Súlyosan alulfinanszírozott a magyar egészségügy, ráadásul az összkiadás 27 százalékát az emberek zsebből fizetik. Az állam egyre inkább a magánszolgáltatók felé tereli a lakosságot, csakhogy a háztartásoknak elfogyott a pénzük, már nem tudnak többet áldozni – derült ki a Portfolio tegnapi, magánegészségüggyel foglalkozó konferenciáján.
Az Earth Track új jelentése szerint a világ évente legalább 2,6 billió dollárt költ olyan támogatásokra, amelyek tönkreteszik a környezetet és a globális felmelegedést táplálják.
A világsikerű sorozat új évada 2025-ben érkezik a Max és az Hbo kínálatába. A hivatalos The Last Of Us nap alkalmából megérkezett az első előzetes a várva várt sorozat új évadához. A sorozat főbb szerepeiben Pedro Pascal, Bella Ramsey és Gabriel Luna mellett feltűnik még Kaitlyn Dever, Isabella Merced, Jeffrey Wright és Catherine O’Hara.
Az Energiaügyi Minisztérium 30 milliárd forinttal emelte a Napenergia Plusz Program keretét, így több mint 25 ezer háztartás kaphat támogatást napelemes rendszerek telepítéséhez.
A Kodiak Robotics élen jár technológiai innovációk kiaknázása terén. Partnereivel karöltve a hetekben fontos mérföldkőhöz érkezett: immáron 50.000, autonóm fuvarozással megtett mérföld áll a hátuk mögött – írja a Robotics
A Margitszigeti Szabadtéri Színház májustól szeptemberig 83.000 nézőt fogadott, három nagy színházi bemutatót tartott az opera, a musical és a tánc műfajában, valamint hét nemzetközi sztárt hozott el patinás játszóhelyére. A művészeti munka ősszel sem áll meg, hisz még egy különleges kiállítást terveznek a MOME fiatal diákjaival a Víztorony-kilátób
A Phytonics olyan öntapadós fóliát fejlesztett ki, amely csökkenti a napelemek tükröződését, növeli a teljesítményt, és új vagy meglévő rendszerekben is használható.
A hagyományos marketingkommunikáció nélkül is el lehet érni a márkák céljait az emberek megszólításában, de ehhez a megszokottól eltérő megközelítésre van szükség Barna Péter, a Magyar Telekom márkainnovációs-vezetője szerint.
Mráz Ágoston Sámuel kormánybarát elemzőként gyakran szerepel a nyilvánosságban, a háttérben pedig tulajdonosként átvette a Nézőpont Csoport két leánycégét. A médiát és a közvéleményt is kutatja.
Egy olyan időszakban, amikor a hagyományos banki megtakarítások veszítenek a vonzerejükből, a kriptovaluták, például a TFS Token, új pénzügyi lehetőségeket kínálhatnak. A Fairspin, egy blokklánc-alapú kripto kaszinó, bevezette a TFS Tokent, mint saját pénznemét, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a kripto szerencsejáték mellett a pé
A Portfolio megbízható információi szerint Magyarország továbbra is az ukrajnai tranziton keresztül vesz évi 1 milliárd köbméter orosz gázt, így egy friss kormányzati jelzéssel ellentétben igenis érintene minket, igaz áttételesen, ha év végével leállna az ukrajnai szállítás. Az áttételességet úgy kell érteni, hogy ezt a gázt már jó ideje például Sz
A józan ész megoldása szakemberek szerint, de a gyakorlatban hogyan lehetne a yachtokra és magánrepülőgépekre kivetett adókból finanszírozni a környezetvédelmi intézkedéseket?
Milyen abroncs szükséges egy elektromos autóra, mitől fogyaszt kevesebbet egy jármű, milyen jelölések találhatók a gumikon, és milyen forradalmi változások zajlanak a gyártásban? Az Ipar Hangjai podcast legfrissebb adásában Dr. Nemes Attila, a Michelin Hungária ügyvezető igazgatója osztott meg érdekességeket a gumiabroncsokkal és a nyíregyházi gy
A Continental technológiai vállalat által 2006-ban alapított globális gumiszerviz-hálózat, a BestDrive, évek óta, 5 kontinens 19 országában működik sikeresen, és jelenlétét most Magyarországon erősíti tovább. Hazánkban a BestDrive-hálózat öt fővárosi és három vidéki (Szeged, Debrecen és Székesfehérvár), franchise rendszerben működő márkaszervizzel
Sótonyi Péter ma, szeptember 27-én tölti be 70. életévét, és éppen ezen a napon, a születésnapján kezdi meg harmadik rektori ciklusát az Állatorvostudományi Egyetemen.
A BNPL szolgáltatásairól ismert Klarna újabb lépést tett a hagyományos bolti vásárlások terén. Az Adyen fizetési szolgáltatóval kötött megállapodásnak köszönhetően új lehetőségek nyílnak meg a számukra. A cég BNPL megoldásai hamarosan világszerte, több mint 450 000 fizetési terminálon elérhetők lesznek Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában.
Világpremierre került sor a pisai Scuola Superiore Sant’Anna BioRobotika Intézetében: az első mágnessel vezérelt műkart ottani kutatók fejlesztették. A szerkezettel amputált személyek gondolataikkal működtetik, mindennapos feladatokat végeznek el vele.
Mint azt sokan tudják, az Európai Unió súlyos és példa nélküli szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben azt követően, hogy Oroszország 2022 februárjában teljes inváziót indított Ukrajna ellen. Ezek a szankciók kiszélesítik az Oroszországgal szemben 2014. óta fennálló korlátozásokat. Számos új intézkedés már kifejezetten nemcsak a közvetlenül
A vállalatok túlnyomó része úgy véli, hogy teljesíteni tudja klímavédelmi vállalásait, de a többségüknél ez még évtizedekig eltarthat - derül ki az EY felméréséből, amelynek megállapításairól csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Magyarország Kormányának az Európai Bizottság irányába tett vállalásait támogatva, és a közpénzek hatékony felhasználását elősegítve a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három közbeszerzési piacot azonosított, melyeken megvizsgálja az egyajánlatos eljárások okait. A nemzeti versenyhatóság elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát v
Mindent kipusztító szárazság, kibírhatatlan hőség - bőven kijutott idén a nehézségekből a gazdáknak. Az Agrárminisztériumtól most megtudtuk a pontos számokat, mekkora kárt szenvedett el a hazai mezőgazdaság az elmúlt hónapokban.
Aktív szerepet vállal a Schneider Electric a héten zajló New York-i Klímahéten, az „It’s Time”, vagyis „Itt az Idő” mottó jegyében megrendezett eseményen jelentős dekarbonizációs kezdeményezéseket mutat be a vállalat.
A COVID-19 gyógyításában is alkalmazható egy, az onkológiai kezelésekben már használt gyógyszer – ezt igazolták egy nemrég lezárult kutatásban. A vizsgálatokban a Debreceni Egyetem több intézete is részt vett, együttműködve számos magyar és külföldi egyetemmel, kutatóközponttal.
Többnyire kedvező hangulatban telik a kereskedés az ázsiai piacokon péntek reggel, ezt követően pedig Európában is folytatódhat majd az emelkedés. Ma Magyarországról érkeznek fontos (de nem piacmozgató) adatok: a demográfiai és a munkapiac legfrissebb adatait közli a KSH. A hét utolsó munkanapján érkeznek az európai inflációs adatai, egyelőre a más
Megvizsgáltuk, miként sikerülhet a nemzetgazdasági miniszternek bravúros növekedési számokat elérni, és emellett akár a katasztrófa szélére sodorni a hazai makrogazdasági helyzetet.
Dohányfüstmentességet vezetne be az Európai Bizottság bizonyos kültéri tereken is azzal a céllal, hogy az emberek, elsősorban a gyermekek és fiatalok hatékonyabb védelmet kapjanak a passzív dohányzás és az aeroszolok hatásaival szemben.
Huszonnégyszer annyit dolgozott a kongói fotósorozatával, mint amennyit elvártak tőle. Most újra vissza megy, mert azt érzi, dolga van ott. Hajdú D. András öt alkalommal volt összesen két hónapot a háború kitörése óta Ukrajnában, és ha teheti, még biztosan visszamegy oda is. Portré a világjárt magyar szociofotósról.
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint szeptemberben az üzleti szféra és a fogyasztók kilátásai is csak nagyon enyhén romlottak augusztushoz képest. Így a GKI konjunktúraindexének értéke a statisztikai hibahatáron csök-kent. Sem a cégek foglalkoztatási tervei, sem a gazdálkodási környezet kiszámíthatósága nem vá
A New World Development, egy jelentős hongkongi ingatlanfejlesztő vállalat részvényei meredeken emelkedtek ma reggel a hongkongi tőzsdén, miután bejelentették a cég vezetőjének távozását - számolt be a CNBC.
A minimálbérnek 2027. január 1-re el kell érnie a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Te tudod, mit ábrázol az 500 forintos vagy az 5 eurós bankjegy? Emlékszel még, mikor vezették ki Magyarországon az 1, illetve a 2 forintos érméket? Mikor vezették be az Európai Unióban legelőször az eurót? Hallottál már a babanévadóról vagy a tehénböfögés adóról, amelyeket bizonyos orszégokban tényleg be kell fizetni? Tedd próbára tudásod a Pénzcen
A vállalati reputáció egyre jobban felülmúlja az összes többi vagyoni elem fontosságát: a jó hírnév jelentős versenyelőnyt biztosít, míg a reputáció romlása katasztrofális hatással lehet a cég piaci teljesítményére. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy mennyire játszik fontos szerepet egy vállalat reputációjában a vezetőjének piaci megítélés
A legendás Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen részt vevő fiatal zongoristák bensőséges coming of age portréját a nemzetközi Emmy-díjra jelölték. Az előválogató körben száz-hatvanan vannak. Utána körülbelül nyolcvanan. Azután negyvenen. És végül csupán tíz szerencsés jut be a döntőbe. Ők a Lengyelországban, Varsóban ötévente megrendezett, legendás
Az idén 20 éves Lidl Magyarország továbbra is kiemelt feladatának tartja, hogy felelős üzletláncként minél fenntarthatóbb működési folyamatokat alakítson ki, fókuszálva többek között az áruházak környezeti hatásainak mérséklésére. A vállalat ezen törekvéseinek egyik fontos eredménye, hogy az összes, 2023 üzleti év végéig megnyitott saját tulajdonú
Tízezer mérnök hiányzik a piacról – mondja az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke. Ábrahám László szerint manapság egy pályakezdő mérnöknek meg kell adni a bruttó 600 ezer forintos fizetést, a tíz éve a pályán levők pedig 1 millió forint felett keresnek. Hogyan lesz több mérnök? Mennyien és kik mennek külföldre? Betekintés a mérnöki álláspia
Az ősz közeledtével a chili gondozása különös figyelmet igényel, hiszen ez az időszak meghatározza a következő szezon sikerességét. A paprikák betakarítása, a növények megfelelő metszése és teleltetése biztosítja, hogy a chili egészségesen átvészelje a hideg hónapokat.
Szeptember 27-én ünneplik világszerte az ENSZ Turisztikai Világszervezete által alapított Turizmus Világnapját, amely idén egyben a Kutatók Éjszakájának első napja. Behringer Zsuzsannát, a Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus Intézetének főiskolai docensét, a Turizmus Kutatóműhely vezetőjét kérdeztük a hazai turizmus alakulásáról.
A Bloomberg úgy tudja, hogy nagy változások jönnek a ChatGPT-t fejlesztő cégnél, az OpenAI részesedést adna a vállalat vezérigazgatójának, és nonprofitból profitorientált céggé alakulna át.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség önálló intézkedésre jogosult személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy háziorvossal szemben. Az elkövető pénzért, a vakcina beadása nélkül, jogosulatlanul igazolta a COVID-19 elleni védőoltás felvételét - írja az Ügyészség közleménye.
Az olajpiacon az elmúlt időszakban jelentős változások következtek be a befektetői magatartásban. A spekulánsok rekordmértékű fogadásokat kötöttek az olajárak csökkenésére, ami több tényezőre is visszavezettető vissza - közölte a Bloomberg.
Az Arm Holdings megkereste az Intelt egy esetleges felvásárlással kapcsolatban. A hírek szerint a cég az Intel egyik üzletágáért tett volna ajánlatot, utóbbi azonban elutasította azt.
A Tetra Pak bemutatta a funkcionális Tetra Prisma Aseptic Edge csomagolások széles választékát. A vállalat a növekvő fogyasztói trendre reagál, miszerint egyre többen választanak olyan termékeket, amelyeket otthonukon kívül, menet közben is fogyaszthatnak. A fogyasztók egyre inkább olyan termékek felé fordulnak, amelyeket menet közben is fogyaszt
Stratégia együttműködés: Az iFinance Vállalati Pénzügyek Kft., és a Hardbit Kft., hogy megoldást kínál a webshop-tulajdonosoknak. A két magyar tulajdonú vállalkozás együttműködésének eredményeként hatékony segítséget, integrált megoldást tudnak biztosítani a webshopok számára a napi szinten felmerülő kihívások megoldására. A pénzügyi szolgáltatások