Bemutatta a mesterséges intelligencia (MI) használatát célzó stratégiáját a Huawei Technologies, ami az iparágak digitalizációját és intelligens fejlődését célozza meg. A HUAWEI CONNECT 2024 globális konferencián Eric Xu alelnök hangsúlyozta, hogy az MI a vállalatok számára kulcsfontosságú technológiává vált, amelyhez alkalmazkodni kell a versenyké
A korlátolt felelősségű társaságban a tagokat üzletrészek illetik meg. Mit jelent az üzletrész, és milyen szabályok vonatkoznak rá? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Nemrég a Telex számolt be arról, hogy nagyjából 20 ezer budapesti munkakereső adata szivárgott ki a Budapest Főváros Kormányhivatalának (BFKH) Foglalkoztatási Főosztályán elkövetett hiba miatt. A munkakeresők nevét, lakcímét, e-mail-címüket és személyi számát tartalmazó Excel-táblázatot véletlenül adták hozzá egy e-mail csatolmányához. A hivatal me
Az elektromos járművek népszerűsége világszerte folyamatosan nő, ami a használt autók piacán is jól látható, hiszen egyre több gépkocsivezető érdeklődik irántuk.
Az európai tőzsdék szépen emelkednek, az OTP és a Mol sem marad le. A kínai jegybank élénkítő lépésének hatásai Európáig érhetnek. Egyre drágább az olaj, gödörben a Trump, növelte a tétet a Boeing.
Emberek ezrei több héten keresztül éjjel-nappal küzdöttek az áradó folyókkal, cégek, vállalkozók, magánszemélyek erősítették meg a gátakat, ingyenesen szállítottak homokot, agyagot, zsákokat, felszerelésekkel, étellel, itallal gondoskodtak a védőkről, a veszély elmúltával a takarításról, helyreállításról. A rendkívüli események a gazdasági, pénzügy
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.
A legalább 500 kilowatt (kW) telepített IT kapacitással rendelkező adatközpontok tulajdonosainak és üzemeltetőinek 2024-től nyilatkozniuk kell energiahatékonyságukról a felülvizsgált Energiahatékonysági Irányelv értelmében; ez a rendelkezés Magyarországon 10-15 állami és piaci szereplőre terjed ki, például telekommunikációs cégekre - közölte az ada
A siker került a fókuszába annak a 18-24 éves korosztály körében végzett felmérésnek1, amelyet az OTP Bank rendelt meg. Ez a korcsoport a pénzügyi függetlenséget, a karrierépítést és az élet egyensúlyát tekinti hosszú távú sikernek.
A távhődíjak októbertől tervezett csökkentése a lakossági felhasználókat nem érinti, az állami és önkormányzati intézmények számára jelenthet újabb könnyítést - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombat délutáni Facebook-bejegyzésében, amellyel a sajtóban terjedő téves értelmezésekre reagált.
Az aktuális helyzet romló megítélése miatt lényegesen alatta maradt a várakozásoknak az ifo gazdaságkutató intézet szeptemberi német üzleti hangulatindexe.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat, Hanne Sjøberget nevezte ki az európai Secure Power divízió értékesítési csatornákért felelős új alelnökévé.
Egy évvel ezelőtt figyelmeztette egy civil szervezet a kormányt arra, hogy gond van a három év alatti gyermekek elhelyezésével, ám nem történt kellő beavatkozás a megsegítésükre.
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.
A mai világban az irodaház és a munkáltató cég környezettudatossága is HR-szempontnak minősül. A potenciális munkavállalók számára az iroda elhelyezkedése és felszereltsége, vagy a környéken található szolgáltatások mellett egyre inkább szempont az is, hogy a cég és a munkahely is tegyen a környezetvédelemért és fenntarthatóságért. Hogyan alkalmazk
Mi a szerepük a szakmai szervezeteknek a tapasztalatcserében és a jó vállalati gyakorlatok terjesztésében – tettük fel a kérdést Hegedüs Évának, a Gránit Bank társalapítójának és elnök-vezérigazgatójának, valamint Jaksity Györgynek, a Concorde Értékpapír Zrt. alapítójának. A magyar piacot jól ismerő cégvezetők szerint a személyes találkozások és ne
Az Európai Unió kereskedelemvédelmi eszközei kulcsszerepet játszanak az EU munkahelyeinek megóvásában, és biztosítják a tisztességes versenyfeltételeket – derül ki a ma közzétett 2023-as EU Kereskedelemvédelmi Tevékenységekről szóló jelentésből.
A felhasználói élmény javítása és a jegyvásárlási folyamat optimalizálása mellett a széles programkínálatot fókuszba állító, letisztult dizájn is kiemelt szempont volt az oldal korszerűsítése során. A felfrissített megjelenés mellett egy másik nagy újdonság is várja azokat, akik a mupa.hu oldalra kattintanak: a megújult honlappal együtt Müpa Magazi
Az aktuális helyzet romló megítélése miatt lényegesen alatta maradt a várakozásoknak az ifo gazdaságkutató intézet szeptemberi német üzleti hangulatindexe.
2024. szeptember 24-én, kedden 11 órakor kerül kalapács alá egy meglehetősen érdekes előéletű földterület a Németországban található papenburgi járásbíróságon.
Magyarország uniós elnöksége alatt kiemelt figyelmet fordít a környezeti kihívásokra, úgy mint az aszályok és árvizek, valamint azok gazdasági és társadalmi hatásaira, miközben célja egy versenyképes, zöld és klímasemleges gazdaság megteremtése.
