2024. augusztusban az ipari termelői árak átlagosan 3,0 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 1,2, az exportértékesítésé 4,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Z generáció, vagyis az 1997 és 2012 között születettek számára ma már az innováció sokkal többet jelent a technológiai fejlődésnél. Milyen változásokat hozhat a fiatalok új szemlélete a gazdaságban, a felsőoktatásban, a munkahelyeken, a közlekedésben vagy a gyógyításban? A jövő és az innováció kérdéskörét ezúttal a Z generáció szemszögéből járta
A Meta (korábban Facebook) részvényei az utóbbi időben jelentős növekedést mutattak, amely hatalmas lökést adott Mark Zuckerberg vagyonának, aki jelenleg a világ negyedik leggazdagabb embere. Zuckerberg vagyonát jelenleg 201 milliárd dollárra becsülik. A Meta vezérigazgatója a cég 2021-es névváltása óta folyamatosan bővíti a vállalat portfólióját,
Vasárnap késő este megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az ottrekedt űrhajósokért küldött SpaceX - adta hírül a Sky News. Sunita Williams és Barry Wilmore június óta várta a tranzitot az űrállomáson, miután a Boeing űrhajójukban meghibásodtak a hajtóművek.
Nagy felzúdulást keltett, amikor kiderült, hogy Dél-Koreában 3 év múlva betiltják a kutyahús fogyasztását, hiszen sokan nem is tudtak erről a különös tradícióról. Pedig minden másnál régebbi hagyománya van.
A hazai híreket olvasva látszólag minden rendben van a beruházásokkal, magas a GDP-arányos ráta, és zúdul be a külföldi működőtőke. Aztán ha megnézzük alaposabban a számokat, láthatjuk, hogy valójában a helyzet egészen borzasztó: elképesztően drágán csináltunk nagyon rosszul hasznosuló beruházásokat, és mostanra már ezekből is sokkal kevesebb van,
Kovács Zsolt miniszteri biztos bejelentette, hogy 2025-ben (kizárólag ebben az évben) adómentesen feltörhetők lesznek az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások, azzal a feltétellel, hogy a pénzösszeget lakáscélra kell fordítani. A kormány célkitűzése, hogy 300 milliárd forintnyi megtakarítás mozduljon el az ingatlanpiac felé, olvasható a Bankmonit
A tavalyi első féléves veszteség után nyereségbe fordult az Enefi eredménye. A cég teljesítményében kulcsszerepet játszottak a Magyar Telekom részvényeiből származó bevételek.
Októberben a Halloween - események és a boros kulináris fesztiválok inspirálják majd a turistákat utazásra Az ilyen rendezvényekre azért is szükség van, mert csökken a borfogyasztás egész Európában - állítja a Balatoni Turizmus Szövetség előrejelzése.
Az otthonteremtési támogatások, a csökkenő lakáshitelkamatok és a gazdasági helyzet javulása valódi fellendülést hozott idén a magyarországi ingatlanpiacon, ahol 100 eladott lakásból Budapesten 23-ra, a vidéki területeken 26-ra első otthonukat szerző vevők kötnek szerződést, mindez 1, illetve 2 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte a Duna
Nagy-Britannia jelentős lépést tesz a klímavédelem terén: hétfőn bezárja az utolsó széntüzelésű erőművét, a Uniper vállalat Ratcliffe-on-Soar nevű létesítményét. Ezzel az ország az első G7-tag lesz, amely teljesen felhagy a szénalapú energiatermeléssel.
2024. szeptember 15-én elindult Magyarországon az 123 Transporter, autómegosztó szolgáltatás, amellyel kisteherautót bérelhetünk - olvasható a cég közleményében. Az Ausztriából érkező furgonbérlés a bevezető időszakban budapesti és Budapest környéki OBI üzletházak parkolójában lesz elérhető. A járművek az egész ország területén, külön kilométerdíj
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (Dinpi) az utóbbi években jelentős fejlesztéseket hajtott végre, amelyek célja a természetvédelem erősítése és a fenntartható turizmus támogatása.
