2024 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 636 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 400 forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az S&P hitelminősítő beszámolója szerint a napenergia árakat több helyen nulla euróra csökkentették dél és 15 óra között. Ez lehetővé teszi egy merőben új gyakorlat bevezetését az emberek energiafogyasztásában.
Gazdasági információk tekintetében ma érkeznek az európai beszerzésimenedzser-indexek, amelyekből kiderül, hogy szeptemberben is gyengén teljesít-e még az európai gazdaság, ezen kívül egyéb, piacokat befolyásoló közlésre ma nem kell számítani. Egyelőre nincs markáns irány a vezető európai tőzsdéken, impulzusra várnak a befektetők.
A francia gazdaság a várt erősödéssel szemben jelentősen gyengült, legalábbis ez derült ki a frissen közölt szeptemberi beszerésimenedzser-indexből (bmi). Németországban is rosszabbak lettek a vártnál a bmi-adatok. Az ipar mellett a szolgáltatószektor is gyengén teljesít, és ez nagy meglepetést jelent.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,38 pontos csökkenéssel, 73 119,21 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
A francia gazdaság a várt erősödéssel szemben jelentősen gyengült, legalábbis ez derült ki a frissen közölt szeptemberi beszerésimenedzser-indexből (bmi). Németországban is rosszabbak lettek a vártnál a bmi-adatok, mindkét nagy gazdaság esik szeptemberben. Az ipar mellett a szolgáltatószektor is gyengén teljesít, és ez nagy meglepetést jelent.
Az Ethereum következő nagy frissítése, a Pectra jelentős változásokat hoz a gas díjakban, a validátorok stakelésében és még sok másban. Cikkünkben összefoglaltuk, mire számíthatsz a frissítést követően. Ezen a héten az Ethereum fejlesztői úgy döntöttek, hogy a hálózat következő nagy frissítését, a Pectrát legalább két részre osztják: az első frissí
Augusztus közepén rendezték meg az "Interaktív innováció és hálózatosodás az agráriumban" elnevezésű kétnapos programot a Pest vármegyei Dunaharasztiban.
A francia gazdaság a várt erősödéssel szemben jelentősen gyengült, legalábbis ez derült ki a frissen közölt szeptemberi beszerésimenedzser-indexből (bmi). Németországban is rosszabbak lettek a vártnál a bmi-adatok, mindkét nagy gazdaság esik szeptemberben. Az ipar mellett a szolgáltatószektor is gyengén teljesít, és ez nagy meglepetést jelent.
A Vadgazdálkodási Adattár legfrissebb elérhető statisztikái szerint 2022-ben több mint 7400 nagyvad pusztult el gépjárművel való ütközés nyomán Magyarországon, gyakorlatilag ugyanannyi, mint egy évvel korábban. Az elmúlt hetekben ismét megnőtt a vadbalesetekről beszámoló hírek száma, ami összefügésben áll az állatok párzási időszakban megváltozó vi
Múlt héten láttunk némi erősödést a forintban, hétfő reggel 393 körül járt az euró jegyzése, ám a reggel érkező európai beszerzésimenedzser-index adatok után jelentős gyengülésbe kezdett. Az előző hetekben összességében nagyon stabil volt a magyar deviza, az olyan fontos események, mint az EKB és a Fed kamatdöntései sem tudták kibillenteni, de az e
A Dél-koreai Központi Bank (Bank of Korea, BOK) hamarosan lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy digitális tokeneket használjanak fizetésre szupermarketekben és kisboltokban egy központi banki digitális valuta (CBDC) kísérlet részeként. A Korea Times pénteki jelentése szerint írja a Bitcoin.com a program decemberben indul, és 100 000 résztvevő l
Megkezdődött hétfőn a Szabadka és Újvidék közötti gyorsvasút tesztelése, a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szakaszán ugyanis a tervek szerint november 25-én indul meg a forgalom.
Továbbra is kismértékben csökken az agrárhitelpiac, de a már megjelent és a várható új pályázati lehetőségek fordulatot hoznak a szektorban. Ezen kívül várhatóan a vállalkozók hitelfelvételi kedvét és a bankok nyitottságát is erősíteni fogja a KAP Stratégiai Tervben jóváhagyott, beruházási hitelekhez igénybe vehető kamatköltség- és kezességidíj-tám
Budapest új kulturális helyszínnel gazdagodott, ahol a művészet és a közösség találkozik. Az A.P.Art Gallery Budapest, mely a kapolcsi természetből inspirálódott alkotásokat hozza el a város szívébe, nemcsak kiállításoknak, hanem közösségi eseményeknek és egy specialty kávézónak is otthont ad. A galéria különleges atmoszférája lehetővé teszi, hogy
A digitális fogászat folyamatosan fejlődő területén a technológiai fejlesztések megnyitják az utat a hatékonyabb betegellátás és az optimalizált munkafolyamatok előtt. A Stratasys úttörő PolyJet™ technológiája megreformálja a fogtechnikai laboratóriumok és
Ronda szó a dereguláció, de a tartalma néha nagyon hasznos. A modern társadalmak jellemző betegsége a túlszabályozottság, ami sokszor többet árt, mint használ. Magyarország is sok tekintetben a jogászkodás rabságában szenved.
