Erősödéssel kezdi a napot a forint az euróval szemben, miután a héten eddig alig mozdult el a jegyzés. Szerda reggel 394 forint 10 fillérbe kerül az euró, tehát jelentős elmozdulásról még nem beszélhetünk. Ma este tart kamatdöntő ülést a Fed, amellyel kapcsolatban sok a kérdőjel. Az amerikai jegybank kamatdöntése jelentős piaci hatásokkal járhat.
Vegyesen alakult, kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az árfolyamok alakulását mindenki nyomon követheti a Pénzcentrum oldalán.
A bevándorlás, a kulturális hatások miatt is, egyértelműen meghatározó témája az idei amerikai választásnak - nyilatkozta Mark Krikorian, a Bevándorlási Tanulmányok Központjának igazgatója.
A BlackRock és a Microsoft egy több mint 30 milliárd dolláros alap elindítását tervezi, amely a mesterséges intelligencia infrastruktúrájába fektetne be adatközpontok és energetikai projektek építéséhez, írja a Bloomberg.
A várakozások szerint a mai nap az amerikai jegybank elkezdi a kamatcsökkentési ciklusát. Ez pedig lehetőséget teremt az ázsiai országoknak, hogy az eddigiekkel ellentétben ne csak a saját devizájuk védelmével foglalkozzanak, hanem a saját belső igényeik szerint alakítsák a monetáris politikát. Ennek első jelei már látszanak, hiszen több ázsiai ors
A Gloster Cloud üzletági leányvállalata, a Systemfarmer hároméves, összesen több mint 600 ezer euró értékű szerződést kötött egy nemzetközi energetikai vállalattal, mely vállalat több mint 50 országban, több mint 200 ezer alkalmazottat foglalkoztat.
Szeretettel meghívjuk a Varinex szervezésében megrendezésre kerülő additív gyártásról, 3D technológiákról és digitalizációról szóló Varinexpo3D Tech Konferenciára és Kiállításra. Az Additív Gyártás és a Digitalizáció az egyik legdinamikusabban változó terület.
Ma reggeltől újra el lehet jutni vasúttal Bécsbe, az árvíz már nem az osztrák, hanem a hazai vonalakat veszélyezteti. Mi történt? Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) szerda hajnaltól ismét fogad egyes vonatokat a hegyeshalmi határállomáson keresztül. Ennek köszönhetően hajnaltól már közlekedhetnek az EuRegio-vonatok Győrből Bécsbe és Bécsből – Bruck an
Még mindig az Ethereum rendelkezik a legtöbb díjtermelő alkalmazással, amelyek jelentősen hozzájárulnak a felhasználók bevonzásához. Bár az alkalmazások nem osztják meg a bevételeiket, a jelentős kereslet miatt mégis ők jelentik a lánc létezésének egyik fő mozgatórúgóját. Közvetve az alkalmazások likviditást is bevonzanak tokenek, stabilcoinok, NFT
Jelentősen növekedett a bankkártyás fizetést elfogadó kereskedők száma, ahogy az elfogadóhelyeken üzemelő POS-termináloké is az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból. Ezzel párhuzamosan a korábbinál nagyobb mértékben csökkent a készpénzfelvételek száma, a nemrég elindult qvik pedig
Szerződést kötött a Gloster Cloud üzletága egy nemzetközi energiavállalattal, ami a társaság hosszú távú céljait támogatja, miszerint a rendszeres bevételek növelésével támogatná a cég dinamikus növekedését.
A magyar fiatalok kissé pozitívabban ítélték meg munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket 2024 második negyedévében, mint korábban, de ilyenre az elmúlt 12 évben akadt máskor is példa – derül ki a friss K&H ifjúsági index felmérésből, amit a 19–29 évesek körében végeztek. Kettős kép látható a dolgozó fiatalok munkahelyi elégedettségét
A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az Európai Bizottság dohányfüstmentességet vezetne be bizonyos kültéri tereken is azzal a céllal, hogy az emberek, elsősorban a gyermekek és fiatalok hatékonyabb védelmet élvezhessenek a passzív dohányzás és az aeroszolok hatásaival szemben.
