Az azonnali fizetési rendszerre akár érintéses mobilfizetést is lehet építeni, már az Apple telefonjain is. Gauder Milán (IzzyPay) Future of Finance rendezvényünkön tartott előadásában elárulta, hogy jelenleg egy ilyen megoldás fejlesztésén dolgoznak.
Az év elején Varga Mihály tárcavezető még arról beszélt, hogy a Pénzügyminisztérium szerint 3,5-3,6 százalék lehet a GDP-növekedés 2024-ben. Az Equilor legfriseeb elemzése azt mutatja, jó ha ennek a fele összejön.
A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője utánajárt annak, hogy 250 lóerő felett mely modellekre és milyen átlagárakon harapnak az érdeklődők. Érdekesség, hogy német prémiumautók mellett csak a Ford Mustang fért be a top 10-be.
Október 26-án immár ötödik évadával érkezik a Dancing with the Stars, amelyben hírességek profi táncpartnereikkel állnak színpadra hétről hétre. A Tv2 töretlen népszerűségnek örvendő szuperprodukciójában többek között parkettre lép a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, Kucsera Gábor, Szabó Zsófi és Tóth Gabi párjával, Papp Máté Bencével.
Meredeken visszaesett az Európai Unió és Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmének értéke a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta az egyik vezető brit gazdaságkutató műhely kedden ismertetett átfogó tanulmánya szerint.
A 4iG Nyrt. 2023. november 13. napján elindított transzformációs programja következő jelentős mérföldkövéhez érkezett azzal, hogy a Vodafone Magyarország Zrt. részvényesei döntöttek a Vodafone Magyarország Zrt. kiválás útján megvalósuló szétválásáról - tudatta a 4iG Nyrt. a tőzsde honlapján kedden.
Szakértők utánajárt annak, hogy 250 lóerő felett mely modellekre és milyen átlagárakon harapnak az érdeklődők. Érdekesség, hogy német prémiumautók mellett csak a Ford Mustang fért be a top 10-be.
Nagy nevekkel, nagyon erős szakmai programmal készülünk az október 10-i Portfolio Energy Investment Forum 2024 című konferenciánkra, amely során összesen hat szekcióban, mintegy ötven előadóval és panelbeszélgetés résztvevővel járjuk körbe az energetikai szektor rengeteg fontos kérdését. Érdemes most regisztrálni a rendezvényünkre, amelynek részlet
Szeptember már a hónap első napján megerősítette a kriptopiac legrosszabb hónapjának hírnevét. A befektetők most a kevésbé jelentős tokeneknél kezdenek menedéket keresni, mivel a medvés trend olyan kiemelkedő kriptovalutákat érint, mint a Bitcoin (BTC) és az Ethereum (ETH). Sok Shiba Inu (SHIB) cápa, akik magas potenciállal rendelkező befektetési t
Itthon egyértelműen a növekedés lassulása látszik a gazdaságban, ehhez a fogyasztás és a beruházások visszaesése is hozzájárul. Egyre több az olyan szektor, ahol megugrott a kockázati szint, különösen az építőiparban, a textiliparban és a retail szegmensben lehet ezt megfigyelni. A Portfolio Future of Finance hitelmenedzsment szekciójában arra hívt
Az Instagram új intézkedéseket vezet be a tinédzserek védelmére, amelyek automatikusan speciális fiókokba helyezik a 18 év alatti felhasználókat. A Meta, az Instagram anyavállalata kedden kezdi el bevezetni ezt az új funkciót - írta a Cnbc.
Varró Dániel, József Attila-díjas magyar költő, műfordító is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében a frissen készült, de a nap végén megmaradó péksüteményeket egy beteg gyermekek gyógyulását elősegítő egészségügyi intézménybe szállítják a Provident önkéntesei. A kampány megvalósítását a Provident Pénzügyi Zrt. vállalta el, amely
A piaccal, az ügyfelekkel és magukkal a vállalkozásokkal is szeretne szorosabb együttműködést a Nemzetgazdasági Minisztérium új szeptember 15-től kinevezett kis és középvállalkozásokért felelős államtitkára.
Magyarországon a 198., Fejér vármegyében pedig a 8. Tesco áruház nyílt meg szeptember 12-én a velencei Bence-hegyen. Az üzlet több mint 4000 termékkel és prémium választékkal várja a helyi lakosokat, valamint a környéken nyaralókat és kikapcsolódókat, partnerén keresztül pedig akár 30 percen belüli házhozszállítási szolgáltatást nyújt. A 350 négyze
Az Apple AirPods a világ legkedveltebb fülhallgatója. Egyes becslések szerint a világon több mint 100 millió ember rendelkezik az Apple első számú fülhallgatójával, az eszköz azonban a technológiai fejlődés következtében kezd több lenni, mint egyszerű zenelejátszó eszköz. Az Apple megkapta az engedélyt arra, hogy vezeték nélküli fülhallgatóit halló
Influenza és koronavírus elleni oltási kampányt indít a brüsszeli régió az átoltottság kiterjesztése és a veszélyeztetett emberek védelme érdekében - jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál kedden.
Meredeken visszaesett az Európai Unió és Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmének értéke a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta az egyik vezető brit gazdaságkutató műhely kedden ismertetett átfogó tanulmánya szerint.
