2024. szeptember 11. szerda

szept. 11
14:15
A helyes szakállápolás 3 lépése (ProfitLine)
Az elmúlt években újból egyre trendibb viseletté vált az arcszőrzet, nem véletlen, hogy számtalan híresség mutatkozik formára nyírt, stílusos borostával. Nem szabad azonban elhanyagolni a szakáll megfelelő gondozását, hiszen anélkül nem érhető el a kívánt hatás.
szept. 11
14:21
Soha nem volt annyira jó nyugdíjasnak lenni, mint most (Piac és Profit)
A nemzeti kormány megbecsüli a nyugdíjasokat, háborús időkben is tartja az ígéretét: tavaly 18,5 százalékkal, idén 6, jövőre pedig várhatóan további 3,2 százalék körüli mértékben emeli a nyugdíjakat - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) a Facebook oldalán a Népszava szerdai cikkére reagálva.
szept. 11
14:21
Sokkoló dolog derült ki a mesterséges intelligenciáról: a fiatalokat érinti leginkább (Pénzcentrum)
Az európai fiatal felnőttek több mint harmada állítja, hogy jobban bízik a mesterséges intelligencia (AI) technológiában, mint egy évvel ezelőtt. A Visa legfrissebb felmérése azt mutatja, hogy az európai fiatalok körében egyre pozitívabb a mesterséges intelligenciával kapcsolatos hangulat, és több mint 40%-uk szerint a mesterséges intelligencia poz
szept. 11
14:21
Bejelentéseket tesz a kormány (Portfolio)
Szerdán ülésezett a kormány, így holnap ismét lesz Kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Vitályos Eszter kormányszóvivő részvételével.
szept. 11
14:21
Pedagógusokat várnak hétvégén az állatkertbe (Magyar Mezőgazdaság)
Nyílt napot tartanak a pedagógusoknak a Fővárosi Állat- és Növénykertben szombaton. Az egész napos programban az állatkert új tanévre összeállított zoopedagógiai kínálatát ismerhetik meg a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok - tudatta az állatkert.
szept. 11
14:27
Most érkezett! Rendkívüli bejelentésre készül a kormány: mit akarhat Gulyás Gergely? (Pénzcentrum)
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter kormányinfót tart csütörtökön délelőtt.
szept. 11
14:33
Újabb légitársaság készül a tőzsdére (Portfolio)
Részvénykibocsátásra készül az egyik közel-keleti légitársaság, az Etihad Airways, amely az első Öböl-menti légitársaság lehet a tőzsdén – írja a Reuters. Az Abu-Dzabi központú légitársaság legkorábban 2025-ben debütálhat a tőzsdén.
szept. 11
14:33
Agrármenedzsment-képzés indul a PTE-n (Növekedés)
Agrármenedzsment-képzés indul mezőgazdasági vállalkozóknak a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
szept. 11
14:33
Üzemanyagárak: van még lejjebb (Forbes)
Esik a nyersolaj a tőzsdén, vele pedig a benzinkutak árai is. Mi történt? Csütörtökön tovább csökkennek a hazai üzemanyagárak, írja a Holtankoljak.hu. Miért? A Brent típusú olaj jelentős árcsökkenése miatt. Egy hét alatt a nyersolaj határidős jegyzése 12,8 százalékot esett, a cikk írásakor 70,37 dollár az árfolyama. Mi következik ebből? A benzin be
szept. 11
14:33
100 millió dollárt keresett a Dogecoinon, most a következő nagy dobást keresi (BitcoinBázis)
Egy kereskedő, aki 100 millió dollárt keresett azzal, hogy korán fektette a Dogecoinba (DOGE), most a kriptopénzpiac következő nagy dobását keresi. Ez a kereskedő állítólag egy új DeFi-kriptóba, az RCO Finance nevű projektbe fektetett be, arra számítva, hogy idén ez hozza majd a legnagyobb profitot. Nézzük meg, miért támogatja ez a kiemelkedő keres
szept. 11
14:39
Itt a NAV friss listája az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatókról (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –­, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát – írja hon
szept. 11
14:39
Már a tizedik kutat fúrja az MVM a kelet-magyarországi gázmezőkön (Portfolio)
Egymás után fúrja az MVM a kutakat a kelet-magyarországi gázmezőkön, derült ki az Energiaügyi Minisztérium Facebook posztjából.
szept. 11
14:41
Hatalmas olajmezőt találtak Lengyelországban (Portfolio)
Lengyelország legnagyobb finomítója és energiaipari vállalata, az Orlen nagy olajmezőt fedezett fel Nyugat-Lengyelországban - áll a vállalat sajtóközleményében.