Az elmúlt évek során egyre több fejlett gazdaságban zajlottak és zajlanak kísérletek a négynapos munkahéttel kapcsolatban. Ezért is meglepő, hogy Görögországban idén nyáron megadták a lehetőségét a hatnapos munkahétnek bizonyos munkakörök esetében, jelentős kompenzáció mellett. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője annak járt utána, milye
Bár nagy a készültség, az előrejelzések szerint nem ez lesz a kétezres évek legnagyobb árvize: volt már nagyobb. Mi történt? A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője sze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezet
Kéthetes csúcson zártak a nyugat-európai részvényindexek kedden, mivel a piacokon az optimizmus lett úrrá a Fed mai kamatdöntése előtt. A páneurópai Stoxx 600 index 0,4%-kal került feljebb. A spanyol irányadó index, az Ibex 1,1%-kal nőtt és ezzel több mint kilenc éve a legmagasabb szintre emelkedett.
A kávézás hangulatát megidéző e-sorsjegyet vezetett be a Szerencsejáték Zrt A Kávészünet+ sorsjegy gyakori nyerési élményt és magas nyereménytartalmat kínál a játékosoknak 50 millió forintos főnyereménnyel.
A kereskedelmi és az infrastruktúra divíziók külön cégben működnek tovább. A kereskedelmi társaság neve januártól nem Vodafone lesz, hanem ONE. Mi történt? A Vodafone Magyarország Zrt. részvényesei döntöttek a Vodafone Magyarország Zrt. kiválás útján megvalósuló szétválásáról, vagyis a cég feldarabolásáról – tette közzé a tulajdonos 4iG Nyrt. a tőz
Bonyolult nyilvántartást vezetett legális és illegális jövedelmeiről az a vállalkozás, amelynél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei próbavásárlást tartottak. A revízió során több kassza és egy széf is előkerült, és fény derült a nyilvántartásban szereplő különféle megjegyzések jelentésére is.
Kanadában az infláció már elérte a jegybank 2%-os inflációs célját és a maginfláció is 2,35%-ra süllyedt, de a jegybank azért még nem hirdetett győzelmet az infláció felett. Ugyanakkor a gazdaság gyengülésével a figyelme egyre inkább a reálgazdasági kilátásokra terelődik. A piaci várakozások alapján a következő kamatdöntő ülésen akár az az 50 bázis
Árvízinfót tartott a magyar miniszterelnök, sok adattal és egy viccel készült, majd igyekezett mindenkit megnyugtatni. Mi történt? Szerda hajnalban belépett Magyarországra az árhullám várhatóan legmagasabb szintje, így mostantól az a feladat, hogy nyugatról lekísérjük azt a délre, hogy Szerbia felé elhagyja az országot. Ez a feladata a vízügyesekne
Az NGO tapasztalattal is rendelkező marketingkommunikációs szakember a DDB Reklámügynökségtől érkezik a Bátor Táborba, melynek küldetését inspirálónak és felemelőnek tartja.
Bár az augusztusi infláció meglepő mértékű egyhavi zuhanás után három és fél éves mélypontra zuhant, kiderült, ez európai összehasonlításban nem nagy truváj.
2024. márciusa óta Tóth Zsuzsa a Magyar Telekom humánerőforrás ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese. Egy 150 fős HR csapatot irányít az 5500 fős szervezetben. Az eddig eltelt időszak tapasztalatairól, beilleszkedésről, a legégetőbb HR kérdésekről – készségalapú szervezet, felhatalmazás és felelősség, innováció -, valamint a számára fontos veze
Kedden lejárt a határidő annak a 200 millió eurós uniós bírságnak a megfizetésére, amelyet Magyarországnak kellett volna átutalnia az Európai Unió kasszájába hívta fel rá a figyelmet a Népszava.
Négynapos munkahét: megvalósult utópia vagy modern trójai faló? Miközben a brit kormány a „rövidebb hét” bevezetésével készül felhatalmazni a munkavállalókat, egy szakértő figyelmeztet minket a munkavégzés e „csodapirulájának” lehetséges mellékhatásaira. Az utóbbi években egyre nagyobb teret nyer egy alternatíva: a négynapos munkahét. A koncepció m
A legtöbb európai országnak sikerült csökkentenie az egy főre jutó szennyezőanyag kibocsátását 1990 óta. Ez alól kivétel: Szlovénia és Horvátország, valamint Lettország.