Szeptember 18. és 30. között mobil ügyfelei számára díjmentesen 100 perc beszélgetést, vagy 15 Gb mobilnetet biztosít, az aktiválástól számított 10 napra a Magyar Telekom az árvíz elleni védekezést segítve. Emellett, szintén ebben az időszakban, az árvízhelyzetben érintett mobil- és vezetékes ügyfelei a számlafizetési feltételekkel kapcsolatos könn
Nagy erőkkel dolgozik a fővárosi védvonali zárásokon az árvíz miatt a Fővárosi Csatornázási Művek négyszáz munkatársa, az irányításuk alatt működő alvállalkozók dolgozói és a katasztrófavédelem által kiképzett önkéntesek - közölte a társaság kedden az MTI-vel. Fotókon mutatjuk a mai állapotokat a rakpartoknál.
Szombaton is folytatódott a viharos időjárás által okozott károk elhárítása, a legtöbb segítségre az ország nyugati felén volt szükség - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap reggel az MTI-vel.
Romániában készenléti állapotot hirdet a kormány a moldvai Galac és Vaslui megye árvíz által sújtott térségében, és gyorssegélyben részesíti a károsultakat – jelentette be Marcel Ciolacu kormányfő a hétfői kormányülésen.
Megszűnt a nyárra jellemző forróság, és a lehűléssel együtt hosszú hetek után országos eső is jutott a földekre. A jelenlegi időjárásban a rovarkártevők csökkenő ütemű terjedése figyelhető meg, míg néhány kórokozó fertőzési lehetőségei javultak.
A rövid távú lakáskiadás tiltása mellett voksolt a terézvárosi lakosok többsége, így 2026. január elsejétől betiltják az Airbnb-típusú szálláshelyeket a Vi. kerületben. De mit jelent a helyi népszavazás eredménye jogi szempontból? A kérdésre dr. Zalavári György ügyvéd, az ÜgyvédHázak országos ügyvédi ingatlanközvetítő hálózat alapítója válaszol.
A nők kedvezményes nyugdíjára való jogosultság körüli bizonytalanságok gyakran összezavarja az érintett hölgyeket, különösen amiatt, hogy nem minden szolgálati idő számít bele a jogosító időbe. Bár a nyugdíj kiszámításánál ezeket az időszakokat figyelembe veszik, a kedvezményes nyugdíj feltételeinek teljesítéséhez nem mindig elegendők. Most bemutat
Luxusszegmensben elérhető aktuális modellpalettája képviselőit a BMW egy új, innovatív kommunikációs kampánnyal helyezi a globális figyelem középpontjába. A BMW 7-es sorozat, a BMW 8-as sorozat, a BMW X7 és a BMW XM rendkívül exkluzív kvartettje lélegzetelállító környezetben gurítja reflektorfénybe a formatervezői kifinomultság és a tervezőmérnöki
A Michael Saylor vezette MicroStrategy volt az első a nagyvállalatok között, amely a Bitcoin vásárlását szorgalmazta a nyílt piacon, és jelentős mennyiséget halmozott fel belőle. Aztán meglepő módon az egyik legnagyobb Bitcoin bányászcég, a Marathon Digital (MARA) is átvette ugyanezt a stratégiát. Most pedig egy újabb bányászcég követi ugyanezt az
Az Európai Unió tagországai készen állnak a télre, a tagállami gáztartalékok 90 százalékos szint felett vannak - közölte Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Strasbourgban kedden.
Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában.
Ha a 2013-as utolsó nagy hazai árvizet vesszük alapul, és az akkoriban keletkezett károkat, és kárkifizetéseket, akkor megállapíthatjuk, hogy a mostani, 2024-es árvíz is nagyon sokba lesz a lakosságnak, és a vállalatoknak. Az akkori adatokból kiindulva, a mostani árátvonulás következtében a kárösszeg 2 milliárd forint fölé is rúghat. Óriási bajban
Európa drámai változások előtt áll, a világkereskedelem lassul, a geopolitika töredezetté válik, a technológiai változások felgyorsulnak, a régóta bevált üzleti modellek megkérdőjeleződnek, és néhány kulcsfontosságú gazdasági függőség hirtelen geopolitikailag sebezhetővé válik - hívta fel a figyelmet Mario Draghi volt olasz miniszterelnök és az Eur
A Yettel után a Magyar Telekom is reagált a rendkívüli helyzetre: szeptember 18. és 30. között mobil ügyfelei számára díjmentesen 100 perc beszélgetést, vagy 15 GB mobilnetet biztosít a Magyar Telekom az aktiválástól számított 10 napra. Emellett, szintén ebben az időszakban, az árvízhelyzetben érintett mobil- és vezetékes ügyfelei a számlafizetési
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 65,42 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel 72 685,08 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A norvég közúti szövetség (OFV) jelentése szerint Norvégiában először haladta meg az elektromos autók száma a benzinüzeműekét. Ez a fejlemény mérföldkövet jelent az ország fosszilis üzemanyagú járművektől való elmozdulásában - jelentette a Guardian.
Az Akko Invest Igazgatótanácsa nem javasolja részvényeseinek a nyilvános vételi ajánlat elfogadását, mivel a Wing Csoportba tartozó ajánlattevő célja összhangban van a társaság céljaival, növekedési stratégiájával, így amennyiben azok megvalósulnak, az megteremtheti várhatóan annak a lehetőségét, hogy a tulajdonukban lévő részvények piaci értéke em