szept. 11
14:45
A WHO stratégiája a tradicionális, a komplementer és az integratív medicináról (ProfitLine)
Bár a modern orvostudomány az egészségügyi ellátás nélkülözhetetlen alapja minden fejlett országban, mégis sok tényező válthat ki aggodalmat. Sok beteg nem reagál jól kizárólag a bio medicinán alapuló kezelésekre.
szept. 11
14:45
Gombamód jelennek meg az új foglalkoztatási formák (Portfolio)
Kriptobányászok, influenszerek, AI-lektorok és a platformgazdaság (gig economy) munkavállalói – a digitális forradalom, a koronavírus-járvány és a mesterséges intelligencia boomja nyomán gombamód szaporodnak az új foglalkoztatási formák. A fizetések is olyan online platformokon áramlanak, amelyekre a hatóságok zömének nincs rálátása. Összegyűjtöttü
szept. 11
14:51
LMP: Pintér Sándor "önjelölt erkölcs-csőszként" őrködik a fogamzásgátlók felett (Menedzsment Fórum)
Az LMP a sürgősségi fogamzásgátló tabletták vénykötelességének eltörlését és a nemzeti alaptanterv szexuális felvilágosító, fogamzásgátló és betegségmegelőző kampányokkal történő kibővítését szorgalmazza. Az ellenzéki párt erről határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.
szept. 11
14:57
Szelídgesztenye: mit rejt ez a természetes vitaminbomba? (Agroinform)
Nagyon finom, sokoldalúan elkészíthető és rendkívül egészséges.
szept. 11
14:57
Hogyan tartsuk a krizantémot, hogy évről évre virágozzon? (Agrofórum)
A krizantémok értékes, késői színpompát biztosítanak szeptembertől novemberig. Ezek a (sok esetben) évelő növények teljesen télállóak is lehetnek, vagy csak kevés hideg elleni védelmet igényelnek. Termeszthetők cserépben, szobanövényként vagy ágyásokba ültetve – a trükk az, hogy a megfelelő krizantémot vásároljuk meg.
szept. 11
14:57
Váratlan áremelések viszik a magyar családok pénzét (BitcoinBázis)
Az elmúlt napokban-hetekben több olyan várható és rövidesen bekövetkező áremelésről jöttek információk, amelyek külön-külön talán nem jelentenek olyan nagy tételt. De egyben biztosan meghatározó költséget jelentenek majd egy-egy magyar családnak. Például kezdésként a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tette közzé, hogy miniszteri rendelet alapj
szept. 11
15:03
Változik az üzemanyagok ára csütörtökön (Infostart)
A Brent olaj árának alakulása az üzemanyagok kereskedelmi árait is befolyásolja.
szept. 11
15:03
Erősödik a dollár (Portfolio)
A dollár az amerikai inflációs adat érkezését követően kezdett erősödni az euróval és a forinttal szemben is.
szept. 11
15:03
Mol-vezér: Évekre és több százmillió dollárra vagyunk attól, hogy ne főképp orosz kőolajban gondolkodjunk (Forbes)
Megszólalt a Mol milliárdos cégvezére a héten bejelentett megállapodásról, amivel kvázi sikerült kicselezni a Lukoil-szankciót.
szept. 11
15:09
Autistaként jár pótszabadság? (HR Portál)
Autista vagyok és a határozat szerint jár nekem a fogyatékossági támogatás, MÁK kártyám is van, akkor jogosult vagyok az éves fogyatékosoknak járó pótszabadságra? A fogyatékossági ügyintéző és a HR-es nem ért egyet ebben. A HR szerint nem. Amit láttam a jogszabályból, abban az van, hogy a leszázalékolás csak az egyik opció, a másik a fogyatékossági
szept. 11
15:15
Crohne betegség esetén jár a pótszabadság? (HR Portál)
Sógorom évek óta Crohne betegségben szenved. A mindenkori minimálbér 5%-át érvényesíti a munkáltató a fizetésében. A kérdésem az lenne, hogy az évi 5 nap pótszabadság a betegsége miatt öt is megilleti?
szept. 11
15:21
Jobb az ESG-befektetések hozama, mint a többié? (Privátbankár)
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
szept. 11
15:21
Veszélyeztetett terhesség miatti táppénz esetén milyen cafeteria juttatások járnak? (HR Portál)
A kérdésem az lenne, hogy veszélyeztetett terhesség alatti táppénzen jár-e a SZÉP kártya illetve az egészségpénztár kártyára történő juttatás?
