Több mint háromezer ellenőrzés, csaknem hatszáz adóügyi visszaélés – ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál.
A Wall Streeten sem volt megállás a lejtőn pénteken, amikor az egész hetet lázban tartó augusztusi jelentés végül felemás képet festett az amerikai munkaerőpiac állapotáról, nyitva hagyva a 25 vs. 50 bázispont szeptemberi kamatvágás kérdését, így a figyelem most átterelődhet az augusztusi inflációs adatokra, amelyek egyértelműbbé tehetik a döntést.
Együttműködési megállapodást kötött a Novartis Hungária és a Goodwill Pharma, amivel várhatóan nőni fog a hazai gyógyszerellátás-biztonság, hosszú távon pedig a kutatás-fejlesztés területére is kiterjedhet a két cég együttműködése.
Akár 600 km megtétele egyetlen töltéssel. Ennyire lesz képesek a Volvo Trucks elektromos nehézgépjárműveinek következő generációja. A hosszabb megtehető távolság jelentős előrelépést jelent a nulla kipufogógáz-kibocsátású távolsági árufuvarozás terén.
Az augusztus elején megjelent amerikai gazdasági adatok nemcsak rövid, de drámai pénzpiaci volatilitást váltottak ki, hanem a vezető Wall Street-i közgazdászok előrejelzéseiben is szokatlan mértékű instabilitást okoztak, ami arra utal, hogy a Federal Reserve-hez hasonlóan ők is elveszthették a stratégiai tájékozódási képességüket.
A BMW Group Gyár Debrecen területén létrejövő 500 000 négyzetméter területű, 43 MW névleges teljesítmény leadására képes napelempark 2025 év végén kezdi meg működését.
A Qualcomm megvizsgálta az Intel chiptervezési üzletágának egyes részeinek megvásárlásának lehetőségét a vállalat termékportfóliójának bővítése érdekében. A mobil chipgyártó vizsgálja a szorult helyzetben lévő Intel különböző részeinek megvásárlását, amely pénzügyi nehézségekkel küzd, és igyekszik leépíteni az üzleti egységeket és eladni más eszköz
A BMW hazánk és egyben a vállalatcsoport legnagyobb naperőművét építi fel Debrecenben, ami ismét alátámasztja, hogy Magyarország a jövő zöld gazdaságának abszolút globális éllovasi pozíciójába került - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.
A globális piaci hatások, valamint a hazai gazdaságról érkező hírek mind alapul szolgáltak a hazai blue chipek múlt heti visszafogott teljesítményéhez.
Hazánkban több, mint 200 üzleti szolgáltató központ működik, amelyekkel szemben folyamatos elvárás az innováció az anyacégek részéről. A magas követelményeknek való megfelelés érdekében e cégek számára elsődleges fontosságú az olyan új technológiák gyors és hatékony adaptációja, mint a mesterséges intelligencia (AI - artificial intelligence) - a De
Az elmúlt hét egyik legfontosabb gazdasági híre, hogy az Erste durván leminősítette a Mol-t. A vezető magyar részvények közül az olajcég árfolyama van egyedül mínuszban az idén.
Az európai autógyártók lemaradásban vannak a belső égésű motorok 2035-ig történő fokozatos kivonásában – figyelmeztetett Thierry Breton, az EU ipari biztosa. Az autógyártókat, akkumulátorgyártókat és szakszervezeteket tömörítő Route35 hálózatnak nyilatkozva Breton kiemeltae Kína jelentős előnyét a megfizethető árú elektromos járművek gyártásában.
Több mint 60 programot kínál az új összművészeti fesztivál Kecskeméten, a Művészetek Főutcája szeptember 14-én és 15-én – közölték a szervezők az MTI-vel.
A MET Csoport büszke arra, hogy svájci központú leányvállalatait a Top Employer 2024 díjjal tüntették ki. Ez az elismerés fontos megerősítése a MET hitvallásának, miszerint a vállalatcsoport sikerének titka maguk a munkatársak. A MET Csoport az egyetlen svájci székhelyű energiavállalat, amely 2024-ben megkapta a rangos minősítést.
A hidegháború óta nem tapasztalt fenyegetések érik az eddigi kiegyensúlyozott nemzetközi világrendet, amely viszonylagos békét, stabilitást, növekvő életszínvonalat teremtett az elmúlt évtizedekben - írta a Financial Timesban szombaton megjelent közös cikkében az MI6 és a CIA, a brit és az amerikai hírszerzés vezetője.
Biztosra vehető, hogy a kenyér ára emelkedni fog, a kérdés már csak az, hogy mennyivel, mivel a fogyasztók tűréshatáruk szélénél járnak. Az idei aszály jelentős károkat okozott, de a helyzet nem olyan súlyos, mint két évvel ezelőtt. Ahogy véget ért a nyár és a termények nagy részét már betakarították, elkezdhetjük értékelni az idei szezont. Bár nem
A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1. és augusztus 31. között, az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést - ismertette a nyári akciójának mérlegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Pedro Almodóvar filmje, a Tilda Swinton és Julianne Moore főszereplésével forgatott The Room Next Door nyerte el az Arany Oroszlán-fődíjat a szombaton véget ért 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. A spanyol rendezőnek, akit 2019-ben életműdíjjal is elismertek Velencében, a The Room Next Door volt pályafutása első angol nyelvű filmje. A dráma k
A sauvignon blanc és az olaszrizling szedésével kezdődött a szüret a Veszprémi Érseki Pincészet birtokain, ahol az aszály ellenére is jó termésre számít a főborász.