A fenntarthatósági célok alapján hamarosan döntenie kell az EU-nak. Az olcsó tömegterményeket, akár a gabonát, a jövőben már csak importálva átáll-e a drága csúcs-termékek előállítására. Erre is kerestük a választ a Közös Agrárpolitika formálódó reformjával kapcsolatban.
Az Európai Központi Bank (EKB) növekvő bizalommal tekint az infláció alakulására, és ez várhatóan hatással lesz a közelgő monetáris politikai döntésekre – mondta Christine Lagarde, az EKB elnöke hétfőn Brüsszelben az Európai Parlament előtt a várható kamatpolitikával kapcsolatban.
Hosszú távon a kötvények mellett a részvényeknek is fontos szerepük van a befektetési és pénztári portfóliókban, a magyar befektetési szakemberek szerint még nincs itt a részvénypiaci menetelés vége, bár sűrűsödnek a kockázatok. A Pénztárkonferencia mai panelbeszélgetésében a profik elárulták, szerintük mely tematikus befektetések teljesíthetnek jó
A házaspár minden hónap utolsó hétfőjén ragad mikrofont.Visszatér az éterbe Liptai Claudia és Pataki Ádám, akik saját műsorukkal, az ÉdesKettessel minden hónap utolsó hétfőjén jelentkeznek majd 18:00-tól a Sláger FM-en. „Semmi sem változott, ugyanolyanok vagyunk, minden megy tovább ugyanúgy, ahogy eddig. Ugyanolyan őszintén – szerkesztett formában
Az új gazdaságpolitika új eszközöket követel, az első akcióterv intézkedései helyet kapnak a parlamentnek hamarosan benyújtandó jövő évi költségvetésben - mondta a miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben a tavaszi ülésszak első napján.
Nehéz most választani, hogy melyik a legkedvezőbb állampapír a kisbefektetők számára. Az inflációkövető kötvénytől nemsokára alacsony kamat várható, de több másik lakossági állampapír várhatóan meghaladja majd a következő egy év inflációját. Többféle módja van annak, hogy kriptovalutákkal pénzt lehessen keresni. Erről is beszélt Eidenpenz József ko
Csaknem kétszeresére gyorsult az óceánok felmelegedésének üteme 2005 óta, és tavaly már az óceánok felszínének több mint ötödén tapasztaltak jelentős hőhullámot - derült ki az Európai Unió Kopernikusz éghajlatváltozási szolgálatának az óceánok állapotáról hétfőn közzétett jelentéséből.
Az Európai Parlamentban a Mi Hazánk Mozgalmat is soraiban tudó jobboldali radikális Szuverén Nemzetek Európája (ESN) és a szélsőbaloldali Európai Baloldali Szövetség a Népekért és a Bolygóért (ELA) jelentős uniós támogatásoktól esik el a bürokratikus folyamatok bonyolultsága miatt. A két új EP-s pártcsoport 2024 júniusi választásai után alakult, és
A Telegram-alapú játékok növelik a kriptovaluták hozzáférhetőségét. A gyorsan és egyszerűen elérhető airdropok során a felhasználók ingyenes tokeneket szerezhetnek, amik a tőzsdei listázásokkor kézzel fogható értékké konvertálhatók át. A Hamster Kombat és a Catizen után októberben három izgalmas airdrop vár a felhasználókra. A MemeFi, az X Empire é
2024 augusztusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 2,6 millió vendég 7,0 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 11, a vendégéjszakáké 3,6 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,7, a külföldivendég-éjszakáké 3,5 százalékkal nőtt. 2024. január–au
A kínai BYD autógyártó közel 97 ezer elektromos jármű visszahívását jelentette be a kínai szabályozó hatóságnak. A visszahívás oka egy gyártási hiba a kormányvezérlő egységben, amely potenciális tűzveszélyt jelent.
Az elemzők által vártnál jelentősebben lassult a németországi infláció szeptemberben éves szinten a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló hétfői jelentése szerint.