szept. 11
15:21
Szenved a német gazdaság, mégis csúcsközelben a tőzsde - Hogy lehet ez? (Portfolio)
A német gazdaság lassul, az országot számos hazai és globális probléma sújtja. A vezető német blue chip-index, a DAX mégis kevesebb mint 3 százalékra van a múlt héten elért zárócsúcsától, és az egész évet tekintve is szép hozamot ért el. Hogyan lehetséges, hogy a gazdasági kihívások ellenére a DAX-nak mégis sikerült csúcsot dönteni? A Goldman Sachs
szept. 11
15:27
Új teleszkópos rakodók a Claas-tól: nagyobb teljesítmény és kényelem (Agroinform)
A CLAAS öt új SCORPION teleszkópos rakodót dobott piacra a 3 és 4 tonnás kategóriában. Ezek még kényelmesebbek, stabilabbak és magasabbra emelnek, mint elődeik.
szept. 11
15:27
Mi áll a szoftverek gyors elavulásának hátterében? (Üzletem)
Ha egy vállalkozás versenyképes akar maradni a digitális korban, akkor a szoftverfrissítés nem csupán technológiai kérdés, sokkal inkább összetett gazdasági, piaci és stratégiai döntéseket takar.
szept. 11
15:33
Növeld a nyereséged az online szerencsejátékok segítségével: itt vannak a legjobb tippek és stratégiák (BitcoinBázis)
Az online szerencsejátékok világa szeizmikus változáson megy keresztül, és a kriptovaluták a változás élvonalában vannak. 2024-re a kripto-szerencsejátékok piacát körülbelül 250 millió dollárra értékelik, ami rávilágít a szerencsejáték-iparon belüli jelentős növekedési potenciálra. A fogadások száma több mint 83%-kal megugrott 2022 közepéhez képest
szept. 11
15:39
Már a tizedik kutat fúrja az MVM a kelet-magyarországi gázmezőkön (Demokrata)
A kormány a belföldi készletek hasznosításával erősíti hazánk energiaszuverenitását.
szept. 11
15:45
Meghosszabbítják a lengyel-fehérorosz határsávra vonatkozó belépési tilalmat (ProfitLine)
További 90 nappal hosszabbítja meg szerdától Tomasz Siemoniak lengyel belügyminiszter a lengyel-fehérorosz határsáv egyes szakaszaira vonatkozó belépési tilalmat - közölte a varsói belügyi tárca.
szept. 11
15:45
Megelőzte Bill Gatest, és a világ 5. leggazdagabb embere lett Larry Ellison (Portfolio)
Az Oracle alapítója, Larry Ellison Bill Gatest megelőzve az ötödik leggazdagabb ember lett a világon, köszönhetően annak, hogy az Oracle részvényei 11%-kal emelkedtek a felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások iránti kereslet miatt – írja a Bloomberg.
szept. 11
15:45
Pokoli mélységben a tojás ára (Agroinform)
A vágócsirke termelői ára is mélyen a tavalyi szint alatt.
szept. 11
15:51
Faktorcég és ingatlanlízing-társaság engedélyét vonta vissza az MNB (Azenpenzem)
Az MNB visszavonta a Fejérdi Finance Faktor tevékenységi engedélyét, és elrendelte végelszámolását. A felügyeleti hatóság ugyancsak visszavonta a fizetésképtelenné vált Arthur Bergmann Lízing engedélyét, és a társaság felszámolását kezdeményezte. Az ügyfeleknek változatlanul teljesíteniük kell a fizetési kötelezettségeiket – írja közleményében az M
szept. 11
15:51
NSK-áttörés a terhelhetőség területén (newtechnology.hu)
A világon először az NSK mutatott be egy új módszert a gördülőcsapágyak élettartamának pontos előrejelzésére. Az eljárás a csapágyak méretét és az alapanyagul szolgáló acélban található nem fémes zárványok mennyiségét
szept. 11
15:51
Összefog a Tether és a Tron: Érkezik a pénzügyi bűnözés elleni egység (BitcoinBázis)
A Tether és a Tron szövetsége révén egy új pénzügyi bűnözéssel foglalkozó egység jön létre, így lehetővé téve a törvénytelen tranzakciók azonosítását és befagyasztását. A Tether stabilcoin kibocsátó egyesítette erőit a Justin Sun által alapított Tron hálózattal és a TRM Labs blokklánc-intelligencia céggel, hogy létrehozzanak egy új privát pénzügyi
szept. 11
15:51
Kína visszautasítja az atomfegyverek feletti AI ellenőrzés tilalmát (ICT Global)
Kína nem hajlandó aláírni azt a megállapodást, amely megtiltja a mesterséges intelligenciának az atomfegyverek ellenőrzését.
szept. 11
15:57
EM: már a tizedik kutat fúrja az MVM a kelet-magyarországi gázmezőkön (Növekedés)
Már a tizedik kutat fúrja az MVM a kelet-magyarországi gázmezőkön - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán.
szept. 11
15:57
Már a tizedik földgázkutat fúrja az MVM Kelet-Magyarországon (Telex)
Miközben a békés vármegyei Sarkad közelében befejezték a negyedik új kút mélyítését, a vállalat egy másik kút fúrásához is hozzákezdett.