A Bitcoin az elmúlt hét napban elért 8%-os emelkedés után a cikk írásának időpontjában 63200 dollár környékén kereskedett (). Az év utolsó negyedévének közeledtével egyes elemzők szerint a legnagyobb kriptovaluta új történelmi csúcs elérésére készülhet. Heti jelentésében a 10x Research három kulcsfontosságú tényezőt vázolt fel, amelyek alapján a Bi
Az elmúlt évtized munkáját folytatva tovább erősítjük Magyarország pénzügyi központi szerepét a kelet-közép-európai térségben - jelentette ki Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Lin Jingzhent, a Bank of China alelnökét. A minisztérium keddi közleménye szerint a pénzügyminiszter kiemelte: a keleti nyitás politikájának köszönhető, hogy hazánk ma
Hazánk Nemzeti Energia- és Klímaterve – összhangban az Európai Unió célkitűzéseivel – a korábbinál jóval nagyobb szerepet szán a biogáznak az energiafüggetlenség erősítése és a fenntarthatóság érdekében. Ezért is lényeges, hogy a közeljövőben egyszerre több tényező is jelentős lendületet adhat itthon a szektornak. Már zajlik a hazai biogáz-stratégi
Az Európai Unió pénzügyi piacainak felügyeleti vezetője támogatná az értékpapírosítási piac szabályozásának enyhítését. Verena Ross, az Európai Értékpapír-piaci Felügyeleti Hatóság (ESMA) elnöke egy londoni konferencián beszélt erről - írta meg az Euractiv.
Azerbajdzsáni földgázkészletek kitermelésére vonatkozó kereskedelmi megállapodásokat kötött a Mol-csoport vegyesvállalati partnereivel - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Primer aromás aminok kioldódása miatt a Mömax visszahívja a forgalomból a burgonyatörő - CLASSIC elnevezésű terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Eddig úgy tudtuk, a poszméhek szaglására csak a rovarirtószerek hatnak negatívan, de a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete és a Würzburgi Egyetem közös kutatásából kiderült, a magas hőmérséklet is csökkenti a rovarok szaglását. Ez pedig a haszonnövényeink beporzására is komoly hatással lehet, vélik a kutatók - olvasható a HU
A közlekedés jövője a változatos és fenntartható üzemanyag-portfólióban rejlik; a Mol-csoport elkötelezett a megújuló energiaforrások részarányának növelése iránt mobilitási projektjeiben, valamint az elektromobilitási projektjeinek további fejlesztésében - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
Izgalmas foglalkozásokkal, az elektromágneses sugárzás mérési lehetőségeinek bemutatásával várja az érdeklődőket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Kutatók éjszakáján a hatóság Esztergomi úti mérőkomplexumában. Harmadszor kapcsolódik be az NMHH a különböző tudományágakat és a kutatói életpályát népszerűsítő programsorozatba. Szeptember
Immár a 41. alkalommal rendezi meg a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóját (FIKOT) az MKT Ifjúsági Bizottsága 2024. október 11-én, pénteken 10 órától a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusán.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) frissítette az energiahatékonysági intézkedésekből származó megtakarítások elszámolását segítő EKR-katalógusát, a gyakorlatban szerzett tapasztalatokat felhasználva változnak a padlásfödém-szigeteléssel és intermodális szállítással kapcsolatos részletszabályok, valamint a kapcsolódó számítás
Madis Muller az EKB kormányzótanácsának tatja nem zárja ki teljesen az októberi kamatcsökkentés lehetőségét, azonban addig kevés friss adat áll majd rendelkezésre. Decemberben, a frissített előrejelzéssel együtt megalapozottabb döntés tudna születni.
A győri felsőoktatási intézmény az autó-motor sportban is az élre kíván törni. Ezért is alapították meg az év elején az Uni Győr Wms gokartcsapatot, amelynek versenyzője, ifj. Willisits Vilmos az olasz Easykart-bajnokág idei hat futamán máris dobogóra tudott állni, összesítésben pedig a második helyezést érte el.
Közel huszonháromezer szavazattal szálltak versenybe a zenerajongó sörkedvelők az egyik legnépszerűbb hazai sörmárka, a Soproni nyereményjátékába. Az országos promóció magasra tette a tétet, hiszen a játékban résztvevő fogyasztók kedvenc törzshelyüknek nyerhettek exkluzív Tankcsapda koncertet. A közel 200 helyszín közül végül Dunaalmáson, Dunaharas
Az MBH Jelzálogbank kedden megtartott zöld jelzáloglevél aukcióján az eredetileg meghirdetett 6 milliárd forintot több mint kétszeresen meghaladó érdeklődés mutatkozott, amelyből az MBH Csoport tagja végül csaknem 8,6 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.
A kínai kereskedelmi minisztérium vizsgálatot indított a PVH Corporation ellen, amely olyan ismert divatmárkák anyavállalata, mint a Calvin Klein és a Tommy Hilfiger. A vizsgálat középpontjában a vállalat Hszincsiang tartománnyal kapcsolatos üzleti gyakorlata áll.
A magyar köztársasági elnök doktori disszertációjának 215 oldalából legkevesebb 201-et lopott, állapította meg a politikus dolgozatáról készült vizsgálat. Schmitt Pálhoz képest a román titkosszolgálat vezetője még szerény volt őt „csak” 60 oldal ellopásával gyanúsítják.