Puzsér Róbertet sok minőségben ismerheti már a hazai nagyközönség: kritikusként, publicistaként, rádiósként, politikai véleményformálóként. Nemrég azonban nagyszabású új projektbe kezdett, amelynek keretében megnyitotta az Inga Kultúrkávézó névre hallgató kocsmáját, kávézóját, kulturális központját Budapesten. Ahogy a kritikus fogalmazott: épp idej
Az elmúlt években "összerázódott" a lengyel, román, szlovák, horvát és magyar gazdaság. Csakhogy míg a lengyel, román és horvát fejlettség felzárkózott az öt ország átlagához (vagy akár túl is haladta azt), a magyar alulteljesítve visszasüllyedt az átlaghoz. A magyar növekedési modell ráadásul a legkevésbé járult hozzá a hazai lakosság jólétérzetéh
Az ősz beköszöntével a természet csodálatos színekbe öltözik, azonban ezzel együtt megjelennek a lehullott levelek is, amelyek komoly feladatot jelentenek a kerttulajdonosok számára. Az avar kezelése nem csupán esztétikai kérdés, megfelelő módszerek alkalmazásával javíthatjuk a talaj egészségét és gazdagíthatjuk kertünket.
A magyar munkaerő áramlását vette górcső alá friss elemzésében az MNB, mely a kutatáshoz a Magyar Államkincstár teljeskörű adatbázisát használta fel. A 2002-2021 között időszakra vonatkozó vizsgálat minden olyan munkavállalót számba vett, akik után nyugdíjjárulékot fizettek Magyarországon.
A Humusz Szövetség felhívja a kis- és középvállalkozásokat, hogy csatlakozzanak a "Komposztbarát Vállalkozás" kezdeményezéshez 2024. október 10-én! Bármely Magyarországon működő vállalkozás Komposztbarát Vállalkozássá válhat a kampány támogatásával.
A dunántúli Litéren épül az az akkumulátoros egység, amelyhez a Siemens biztosít energiaelosztó berendezéseket. Az MVM Zrt. tulajdonában lévő gázturbinás erőmű energiatárolója az egyik legnagyobbnak számít most Magyarországon.
Az MNB ajánlása alapján a hitelező pénzügyi szervezeteknek hitelnyújtás előtt kérdőívben kell felmérni a kölcsönt igénylő vállalatok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kockázatait, mivel kockázatkezelési folyamataikban ezeket is figyelembe kell venniük majd. A felügyeleti elvárást 2025 júliusától az 500 millió forintot meghaladó cég
A Xiaomi bemutatta legújabb zászlóshajó okostelefon-sorozatát, a Xiaomi 14T sorozatot, amelyet a csúcskategóriás képalkotási képességeket kereső fotózás-rajongóknak terveztek. Az okostelefon-fotózás újragondolásával, különös hangsúlyt fektetve a kivételes éjszakai fotózásra, a Xiaomi 14T sorozatot erőteljes mesterséges intelligencia-funkciók egészí
Tizenkét kriptovaluta esetében közel 300 millió dollárnyi, korábban forgalomban nem hozott készletet szabadítanak fel a héten, ami aggodalmat keltett a kriptoközösség tagjai körében, mivel az eladási hullámok fokozódhatnak. Ezen feloldások közül csak három projekt több mint 220 millió dollár értékű tokent fog felszabadítani, melyekre a kereskedőkne
Nehéz most választani, hogy melyik a legkedvezőbb állampapír a kisbefektetők számára. Az inflációkövető kötvénytől nemsokára alacsony kamat várható, de több másik lakossági állampapír várhatóan meghaladja majd a következő egy év inflációját. Többféle módja van annak, hogy kriptovalutákkal pénzt lehessen keresni. Erről is beszélt Eidenpenz József ko
Kedden megkezdődnek a burkolatfelújítási munkák, és legalább két hétig tartanak az M0-M7-es csomópontnál, ami jelentős forgalmi változásokat eredményezhet a környéken.
Az orvosok 85 százaléka szerint az egészségügy helyzete romlott a béremelés óta – derült ki egy felmérésből. Szakértő szerint a kutatás is igazolja, hogy nem elég egy bonyolult rendszer egyetlen elemén változtatni. A korábbi hálapénzes szakmák képviselői gyakorlatilag eltűntek a közfinanszírozott egészségügyből.