Szemünk előtt zajlik a 3D nyomtatók rohamos fejlődése. A tempó szédítő és szinte követhetetlen; a gépek egyre nagyobbak, gyorsabbak és okosabbak lesznek, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az AM-folyamatokhoz
A növényi tejhelyettesítők fogyasztása világszerte növekszik, különösen Európában. Egy tanulmányban most azt vizsgálták, vajon egészségesebb-e egyik a másiknál?
Technológiai szakértők egy csoportja globális felhívást tett közzé a hét elején: miután a mesterséges intelligencia rendszereknek a népszerű teljesítménytesztek meg sem kottyannak. Most a lehető legkeményebb kérdéseket keresik az „Emberiség utolsó vizsgája" elnevezésű projektben.
Első koncertjüket Fonyódon a Sellő Büfé előtt adták – lángosért cserébe – idén pedig ők nyitották a Sziget Fesztivál nagyszínpados programjait. A kettő között pont 10 év telt el, ennyi idős lett a Margaret Island zenekar idén, vagyis Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint. Az első dalokat Bálint hálószobáján, a kanapén írták, és azóta
Mivel a média és sokszor a tartalomgyártók maguk is fényűző életmódot folytató személyekként ábrázolják magukat, egyre több embernek fordul meg a fejében, hogy belépjenek a digitális tartalomgyártás világába, azt remélve, hogy egyszer talán megélhetésük jelentős részét, vagy akár teljes egészét ezzel a tevékenységgel tudják majd biztosítani. Sokan
Új, nehéz-tehergépjárművek számára kifejlesztett akkumulátortechnológiát mutatott be a CATL szeptember 16-án a hannoveri IAA Transportation 2024 kiállításon.
A szobanövények jó részét nyáron a kertben is nevelhetjük, hiszen a meleg és sok fény csak még szebbé teszik őket. De mi legyen a szobanövényekkel ősszel, ha eddig a kertben helyeztük el őket? Elmondom az én trükkjeimet!
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy időt és kiadást spórolhat a digitalizáció és a mesterséges intelligencia használatával, de csak kevesen vannak, akik a megvalósítással valódi előnyhöz jutnak. Kurinyecz Gergely, digitalizációs szakértő a nagyvállalatok egyedi működésére szabott folyamatainak digitalizációjában szerzett tapasztalatai alapján s
Idén a török kulturális örökséget mutatja be a Pont fesztivál, amely október 12-én, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében várja az érdeklődőket koncerttel, kézműves és kulturális programokkal egyaránt.
A világ legnagyobb vagyonkezelője és spot Bitcoin ETF kibocsátója a BlackRock, a Global Infrastructure Partners (GIP), a Microsoft és az Abu Dhabiban alapított MGX 30 milliárd dolláros AI befektetési alapot indít. A Global AI Infrastructure Investment Partnership (GAIIP) névre keresztelt kezdeményezéshez a chipgyártó órás, az Nvidia szakértelmével
Az idei második negyedévben több mint 740 milliárd forintot költöttek kártyával külföldön a magyarok. És ebben szinte egyáltalán nem látszódhatnak a nyaralási kiadások. A kormány lázasan próbál valamit tenni, közben mindenért a járványt okolják.
Sokan szeretnék, hogy a nap 24 órájában hozzáférhessenek a megújuló energiához , és úgy tűnik, hogy az Aurea Technologies a Shine 2.0 hordozható szélturbinával biztosítani tudja ezt.
A dalszerzők napja alkalmából szervezett rendhagyó szerzői koncertek célja felhívni a figyelmet a dalszerzők értékteremtő, a dalok értékközvetítő szerepéreKedvenc saját szerzeményeivel látogat vissza egykori iskolájába 12 ismert és közkedvelt szerző, köztük Hegyi Dóra, László Evelin, Lázár Domokos, Molnár Tamás és Szabó Balázs. Az idei dalszerzők n
Doktorits László a semmiből, szemtelenül fiatalon építette fel az ország egyik vezető távfelügyeletes cégét. És itt nem tervez megállni, sem szakmai fejlődés, sem cégépítés szempontjából. Az már önmagában szép teljesítmény, ha egy, a semmiből létrehozott magyar cég 11 év alatt itthon bizonyos tekintetben piacvezető közeli helyzetbe kerül, a régióba
A James Webb űrteleszkóp (JWST) képeit, adatait használva, a Cambridge Egyetem csillagászai különleges jelenségre figyeltek fel: a korai univerzum egyik gigantikus feketelyuka halálra éheztette, megölte saját galaxisát.
Három jelentős változás körvonalazódik a lakáshitelek piacán: 1. az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat szabadon feltörhetővé teheti a kormány lakáscélra, 2. húszról tíz százalékra viheti le az MNB a minimális önerőelvárást az új építésű lakásoknál, 3. a mostani hat-hétről öt százalék alá szoríthatják le a bankok a lakáshiteleik kamatát, piac
A fiatalokat is jobban meg tudná szólítani egy olyan nyugdíjpénztár, amelyből lakáscélra már korábban ki lehet venni a megtakarítást. Az átlagos egyenleg viszont alacsony a kasszákban, maximum kisebb felújításra vagy önerő kipótlására elég.