szept. 11
16:03
Kreml szóvivő: Erős és pusztító fegyverekkel fogunk válaszolni a nyugatnak (Növekedés)
Valószínűleg már megszületett a döntés arról, hogy Kijev nagy hatótávolságú amerikai ATACMS rakétákkal csapásokat mérhet Oroszország nemzetközileg elismert területére - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
szept. 11
16:09
Lehet, hogy hamarosan befellegzik a céges karácsonyi buliknak? (HR Portál)
Egyre többen nem szeretnének részt venni a céges karácsonyi partikon, helyette bónuszt vagy ajándékkártyát szívesen elfogadnának. A bulikon a small talk zavarja leginkább a dolgozókat.
szept. 11
16:15
A MOL megduplázza részesedését a Alteo-ban (ProfitLine)
A MOL az eddigi 24,59 százalékról 49,19 százalékra megduplázza tulajdonrészét az Alteo-ban, mivel a MOL 100 százalékos leányvállalata, a Lead Ventures Alapkezelő megveszi az egyik konzorciumi tag, a Jelinek Dánielhez köthető Riverland Magántőkealapot. (A harmadik konzorciumi tag — szintén 24,59 százalékos részesedéssel — a Tiborcz Istvánhoz köthető
szept. 11
16:21
Együttműködésre lép a Doktor24 és a Samsung (Menedzsment Fórum)
A Samsung Electronics Magyarország, a világ legnagyobb okostelefon- és fogyasztói elektronikai gyártójának hazai képviselője, stratégiai együttműködésre lép a Doktor24-gyel, Magyarország egyik vezető egészségügyi szolgáltatójával. Az együttműködésének célja a magyarok egészségének és jóllétének javítása olyan digitális funkciók és személyre szabott
szept. 11
16:21
A "húsevő" növények kerülnek rivaldafénybe vasárnap (Magyar Mezőgazdaság)
Vasárnap rendezik a rovarfogó növények napját a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, ahol az érdeklődőknek több ismert és néhány ritkább szárazföldi "húsevő" fajt és fajtát is bemutatnak – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
szept. 11
16:27
Hogyan illik össze a méz a kávéval? (Agrofórum)
A kávétermesztés egyre inkább összefonódik a méhészkedéssel, a kávé íze pedig a mézével. Az üzleti lehetőségek és az új mezőgazdasági módszerek, akárcsak a finom ízek, illatok és aromák, egyre inkább egymásra találnak.
szept. 11
16:33
Két vármegyében megszűnik, tizenhétben és a fővárosban fennmarad a tűzgyújtási tilalom (Adózóna)
Korábban az egész országot érintő kánikula miatt a hatóságok Magyarország teljes területén tűzgyújtási tilalmat rendeltek el. Azonban 2024. szeptember 11-től Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyékben visszavonják a tűzgyújtási tilalmat. A többi vármegyében és Budapesten továbbra is tűzveszélyes időszak van érvényben – írja honlapján a Nemzeti Élel
szept. 11
16:33
A Kísértés: Dorina teljesen kiborul a mai tábortűz ceremónián, eljön az igazság pillanata (Márkamonitor)
Mikor kiderült, hogy Noel milyen közel engedte magához Natit, Dorina nem bírta magába fojtani az érzelmeit.   Kasza Tibinek zokogva reagált a látottakra.   Közben a fiúk bikinis szépségversenyt rendeztek a lányoknak, ami alaposan megmozgatta Noel fantáziáját.   Ám ez még nem minden! Ma este Linda és Gergő találkoznak egymással. A Kísértés új részei
szept. 11
16:39
Állítólag a Mol fogja állni a Barátság kőolajvezetéken való szállítás költségét (Portfolio)
A Mol új megállapodást kötött az orosz olaj folyamatos szállításáról Fehéroroszországon és Ukrajnán keresztül a Barátság vezetéken. A Reuters forrásai szerint azonban a korábbi gyakorlattal ellentétben a Mol fogja viselni az összes költséget, amely a fehérorosz-ukrán határtól a finomítóiba történő szállításhoz szükséges.
szept. 11
16:39
Egy befektető milliókat kaszált a TURBO tokennel (KriptoMagazin)
A kriptovilág figyelmét az elmúlt időszakban a TURBO token ragadta meg, amely látványos emelkedést produkált. Jelenleg $0.003716 körül mozog az ára, és az elmúlt hét során 6%-os növekedést mutatott, annak ellenére, hogy az elmúlt 24 órában 2,39%-os csökkenést tapasztalt. A meme coinok és a mesterséges intelligencia (AI) közötti kapcsolata különlege

Keresés