Az EU a közelmúltban olyan agrárszakértői jelentést mutatott be, amelynek célja, hogy megreformálja a közös uniós agrárpolitikát (KAP) annak érdekében, hogy az uniós támogatások jobban igazodjanak a gazdálkodók társadalmi-gazdasági szükségleteihez.
Idén 28. alkalommal rendezi meg a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. a közúti közlekedési környezetvédelmi akciót, amelynek legfőbb célja, hogy átfogó képet adjon a Magyarországon forgalomban lévő gépkocsiállomány károsanyag-kibocsátásának évenkénti változásáról, valamint a gépjárművek állapotáról, ideértve az átla
A Magyar Telekom ingyenesen aktiválható beszélgetéssel, extra mobilnettel és fizetési könnyítéssel segíti az árvíz elleni védekezést. A Magyar Telekom az árvíz elleni védekezést segítve, szeptember 18. és 30. között mobil ügyfelei számára díjmentesen száz perc beszélgetést, vagy 15 GB mobilnetet biztosít, az aktiválástól számított tíz napra. Emelle
Az autonóm robotok és a mesterséges intelligencia (MI) bevezetése alapjaiban rengette meg az üzleti működést – és a folyamatnak nem is látszik a vége! A raktárakban például a munkahelyi sérülések
A King Abdullah Tudomány és Technológiai Egyetem, valamint a Washingtoni Egyetem kutatói egy új törpegébfajt fedeztek fel. Az alig 2 centiméteres hal feje olyan, mintha folyton morcos lenne.
Az idei év őszén is folytatódik a rókák veszettség elleni immunizálása, valamint ezzel párhuzamosan az ebzárlat és a legeltetési tilalom bevezetése sem marad el az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2024. október 5-től veszi kezdetét Magyarország déli és keleti vármegyéiben.
Az utasbiztosítással külföldre utazók átlagosan egy hetet nyaraltak idén, többségük pedig a tengerpartokat választotta – közölte a Netrisk. Utasbiztosítást ezekre az utakra átlagosan alig több mint 13 ezer forintért kötöttek, ami szerény, 5 százalékos többlet a tavaly nyári szinthez képest. Az utasbiztosítások száma viszont jóval nagyobb mértékben,
A kormány kiemelt célja a hazai kkv-k versenyképességének fejlesztése, ehhez ösztönözni kell a mesterséges intelligencia (MI) vállalati felhasználását - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a Portfolio Finance 2024 konferencián.
A Marathon Digital egy hónap alatt több mint 5000 bitcoint, a MicroStrategy 18 300 BTC-t adott hozzá bitcoin kincstárához az elmúlt hónapban, de a kisebb cégek sem tétlenkedtek bitcoin vásárlás terén. A Marathon Digital Holdings (MARA), az észak-amerikai bitcoinbányász ágazat kulcsszereplője, az elmúlt hónapban több mint 5000 bitcoint adott hozzá v
Összesen nyolc alkotó és alkotópáros jutott be a Hypewriter nemzetközi sorozatötlet-pályázat döntőjébe, ők lesznek azok, akik az októberi pitch-fórumon személyesen mutatják be pályaművüket. Az idén hatodik alkalommal meghirdetett versenyre a világ minden tájáról, hat kontinens negyven országából jelentkeztek, közülük magyar, szerb, szlovák és horvá
Október 26-án ötödik évadával érkezik a Dancing with the Stars, amelyben hírességek profi táncpartnereikkel állnak színpadra hétről hétre. A TV2 produkciójában többek között parkettre lép a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, Kucsera Gábor és Szabó Zsófi. A BBC Studio, Dancing with the Stars című világsikerű, eredeti formátumának magyar szé
Az elmúlt tíz évben a digitális innovációk – különösen a mobilalkalmazások – elterjedése jelentősen megváltoztatta a bankolási szokásokat. A Gránit Bank 2010-ben elsőként vezette be Magyarországon a digitális üzleti modellt, amelynek köszönhetően ma már a 8. legnagyobb univerzális pénzintézetként működik. Dimenzióváltás a bankolásban A Gránit Bank
A Szilícium-völgy szereti a kudarcot a siker óvodájaként ünnepelni. Ez szemlélet azért jó, mivel a kudarc a start-up világ gyakori jellemzője. Az induló vállalkozások mintegy 90 százaléka kudarcot vall - még a jó időkben is. „Fail fast, fail often” - ez a mondat gyakran hangzik el az alapítók szájából. Nem véletlenül.