A Kisdombegyházai Agro-Ferr cégcsoport 3 ezer hektáron gazdálkodik, ebből 2100 hektár öntözhető. Tehát a területük több mint kétharmadát tudják vízpótlásban részesíteni, amire az utóbbi időben egyre gyakrabban és egyre nagyobb mértékben mutatkozik ig
A nyugdíjkorhatár betöltése előtt, életkorától függetlenül öregségi teljes nyugdíjra jogosult az a nő, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik. De mi is az a jogosultsági idő? Mi ismerhető el jogosultsági időként, mennyit kell ebből keresőtevékenységgel lefedni, és melyek azok az időszakok, amelyek nem felelnek meg a jogosultsági idő fel
2024. október 3-án és 4-én Zalaegerszegen, a ZalaZone Tesztpálya konferenciaközpontjában gyűlik össze a járműipar hazai és nemzetközi elitje a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (Majosz) szervezésében. A rendezvény célja, hogy a
A könnyűszerkezetes épületek hazai piacán egyre nagyobb népszerűségnek örvendőMobilGarázsBolt.hu mögött álló elkötelezett vállalkozó, Karosi Roland a lengyelországbanszerzett tapasztalatait hasznosítva építette fel a MobilGarázsBolt.hu márkát. "Miután ráébredtem, hogy vállalkozó típus vagyok, elkezdtem saját cégben gondolkodni. Több dolog merült f
Árvizek, aszályok, erdőtüzek korában jó tudni, hogy a környezetünkben még létezik a természet és az ember harmonikus együttélése. Ilyen a pásztorvilág, a fás-erdős legeltetési rendszerek, az ezt fenntartó emberek, akik nemcsak a jószágot őrizték és őrizik ma is, hanem példáját adják az ember és a táj szoros kapcsolatának. A Bakony-Balaton vidéki és
A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ az országos szántóföldi- és zöldségnövénygénbank-gyűjteményét őrzi és fejleszti, agrobotanikai vizsgálatokat végez és dokumentál.
Az augusztusi szünet után a Magyar Nemzeti Bank szeptemberben ismét kamatot csökkenthet holnap, a Portfolio által megkérdezett elemzők mindegyike 25 bázispontos kamatcsökkentést vár. Bár vannak olyan érvek, amelyek a kamatcsökkentés ellen szólnak, az MNB által múlt hónapban felvázolt szempontrendszer többségében a kamatcsökkentést támogatja. Az év
Az adatjártasság ma már nemcsak az üzleti életben jelent előnyt, hanem mindenki számára fontos ahhoz, hogy el tudjon igazodni az adatvezérelt világban, és helyesen tudja értelmezni az információkat. Ennek elősegítése érdekében a Központi Statisztikai Hivatal KSH Stat Akadémia néven idén is elindította ismeretterjesztő programsorozatait, amelyek a g
Az ibis az egyedi gondolkodásmódot megtestesítő, az utazókat középpontba állító go get it kampánnyal ünnepli 50. születésnapját. Az ibis ebben a hónapban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.1974-es indulásakor megteremtette a demokratizált utazás kategóriáját, a minőségi és megfizethető utazási élmények világszerte elérhetővé tételével pedig újr
Bár sok helyen úgy fest, mintha gondozás nélkül is meseszépen fejlődnének a hatalmasra növő fügefák, sokan tanácstalanul állnak a legfontosabb kérdés előtt: kell-e egyáltalán metszeni a fügefát? És ha igen, mikor? Miért? Hogyan?
Múlt héten láttunk némi erősödést a forintban, hétfő reggel 393 körül jár az euró jegyzése, a dollárral szemben pedig fontos szinten kezd a forint ma. Az előző hetekben összességében nagyon stabil volt a magyar deviza, az olyan fontos események, mint az EKB és a Fed kamatdöntései sem tudták kibillenteni. Fontos eseményekből ezen a héten is lesz bőv
Az olajárak emelkedésnek indultak hétfőn, reagálva a közel-keleti feszültségek fokozódására és az amerikai kamatcsökkentés várható keresletnövelő hatására.
Amerikában a korai szavazások megkezdődtek, öt fontos kérdés dönthet a még bizonytalan választók körében: a bevándorlás, a magas árak - adócsökkentések, Kína - mint technológiai versenytárs, a nemzetközi veszélyek és a háborúkra adott válasz. Nyilván a gazdasági kérdések sokkal nagyobb súlyt képviselnek a tömegek megszólításában.
A vártnál gyorsabban vonul el a dunai árvíz, tegnap este fél hétkor Paksnál tetőzött a folyó, ma Bajánál fog. Az ország északi részében már megkezdték a homokzsákok elhordását és a károk helyreállítását. Az Európai Unió bejelentette, hogy Magyarország is kapni fog a helyreállítási támogatásból. Cikkünk folyamatosan frissül az árvízhelyzet legfontos
Az indiai kereskedelmi miniszter elutasította az ország csatlakozását a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerséghez (RCEP), a világ legnagyobb kereskedelmi megállapodásához. Piyush Goyal kijelentette, hogy India nem kíván Kínával szabadkereskedelmi megállapodást kötni - írta meg a Cnbc.
A mesterséges intelligencia megjelenése a pénzügyi csalók eszköztárában odavezetett, hogy a laikusok már nem bízhatnak abban, amit látnak vagy hallanak, mert hamis lehet. Folytatódik a harc a csalók ellen, akiknek ma már a mesterséges intelligencia (AI) is segítséget nyújthat. Erre példa egy idei hongkongi eset, amelyben egy cég alkalmazottja 25
A Bitcoin eredetileg azért jött létre, hogy alternatívát nyújtson a hagyományos pénzügyi rendszerekre, azonban a Wall Street befolyása egyre inkább átalakítja a kriptovaluták világát. Mi történik, ha a decentralizált eszköz éppen az ellenkezőjévé válik annak, aminek szánták? A Bitcoin piaci helyzete Bitcoin ára jelenleg 63 057 dollár körül mozog, é