetésünk felét, mert hogy a társtulajdonosok rakják össze. Még mindig semmi. 3 kisgyermeket nevelek, hitelem van, számlát nem tudtuk befizetni, jelenleg a 10 00
Az Ethereum nagy tulajdonosai csendben hozzáadnak bizonyos altcoinokat portfólióikhoz. Ahogy közelednek a nagyobb piaci mozgások, ezek a stratégiai választások utalnak arra, hogy mely kriptovaluták lehetnek a jövő győztesei. Ebben a cikkben bemutatjuk, mely digitális valuták keltették fel ezen befolyásos befektetők figyelmét, izgalmas lehetőségeket
Míg évtizedekkel ezelőtt hazánkban alig pár évesen egyedül jártak intézménybe a gyermekek, ma a magyar szülők a 10-11 éves kort tartják ideálisnak ahhoz, hogy önállóan kezdhessen iskolába járni csemetéjük. De vajon mi ennek az oka, és mik lennének azok a dolgok, amik valóban segítenék a biztonságosabb közlekedést? Többek között ezekre kereste a vál
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az "AI Act", azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, a jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az NGM.
A BMW több mint két évig nem ismerte fel teljes mértékben annak a fékrendszeri hibának a súlyosságát, amely várhatóan közel 1 milliárd eurós költséget jelent majd a vállalatnak. A probléma 2022 júniusában kezdődött, amikor ügyfelek és kereskedők panaszkodni kezdtek a hibás fékekre, de a cég csak nemrég fedezte fel, hogy akár 1,5 millió autót is éri
Az Európai Unió országaiban jelentős különbségek vannak az árak tekintetében. Mely országok a legdrágábbak, és hol lehet a legolcsóbban élni? Az Eurostat adatai alapján készített grafikonok segítségével most megvizsgáljuk a tagállamok árait, és feltérképezzük, hol találhatóak a legmagasabb és legalacsonyabb költségek. Az árak összehasonlítása az EU
Ez itt a Digital Hungary Példakép díj PR kategóriájának aloldala. Itt megtalálható a jelöltek bemutatása a szakmai életrajzuk és az őket a díjra jelölő szakmai grémium ajánlásai alapján. Segíts eldönteni, hogy ki kapja idén a Példakép díjat PR kategóriában! Egy szakmai jelölő testület választotta ki a jelölteket, most pedig a nagyközönségen a sor
Az SAP felmérése szerint az átállás halogatása legalább olyan veszélyes, mint megfelelő belső erőforrások és elkötelezettség nélkül látszatintézkedésként belevágni. Ugyanakkor azok a cégek, amelyek időben, megfelelő partnerrel, saját munkatársaik szerves bevonásával és motiválásával bonyolítják le a váltást, az új rendszer értékeit kiaknázva jelent
Múlt héten sikerült erősödnie a forintnak és biztonságos távolságra kerülni a 400-as árszinttől. Hétfőn délelőtt 394,4 forintos szintről kezdi a hetet az euró, és bár a hét első napján viszonylag gyengén teljesítenek a tőzsdék, mindenki az amerikai jegybankra figyel. A Federal Reserve a recessziós félelmek közepette eszközölhet 25 – 50 bázispontos
Ez itt a Digital Hungary Példakép díj cégvezetés kategóriájának aloldala. Itt megtalálható a jelöltek bemutatása a szakmai életrajzuk és az őket a díjra jelölő szakmai grémium ajánlásai alapján. Segíts eldönteni, hogy ki kapja idén a Példakép díjat Cégvezetés kategóriában! Egy szakmai jelölő testület választotta ki a jelölteket, most pedig a nagy
Stratégiai partnerségre lépett a Circle stabilcoin-kibocsátó a Sony Group blokkláncokkal foglalkozó leányvállalatával, hogy az USDC legyen az elsődleges tranzakciós token a Sony új layer-2 blokkláncán, a Soneiumon. Az együttműködés során integrálják a Bridged USDC szabványt, amely natív USDC helyettesítőként működik az Ethereumon. A Soneium ezzel l
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az "AI Act", azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, a jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az NGM.
Az 1949 és 1975 között született generációt gyakran említik baby boom generációként vagy annak későbbi szakaszaként. Ez a korosztály életében számos társadalmi és gazdasági változáson ment keresztül, és most új kihívásokkal néz szembe, ahogy az idősödés határához érkezik.
Az Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) azt javasolja, hogy 2025-től tiltsák meg az új, fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánok forgalmazását. Ezzel szemben hazánkban a legtöbb otthon földgázzal működő fűtési rendszert használ, ami nem előnyös, mivel a fosszilis energiahordozók alkalmazása növeli a CO2-kibocsátást, és ez hozzájárul a globális felmeleg
A Mérlegnek vissza kell nyernie az önbizalmát, a Bak tegyen meg mindent a kikapcsolódásért! Karrier horoszkóp: 2024.09.17. Kos Az az érzésed, hogy mindenki más dolga a te felelősséged. Ösztönösen azt akarod, hogy egyszerre többféle projektben vegyél részt. Ügyelj arra, hogy ne lépd át a határvonalat a hasznos tanácsoktól az kemény ítélkezésig. Bika
A létszámot 32-ről 36-ra növelték. Megszűnt a csoportkör, és a helyét átvette egy ligaszakasz, és minden csapat egy nagy tabellán szerepel. Az eddigi hat helyett nyolc fordulót rendeznek, ráadásul kettőt januárban, amikor eddig szünet volt a BL-ben. A sorsoláshoz megtartották a négy kalapot, amelybe az UEFA koefficiens alapján sorolják a résztvevők
A Binance elindította a Bitcoin Showdown promóciót, aminek keretében 1 BTC-t osztanak szét a tőzsde aktív felhasználói között. A játékban napi küldetések teljesítésével lehet pontokat szerezni. A résztvevőket ezek alapján rangsorolják és osztják szét köztük a felajánlott jutalmat. A játék szeptember 16. – október 13. között tart. A promócióhoz eze
A pénzügyek, a hitelezés és a banki ügyintézés világában gyakran találkozhatunk olyan kifejezésekkel, rövidítésekkel, amelyek szakértő magyarázatra szorulnának – hiszen nem mindenki számára egyértelmű, hogy mit is takar és miben segít a Jtm mutató, vagy hogyan és mikor kerülünk fel a Khr rendszerébe? A Credipass szakértői ezúttal ezeket igyekezték
Rengeteg hazai szektorban unikális kihívásokkal találkozunk a külföldi piacokhoz képest, amikre adaptív módon szükséges reagálnunk – mondta el Bognár Tamás. A Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban többek között beszélt arról is, hogy milyen szerepet játszik az ágazatukban az event marketing, m