Egy Nyugaton már nagyon fejlett fintech szegmensben egy magyar cég a kelet-közép-európai régió egyeduralkodója. De mire és kinek jó ez a szolgáltatás? És miben más, mint az áruhitel?
A Meta mindössze néhány nappal azután, hogy a Biden-kormányzat azzal vádolta meg a Russia Today-t (RT), hogy a moszkvai kémügynökségek egyik csápjaként működik, közösségi felületein betiltott két orosz médiaszolgáltatót.
Jövőre 1300 milliárd forint kamat érkezik a lakossághoz a Prémium Magyar Állampapírban tartott megtakarításaira. Kérdés, hogy a nagy kamatesés után mibe megy ez a pénz és a más lejáró állampapírokból befolyó összeg. Az ÁKK nagy durranásra nem készül, legfeljebb finomhangolna. A Portfolio tegnapi Future of Finance rendezvényén a pénzvilág szakértői
Szeptember 17-én elrajtolt a labdarúgó Bajnokok Ligája új szezonja megújított lebonyolítással és most először 36 csapattal a főtáblán. Az új rendszer szerint most minden együttes egy tabellán kap helyet, és az ott elért helyezés függvényében alakul ki a kieséses szakasz mezőnye. Így az elsőtől az utolsó fordulóig nagy izgalmak várhatóak, a Tippmixp
Az emberi populáció növekedése és az ezzel járó területhódítás egyre nagyobb fenyegetést jelent a Föld biodiverzitására. A Michigani Egyetem friss tanulmánya szerint 2070-re a Föld szárazföldi területeinek több mint felén
A cég szeptember 13-án egy hivatalos avató rendezvény keretében adta át egy új, csúcstechnológiát képviselő biotechnológiai üzemét az észak németországi Bovenauban. A kapacitásbővítéssel megvalósuló fejlesztés az egyik legnagyobb értékű beruházása a magyar cégnek az elmúlt évtizedben.
A legfrissebb kimutatások szerint a közúti személygépjárművek az EU szén-dioxid kibocsátásának közel 11 százalékáért felelősek, éppen ezért a klímaváltozás elleni küzdelemben kiemelten fontos az elektromobilizációs törekvés. Az Európai Unió célkitűzése szerint az évszázad közepére az 1990-es szinthez képest 90 százalékkal kell csökkenteni a közleke
Az új tanévben nemcsak a mobiltelefonok tilalma okozott feszültséget a diákok és tanárok, no meg a szülők körében, de most már hihetetlennek tűnő év eleji forróság is fennakadásokat okozott. A Pénzcentrum augusztus végi felmérésében ezeken kívül azt is vizsgáltuk, hogyan birkóznak meg a szülők az iskolakezdés költségeivel, milyen nehézségeket tapa
Az EU új energiahatékonysági irányelve 2026-2030 között 150-200 GW tetőtéri napelemes kapacitást hozhat létre, előírva a napelemek telepítését új és felújított épületekre, ezzel növelve a tiszta energia felhasználását.
Az ismertebb kecskedarázsról, a német darázsról és a padlásdarázsról az előző cikkben volt szó, most a nagyobb méretű társas darázsfajt, a lódarazsat és a hozzá rendkívül hasonló, bár magányos életmódú óriás tőrösdarazsat mutatjuk be. Fontos ugyanis, hogy ne keverjük őket össze!