A Meteorológiai Világszervezet (Wmo) új frissítése szerint 60%-os, az amerikai Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlat-előrejelző Központja (Cpc) előrejelzése szerint 71 százalékos valószínűséggel alakul ki La Niña jelenség szeptembertől.
A Westinghouse Electric Company (Wec) bejelentette, hogy jelentős mérföldkőhöz érkezett az eVinci nukleáris mikroreaktor fejlesztésében. Az amerikai vállalat olyan kis reaktorokat épít, amelyek víz nélkül is képesek működni, így a nukleáris áramot olyan távoli helyekre is el lehet juttatni, ahol kevés a víz.
A 2024-es tanév harmadik hetébe lépve több tankerületi központ még mindig nem fizette ki a pedagógusok által igényelt iskolakezdési támogatásokat. Bár ez a juttatás béren kívüli támogatásként járna az iskoláskorú gyermeket nevelő dolgozóknak, több tankerületben nem áll rendelkezésre forrás a kifizetéshez.
A Bécsi Értéktőzsde döntése alapján az AutoWallis részvényei bekerülnek a közép-kelet-európai részvényeket tartalmazó CECE indexbe. A lépéssel a régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója közelebb kerül stratégiai céljainak megvalósításához, és a következő időszakban a nemzetközi befektetők figyelmének növekedésére számít.
A 36. héten, vagyis az iskolakezdés első hetében is magas maradt a szamárköhögés-gyanús esetek száma a népegészségügyi hatóság jelentése szerint. Vagyis a közösségbe járás beindulása és ezáltal a találkozások felpörgése csak további táptalajt ad a fertőzés terjedésének. Éppen ezért nagyon fontos mostantól a járványügyi szerv ajánlásainak megfogadás
A lakásbiztosítások díja 16, a biztosítók kárkifizetése ugyanakkor 23 százalékkal nőtt egy év alatt 2024 június végéig. Az idén márciusi lakásbiztosítási kampány hatására a II. negyedévre mérséklődtek az ugyanakkora ingatlanra jutó díjak az év elejéhez képest – írja honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A lakásbiztosítások díja 16, a biztosítók kárkifizetése ugyanakkor 23 százalékkal nőtt egy év alatt 2024 június végéig. Az idén márciusi lakásbiztosítási kampány hatására a II. negyedévre mérséklődtek az ugyanakkora ingatlanra jutó díjak az év elejéhez képest. A fogyasztóbarát otthonbiztosítás díja és szolgáltatása együttesen jelentős ügyfélelőnnye
A munkáltatók béren kívüli juttatásként adhatnak iskolakezdési támogatást azoknak a dolgozóiknak, akik iskoláskorú gyerekeket nevelnek. A támogatást tankönyvekre, tanszerekre, ruházatra lehet felhasználni. Harmadik hete tart a tanév, de több tankerületi központban mindmáig nem tudták kifizetni a pedagógusok által igényelt iskolakezdési támogatásoka
A mai Fed-döntéssel kapcsolatos 50 bázispontos várakozás ellenére, a vártnál erősebb kiskereskedelmi forgalmi és ipari termelési adatok miatt a dollár és az euró hozamgörbe közepe és vége is pár bázisponttal feljebb toldódott.
Erősödéssel kezdi a napot a forint az euróval szemben, miután a héten eddig alig mozdult el a jegyzés. Szerda reggel 394 forint 10 fillérbe kerül az euró, tehát jelentős elmozdulásról még nem beszélhetünk. Ma este tart kamatdöntő ülést a Fed, amellyel kapcsolatban sok a kérdőjel. Az amerikai jegybank kamatdöntése jelentős piaci hatásokkal járhat.
A japán termelői árak inflációja augusztusban lassult, ami nyolc hónapja először fordult elő. A Bank of Japan (BOJ) adatai szerint a japán vállalatok inputárainak mérőszáma 2,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami elmaradt a közgazdászok által várt 2,8%-os emelkedéstől - írta a Bloomberg.