Az AstraZeneca és a japán Daiichi Sankyo közösen fejlesztett kísérleti gyógyszere, a datopotamab deruxtecan (Dato-DXd) nem hozott áttörést a késői stádiumú emlőrákban szenvedőknél. A hétfőn közzétett eredmények szerint a szer nem javította jelentősen a betegek általános túlélési esélyeit a hagyományos kemoterápiához képest – írja a Reuters.
Hiába próbált kérdést feltenni az egyik lap Gál Kinga fideszes EP-képviselő sajtótájékoztatóján az Európai Parlamentben (EP), majd ezt követően a folyosón is, ugyanis Kárándi Ágnes, a politikus sajtófőnöke ezt a testével és némi kamuzást is bevetve megakadályozta.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága mintegy 800 elkövetővel szemben nyomoz költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt, az ügyben a pénzügyi nyomozók közel 2500 tanút, illetve 250 gyanúsítottat hallgattak ki. Az ügyészség 23 cégvezetővel szemben emelt vádat.
A 2023-as naptári év során külföldön megfizetett általános forgalmi adó visszaigénylésére vonatkozó kérelem benyújtásának magyarországi határideje 2024. szeptember 30. (hétfő). A visszaigénylés összetett folyamat. A Grant Thornton Magyarország honlapján megjelent írásában a teljesség igénye nélkül bemutatja a legfontosabb részletszabályokat.
2024 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 636 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,9, a nettó átlagkereset 13,7, a reálkereset pedig 9,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 4,
Az izraeli hadsereg több hullámban légicsapásokat hajtott végre a libanoni síita Hezbollah fegyveres szervezet fegyverraktárai és rakétakilövő állomásai ellen hétfő hajnalban – jelentette be a hadsereg szóvivője.
Három balatoni, egy invazív és két őshonos halfaj táplálkozását vizsgálta a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). Kutatásukból kiderült, bár az invazív fekete törpeharcsa zömmel mást eszik, mint őshonos társai, a törpeharcsa hatékony ragadozó, okkal retteghetnek tőlük őshonos halaink.
A Mercedes-Benz bejelentette, hogy automatizált vezetési rendszerrel felszerelt járművei a jövőben akár 95 km/órás sebességgel is képesek lesznek önállóan közlekedni a német autópályákon.
A cégek elektromos járműbeszerzéseit támogató programban mostanáig mintegy 3700 pályázatban közel 4500 gépkocsi megvásárlásához igényeltek több mint 17 milliárd forint állami hozzájárulást - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán Facebook-bejegyzésében.
Többéves együttműködést jelentett be a SentinelOne és a Lenovo, amely keretében a kínai gyártó felhasználók millióinak teszik elérhetővé világszerte a mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt végpont alapú biztonságot. A Lenovo a SentinelOne iparágvezető Singularity Platformját és generatív AI funkcióit, a Purple AI-t építi be új PC-ibe, valam
A Spiral dróntechnológiai bemutatóval mutatkozott be Európában, a cargo-partner „iLogistics” központjában. Az automatizált beltéri drónmegoldások terén vezető Spiral Inc. 2024. szeptember 12-én új irodát nyitott Bécsben Spiral Europe FlexCo néven (ügyvezető
Ez bizonyára egy olyan dolog, amelyet nem szívesen képzelünk el – főleg azután, hogy megtudtuk, valójában mi történne az emberi testtel egy ilyen esetben. Mielőtt a részleteket taglalnánk, foglaljuk össze, mi is az a láva valójában, és hogy mennyire forró. A magmának is nevezett olvadt láva hőmérséklete 700 és 1200 °C között mozog. Nehéz elképzelni
Nincs közvetlen kapcsolat az otthoni munkavégzés és a szerencsejáték-függőség kialakulása között, ugyanakkor a függőséggel küzdőkre nincs jó hatással, ha kevesebb kontrollt kell gyakorolniuk szokásaik felett.
Idén 28. alkalommal rendezi meg a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. a közúti közlekedési környezetvédelmi akciót, amelynek legfőbb célja, hogy átfogó képet adjon a Magyarországon forgalomban lévő gépkocsiállomány károsanyag-kibocsátásának évenkénti változásáról, valamint a gépjárművek állapotáról, ideértve az átla
Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg az "örök élet″ lehetőségeiről, mint Giul
A globális félvezetőipar két óriása, a Taiwan Semiconductor Manufacturing és a Samsung Electronics tárgyalásokat folytat az Egyesült Arab Emírségekkel chipgyárak létesítéséről a Közel-Keleten - írja a CNBC.
Az ár levonulását követően kötelező az ingatlanok, sőt ólak, istállók, vízóraaknák, udvari vécék takarítás utáni fertőtlenítése is, hiszen magunk és állataink egészsége nem játék!
A nyugati és a keleti beruházások és fejlesztések legfőbb találkozópontjaként mutatkozik be Magyarország a világ egyik legrangosabb ingatlanfejlesztési szakkiállításán, a müncheni EXPO REAL-on október 7-9. között - közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK).