Huszonnégyszer annyit dolgozott a kongói fotósorozatával, mint amennyit elvártak tőle. Most újra visszamegy, mert azt érzi, dolga van ott. Hajdú D. András öt alkalommal volt összesen két hónapot a háború kitörése óta Ukrajnában, és ha teheti, még biztosan visszamegy oda is.
Az európaiak 40 százaléka szerint az uniós energiapolitikának megfizethetőbb energiaárakat kell biztosítania, a jelenleginél több uniós és nemzeti szintű erőfeszítést látna szívesen annak érdekében, hogy megfizethetőbbé váljanak az energiaárak - derült ki az Európai Bizottság által kedden közzétett Eurobarométer-felmérésből.
Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa elfogadta a CCC Kft. vállalásait és jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül lezárta az eljárást. A cég részben már az eljárás során is beszüntette kifogásolt átfeltüntetési gyakorlatait, emellett pedig vállalta a tartós leárazásaival kapcsolatos kommunikációjának megváltoztatását. A nemzeti
Magyarország hivatalosan is beadta az Európai Beruházási Banknak (EIB) a vasútfejlesztési forrásokra vonatkozó hitelkérelmet. Ezzel hamarosan kezdetét veheti az ötpontos közlekedési akcióterv egyik legfontosabb elemének - a vasútipálya-felújításoknak - a megvalósítása - írta ki Facebookra Lázár János közlekedési miniszter.
Több mint 200 programmal, köztük látványos bemutatókkal és izgalmas előadásokkal várják az érdeklődőket az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) különböző karain a Kutatók éjszakáján pénteken.
Egyre több sztrájkot érintő kérdés kerül bíróság elé, ennek egyik oka, hogy a megélhetési költségek jelentős emelkedése miatt erősödik a bérfeszültség. A BH2024.213. számú ügyben a Kúria azt vizsgálta, hogy pontosan milyen feltételei vannak a jogszerű sztrájkot megelőző kötelező egyeztetésnek.
Lassabban halad a vártnál a 108 milliárd forintos keretösszegű otthonfelújítási hitelprogram igénybevétele a túlzott adminiszráció miatt – írtuk meg szeptember elején. Láthatóan a kormány is foglalkozik a problémával, ezért ma meghallgatta az adminisztrációs terhek csökkentésére, a pályázati folyamat felgyorsítására és egyszerűsítésére vonatkozó sz
Ez veszélyeztetné az infrastruktúránkat, a lakóhelyeinket, a mezőgazdasági terményeket, és a vízminőség romlása révén egészségügyi vészhelyzetekhez vezethet.
A kormány elkötelezetten támogatja az iskolákban a környezeti nevelést, a zöld szemlélet terjesztését - mondta kedden Budapesten Keszthelyi Nikoletta, az Energiaügyi Minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára az Iskolakerti Alapozó Alprogram V. ütemének eredménybemutató zárórendezvényén.
Rengeteget internetezünk, leginkább okostelefonon, és minden második fiatal napi 2-3 órát tölt el chateléssel – derül ki a Yettel országos, reprezentatív kutatásából. Bár minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy gyakrabban használja mobilon az internetet, de még az X generáció 85 százaléka is naponta többször felmegy a netre. A legnépszerűbb
Az európai tőzsdék szép pluszban vannak, a BUX index viszont korrigál, a forint is gyengül, és az amerikai határidős indexek sem néznek ki olyan jól. A BUX-ot a héten a Richter vitte új csúcsra, amely egy vezető elemző szerint 30-40 százalékkal is olcsóbban forog versenytársainál. Minden ralizik Kínában, kutyavilág van a kriptópiacon, de a kínai ér
Hiába a tőkeerő, hiába a korszerű technológiákra való nyitottság – ha nincs fiatal gazdálkodó, aki átvenné a gazdaságot, akkor még a magas hatásfokú finn tejiparnak sincs holnaputánja. Hatékony, tőkeerős, mégis…
Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyében mérsékelték az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati besorolását, így ezeken a területeken korlátozás nélkül lehet a házi sertéseket forgalmazni - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde Nyrt. és a Raiffeisen Bank Zrt. stratégiai együttműködési megállapodást kötött a középvállalatok versenyképességének növelése és fenntartható fejlődésük támogatása érdekében. Az új partnerség célja, hogy a középvállalatok számára könnyebben elérhetővé váljanak a tőkepiaci finanszírozási lehetőségek, valamint a szükséges szak
Továbbra is erős a nemzetközi kockázati étvágy, de ez nem segíti a forintot, hiszen pénteken reggel tovább esett: az euró jegyzései 397-ig ugrottak. A forint új kéthetes mélypontra bukásában egy japán fejleménynek is szerepe lehet.
Egyszerűsítik az otthonfelújítási támogatás igénylését, és a jogosultak köre is kibővülhet. A konkrétumokra még várni kell, de nagy szükség lesz rájuk, ha életet akarnak lehelni a vonzó, a gyakorlatban eddig mégis nagyon nehézkes energetikai programba.
Rekordszámú, több mint 2000 marketingszakembert és üzleti döntéshozót vonzott a szeptember 19-én a MÜPA-ban megrendezett idei Marketing Summit. A résztvevők összesen négy teremben követhették nyomon a több mint 150 neves hazai és nemzetközi előadó prezentációit. A rendezvényt követő Díjátadó Esten pedig nem pusztán a legsikeresebb marketingvezetők,
Egy orosz digitális szolgáltatásokkal foglalkozó szakértő olyan jövőt jósolt, amelyben az internet-hozzáférés útlevél alapú azonosításhoz lesz kötve – ezzel lehetetlenné válna az internetes anonimitás. Nézeteit a Telegram azon lépése után tette közzé, hogy a platform a szabályszegések kivizsgálása során nyilvánosságra hozza a felhasználói adatokat,
A Deloitte közzétette a 2024-es Best Managed Companies - Kiválóan Vezetett Vállalatok minősítést elnyerő cégek listáját. Az idei évben 8 új vállalat csatlakozott a tavalyi 13 minősítetthez. A mentorprogramban olyan sikeres magyar tulajdonú és irányítású vállalkozások vehetnek részt, amelyek megfelelnek a szigorú nemzetközi kritériumoknak, a program
Orbán Viktor bár elismerte, hogy politikai igazgatója hibázott, amikor azt fejtegette a Mandiner Stratégiai Részleg című műsorában, hogy Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz agresszióval szemben, azonban úgy látja, ha baj lenne Orbán Balázs harcolna a hazáért.
Újabb több mint nyolcmilliárd forinttal segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank: a hitelintézet keddi zöld jelzáloglevél aukcióján az eredetileg meghirdetett 6 milliárd forintot több mint kétszeresen meghaladó érdeklődés mutatkozott, amelyből az MBH-csoport tagja végül csaknem 8,6 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.
Újabb több mint nyolcmilliárd forinttal segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank: a hitelintézet keddi zöld jelzáloglevél aukcióján az eredetileg meghirdetett 6 milliárd forintot több mint kétszeresen meghaladó érdeklődés mutatkozott, amelyből az MBH-csoport tagja végül csaknem 8,6 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.
Egyedülálló szuperbaktérium-térképet készítettek magyar kutatók egy nemzetközi projekt keretében, ami az egyik legveszélyesebb kórházi baktérium globális jelenlétét és terjedését mutatja be részletesen. A HUN-REN Szegedi Biológiai Központban működő Biotechnológiai Nemzeti Laboratórium vezette kutatás eredményei új fejezetet nyithatnak az antibiotik
Az elmúlt hónapok adatai egyértelműen bizonyítják a munkaerőpiaci aktivitást növelő programok sikerét. Egyre több olyan ember lép be a munkaerőpiacra, akik korábban inaktívak voltak, és ezek az emberek a célzott intézkedéseknek és támogatási programoknak köszönhetően gyorsan el is tudnak helyezkedni - mondta a legfrissebb munkaerőpiaci adatokat kom
A kormány elkötelezetten támogatja az iskolákban a környezeti nevelést, a zöld szemlélet terjesztését - mondta kedden Budapesten Keszthelyi Nikoletta, az Energiaügyi Minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára az Iskolakerti Alapozó Alprogram V. ütemének eredménybemutató zárórendezvényén.
Idén is megrendezik Magyarország egyik legnépszerűbb tudományos rendezvényét, a Kutatók Éjszakáját, ahol a látogatók bepillantást nyerhetnek a legfrissebb tudományos kutatásokba és felfedezésekbe. A programokon több mint száz helyszínen, országszerte számos egyetem, kutatóintézet és múzeum várja az érdeklődőket szeptember 27. és 28. között. A rende
Ahogy minden évben, Kaposváron idén is összegyűltek az állattenyésztők, mezőgazdászok, szakértők, kutatók és érdeklődők. Az esemény ezúttal sem csak a szakma képviselőinek szól, hanem a családoknak is.
A Renault csoport vezérigazgatója, Luca de Meo szerint az elektromos autók eladásának jelenlegi szintje mellett a gyártóknak 2,5 millió belső égésű motoros autó gyártását kellene leállítaniuk, különben az Európai Bizottság által kiszabott, 15 milliárd eurós bírsággal kellene szembenézniük. Luca de Meo, a Renault csoport vezérigazgatója arra figyelm
Az idei év őszén is folytatódik a rókák veszettség elleni immunizálása, valamint ezzel párhuzamosan ebzárlat és legeltetési tilalom lesz az érintett térségekben Magyarország déli és keleti vármegyéiben.
Kis túlzással állítható, hogy hónapok óta mindenki az italcsomagolások visszaváltásának új rendszeréről beszél. Magyarországon már több mint 3200 automata működik országszerte, a kezdeti negatív reakciók és kezdeti nehézségek ellenére a hazai rendszer gyorsan elérte a napi 7 milliós visszaváltási mennyiséget, de további növekedés várható. Az Európa
Orbán Viktor politikai igazgatójának csak harmadjára sikerült elismernie, hogy hibázott, amikor azt mondta, hogy az ukránokkal ellentétben mi nem védekeztünk volna az oroszokkal szemben.
A BIP-ek, vagyis a Bitcoin Improvement Proposals, olyan formális dokumentumok, amelyeket a fejlesztők nyújtanak be. Az új funkciók hozzáadására, protokollmódosításokra és hibajavításokra készült dokumentumok gyűjteménye fórumszerűen épül fel, karbantartása rendkívül időigényes, ugyanakkor a felhasználói élményt javítja. A Maelstrom befektetési alap
Segítő programok, szemléletformáló kampányok, fenntartható reklámok – többek között ilyen kezdeményezésekkel tűntek ki az a vállalkozások, amelyeknél a Marketing&Media magazin TOP50 PR-est bemutató toplistájának dobogójára került szakemberek dolgoznak. A PR-szakmában is jelentős változásokat hozhat a mesterséges intelligencia, a kreatív munka során