Hiába hozott ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) három és fél éve nem látott alacsony inflációt augusztusra, európai összevetésben nem kerültünk sokkal előrébb, mivel közben a többiek sem tétlenkedtek, ők is kisebb-nagyobb mértékben faragtak az éves szintű fogyasztóiár-indexükön – derül ki a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből
Követheti az amerikai és az európai központi bank kamatcsökkentését a Magyar Nemzeti Bank a nyári szünet után, így az év végére 6,25 százalékra csökkenhet a hazai irányadó ráta. A magyar gazdaság alakulását és kilátásait a német ipar gyengélkedése rontja leginkább, így az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése az idén mindössze 1,8 százaléko
Megnövekedtek a várakozások az amerikai jegybank kamatemelésének mértékét illetően, az alábbiakban részletesen megnézzük, hogy mit jelent ez a piacok számára, és miért okoz ez jelen pillanatban pánikot. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a piac egyre inkább arra számít, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 50 bázispontos kamatcsökkentést
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójával (EFOTT) közösen arra mozgósítja a magyar és a Magyarországon tanuló külföldi egyetemistákat, hogy önkéntes munkával járuljanak hozzá az árvízi védekezéshez.
Egy innovatív izlandi építész, Arnhildur Pálmadóttir, radikális ötlettel állt elő: a vulkanikus lávát építőanyagként használná fel. Az általa vezetett projekt célja, hogy a lávát, amely eddig fenyegetést jelentett a helyi közösségekre, fenntartható és értékes erőforrássá alakítsa.
Túlságosan bonyolult az igénylési folyamat, emiatt sokan bele se vágnak az otthonfelújítási támogatás megszerzésébe. Két és fél hónap alatt alig volt folyósítás, pedig hatmilliót kaphat kedvezményesen, aki belevág, ebből 2,5-3,5 milliót vissza sem kell fizetni.
Kevés szó esik manapság triviális tényezőkről, mint például a vásárlói gondolkodás, vagy customer insightok, keveset beszélünk kutatásokról, vagy valós fogyasztói needekre adott valós válaszokról – véli Metykó Tibor. Az Euronics marketing és kommunikációs igazgatója az mmonline.hu-nak beszélt többek között a marketingszakma és a kiskereskedelem kih
Különleges robotszerkezet szolgálja ki kávéval egy Massachusetts állambeli város autósait. Applikáción leadjuk a rendelést, ha száz méteren belül vagyunk, elkezdi főzni a kávét, és mire odaérünk, máris kész. Megváltoztathatja a szokásokat, mert ha a technológia elterjed, nem kell többé sorba állni.
A gazdasági társaságok tagjainak társadalombiztosítási jogállására vonatkozó kérdések, illetve az ahhoz kötődő mulasztások túlnyomó többsége a jogviszonyok tisztázatlanságára vagy helytelen megállapítására vezethető vissza. Ezt jól reprezentálják az Adózónára e témával kapcsolatban érkező kérdések is, amelyekre adható válaszhoz minden esetben elősz
Izraelben a legszegényebbek adókulcsát emelték a hadikiadások megugrása miatt. Bezalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter szerint a 2025-re kitűzött 4 százalékos hiánycél teljesítéséhez olyan intézkedésekre lesz szükség, mint a közszféra béreinek befagyasztása.
A Skilly szakítana a rossz példákkal a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában. Kifli.hu, Prezi, Grundfos, Trax – többek között ezekkel a cégekkel dolgoznak azért, hogy piacképes tudást adjanak a fogyatékossággal élő embereknek. Adatelemzést, szoftvertesztelést tanítanak nekik, a cégeket pedig tanácsadással és személyre szabott szolgáltatá
Jó választás lehet egy-egy jól megtervezett és igényesen fenntartott biodiverz évelőágy, érdemes ezért megfogadni a téma szakértőjeként ismert Ambrus Mária Zsófia tanácsait.
Utasbiztosításra átlagosan csaknem 13 ezer forintot költöttek az ügyfelek az idén, ez 4,5 százalékkal több a tavaly nyári adathoz képest - közölte a Netrisk kedden az MTI-vel.
A Siemens szoftvermegoldásait a hazai gyártó cégek igényeinek megfelelően a graphIT Kft. újracsomagolta, kiegészítette saját megoldásaival és szolgáltatásaival, így jött létre a kedvező árazású Solid Edge Factory Performance Bundle, ami