Az elmúlt 10 évben 6000-ről 9200 hektár fölé nőtt a dióültetvények területe, a termésmennyiség azonban nem emelkedett. A termésátlagok sok esetben a hektáronkénti 1-1,5 tonnát sem érik el, szemben a versenytársakkal, ahol a 4-5 tonnás hektáronkénti átlag sem szokatlan - hívta fel a figyelmet hétfőn kiadott elemzésében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamar
Idén augusztusban 414,4 milliárd forintos deficittel zárt a költségvetés, ami a valaha volt legnagyobb nyolcadik havi hiány. Vagyis a júliusban látott kellemes meglepetés csak átmeneti volt a büdzséfolyamatokban. A PM egy érdekes félmondatot is elejtett a rövid közleményben: "a kormány figyelemmel kíséri a költségvetési mutatók alakulását és amenny
Elon Musk hosszú ideje hangoztatja ambiciózus tervét, miszerint kolonizálni szeretné a Marsot. Ennek érdekében a SpaceX kifejlesztette a Starship nevű újrafelhasználható űrhajót. Az emberek és rakományok szállítására alkalmas űrhajó 2023 októberében több tesztet is végzett, most pedig belátható távolságba került első útja. A délafrikai üzletember
Tárgyak, amelyek hidat alkotnak múlt és jelen között. Beatriz Ruibal spanyol vizuális művész a spanyol és a latin-amerikai irodalom kiemelkedő szerzőinek – többek között María Zambrano, Federico García Lorca, Antonio Gamoneda, Juan Ramón Jiménez és Zenobia Camprubí – személyes tárgyairól készített fényképeket. A leltár minden egyes fotográfiája egy
Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja. Negyedéves összehasonlításban a díjnövekedés mérséklődött, a kárráfordítás kisebb ütemű emelkedése is várhatóan visszafogja majd a díjemelkedést, olvasható az Magyar Nemzeti Bank (MNB
A fejlesztéspolitikai döntéseknél is komoly szerepet játszik a mesterséges intelligencia (AI) – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten, az AI Summit 2024 rendezvényen.
Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja. Negyedéves összehasonlításban a díjnövekedés mérséklődött, a kárráfordítás kisebb ütemű emelkedése is várhatóan visszafogja majd a díjemelkedést.
"Amennyiben szükséges, további intézkedésekkel tartja a kitűzött hiánycélt" a kormány, áll a közleményben. Az államadósság kamataira már 40 százalékkal több megy el, mint tavaly. Az időarányos deficit már a módosított célhoz képest is rosszul alakul.
A Transparency International olyan szerződéseket talált, amelyek nagyon hasonlítanak a magyar gyakorlathoz. "Véletlenül" mindig kormánybarát cégek nyerték a nagy közpénzes megbízásokat.
Az OTP Travel és a Lufthansa Légitársaság megállapodást kötött fenntartható üzemanyag vásárlásáról. A hazai piacvezető utazásszolgáltató csatlakozott forgalmában Európa második legnagyobb légitársaság-csoportja által életre hívott fenntarthatósági programhoz, és ez alkalommal 1 millió forint értékben vásárolt fenntartható repülőgép (SAF- Sustainabl
A tagállamok közötti szorosabb koordináció, erősebb brüsszeli beleszólás, az innováció és a hatékonyságnövelés támogatása – többek között ezeken a területek javasol sürgős lépéseket az Európai Unió versenyképességének javítására Mario Draghi, aki az Európai Bizottság felkérésére készített jelentést a szükséges intézkedésekről. Draghi több saját uni
A természet és az ember kapcsolatát mutatja be mintegy 250 fotón keresztül a FotoKozma nemzetközi kültéri fotófesztivál, amely november 3-ig várja a látogatókat Csákváron - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.
Már közel van az a pont az azerbajdzsáni és georgiai zöld villamosenergia jövőbeli magyarországi és romániai importját lehetővé tévő projektben, ahonnan már nem lehet visszafordulni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.
A magyarországi vállalatok jelentős része nincs tisztában azzal, milyen környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontoknak kell megfelelniük, a legnagyobb kihívás számukra a jogszabályok közötti eligazodás és az erőforráshiány - közölte nemzetközi kutatása alapján az EY kedden az MTI-vel.
A stablecoin piac legnagyobb szereplője, a Tether, egy meglepő lépéssel hívta fel magára a figyelmet: 100 millió dollárt fektetett be egy latin-amerikai mezőgazdasági vállalatba, az Adecoagro-ba. Ez az első alkalom, hogy a Tether a mezőgazdasági- és élelmiszeripari szektor felé kacsintgat, ami jelezheti a vállalat stratégiájának új irányát. A Tethe
Augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 2 857,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2 862,1 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 172,8 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 168,4 milliárd forintos hiányt mutattak. Augusztusban (egy hónap alat