Új fejezet nyílt a fuvarozói szervezetek és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tárgyalássorozatában. A tegnapi egyeztetés eredményeként a kormányzat hajlandó az útdíjrendszer, a súlykorlátozások és a bírságolási gyakorlat felülvizsgálatára, amelyekre a szakmai szervezetek egységes javaslatcsomagot nyújtanak be február 15-ig.
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Az árverésen szokatlanul rövid határidőt hagytak az érdeklődőknek, a meghirdetés után 9 nappal már be kellett volna fizetni a részvételhez szükséges hétmilliárd forintos beugrót.
A Portfolio és a Wolters Kluwer éves, tavaszi Digital Compliance konferenciáján a mesterséges intelligencia kerül a középpontba: megmutatjuk, hogyan lesz a gyorsabb, pontosabb és hatékonyabb megfelelésből valódi versenyelőny. Nincs idő habozni, a kedvezményes jegyek csak korlátozott ideig elérhetők!
A Déli-sarktól az Északi-sarkig Will Smith hét rendkívüli expedícióban vesz részt, hogy felfedezze a Föld legszélsőségesebb vidékeinek titkait, miközben mentális és fizikai határait is feszegeti. A hétrészes dokumentumsorozat, amely öt év alatt készült el, január 17-én debütál a National Geographicon, illetve a Disney+-on is elérhető lesz.
Marsi Anikó és Gönczi Gábor műsorvezetésével visszatér a TV2 közkedvelt riportmagazinja, a Napló. A műsor január 31-től szombat esténként, közvetlenül a Tények után, élőben jelentkezik majd. A legfontosabb és legizgalmasabb aktualitásokat hozza el a nézőknek, legyen szó az országot megrázó bűnügyekről, fontos közéleti eseményekről, vagy éppen döbbe
2026. január 1-jén Magyari Zoltán eddigi vezérigazgató-helyettes vette át a Continental Dohányipari Zrt. irányítását Füzi Csabától, aki 2005 júniusa óta látta el a vállalat vezérigazgatói feladatait – írta lapunknak is elküldött közleményében a vállalat.
Nem kis bravúr, amit a Vegas Sports Hungary produkált. Tíz hónap alatt 145 ezer követő. A rendhagyó ünnepi adást nem véletlenül a Puskás Arénában rögzítette a stáb, hiszen mára két "Puskásnyinál" is több sportrajongó követi a csatorna tartalmait.
Példátlan a tülekedés Donald Trump kegyeiért Washingtonban. Ezúttal Robert Fico szlovák miniszterelnök tett visszautasíthatatlan ajánlatot, miszerint amerikai atomreaktorokat venne.
Január 22-én csütörtökön debütál az FX új, nagyszabású nemzetközi thriller sorozata, az FX "A Szépség" (FX The Beauty), Ryan Murphy executive producer közreműködésével. A premier napján az első három epizód lesz látható, ezt követően az első évad – összesen 11 epizóddal – hetente jelentkezik új résszel minden szerdán, az utolsó két héten pedig heti
Közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol és a tulajdonos Gazpromnyefty és a szerbiai vezetés között - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban.
A Kormány és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közösen segíti a Bászna Gabona Zrt. csődje miatt pórul járt gazdákat. A NAK felméri a károkat és adatokat gyűjt a termelőktől, hogy a kormány kártalanítást nyújthasson számukra.
A kormány nyilvánosságra hozta a dokumentumot, amely tartalmazza, hogy az Európai Unió milyen megszorításokat vár el Magyarországtól azért, hogy Ukrajnát támogathassa. Ezek mind szerepelnek a Tiszához kötött gazdasági programban is.
Az elmúlt napokban Donald Trump amerikai elnök nyíltan kritizálta a nagy tech‑cégeket, különösen a Microsoftot, most éppen az adatközpont villamosenergia-hálózatra és fogyasztói árakra gyakorolt hatása miatt.
A január 9-18. között megrendezésre kerülő Brüsszeli Autószalonon tartja európai premierjét a Toyota legendás pick-upjának vadonatúj, kilencedik generációja. A vadonatúj generáció hű a Hilux legendás minőségéhez, tartósságához és megbízhatóságához létravázas felépítésével és kiváló terepképességeivel, ugyanakkor a modell történetében először a Toyo
A Webes Ügysegéd helyett a Nav Ügyfélportál új, Vállalkozói Ügysegédje szolgál majd a vállalkozói bejelentkezésre és az adatváltozások közlésére. A tesztüzem– a vállalkozói érdekképviseleti szervek bevonásával – január második felében indul.
Visszatér a TV2 egyik legismertebb párkereső realityje, a Bachelor – A Nagy Ő, amely január 26-án indul új évaddal. A műsor középpontjában ezúttal Stohl András áll: húsz nő érkezik a villába, hogy elnyerje a színész-műsorvezető szívét. A nézők pedig nemcsak egy ismert arcot, hanem egy férfit is megismerhetnek – olyat, aki most nem szerepet játszik,
A kormány Gazdasági Kabinetje áttekintette a turisztikai szektor helyzetét, és arra jutott: a vendéglátás, különösen az éttermek támogatása elkerülhetetlenné vált. Nagy Márton szerint már készül az erről szóló javaslat.
Lezárult a Provident Pénzügyi Zrt Provident Sajtódíj a Láthatatlanokért pályázatának újabb havi fordulója, melyre novemberben közzétett, a hátrányos helyzetű csoportok problémáira reflektáló, azokat a társadalom széles rétegei számára láthatóbbá tevő pályamunkákkal lehetett nevezni.
A Toyota Európa (Toyota Motor Europe – TME) történelmi rekordot jelentő több mint 1 229 000 új autó értékesítésével zárta a 2025-ös naptári évet – tájékoztatott a japán autógyártó vállalat.
2025 novemberében az ipari termelés volumene 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, közölte honlapján a KSH. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesés következett be. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2,0 százalékk
Áprilisig lehet jelentkezni az állatvédelmi oktatási pályázatra, már örökös állatbarát és vadállatvédő címekre is pályázhatnak oktatási és gyermekvédelmi intézmények - közölte a Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ csütörtökön az MTI-vel.
A tavaly májusban meghirdetett Rövid Ellátási Láncok fejlesztése felhívás célja olyan együttműködések kialakításának támogatása, amelyek a termelők közös piacrajutását segíti.
Mi történik akkor, ha hosszú idő után először nem Ázsia diktálja a növekedési tempót? Szakértők szerint 2026-ban történelmi pillanat jöhet: Afrika gazdasági bővülése megelőzheti Ázsiáét. A jelenség azonban jóval többről szól egy statisztikai érdekességnél: Kína lassulása, Afrika demográfiai robbanása és a mélyszegénység makacs fennmaradása együtt r
A tartós veszteségek után a német anyavállalat 5 milliárd forintos tőkeinjekciót adott az Aldi Magyarországnak. A diszkontlánc az elmúlt két évben közel 37 milliárd forintos mínuszt halmozott fel, részben a kiskereskedelmi különadók és az árkorlátozások miatt - írja a 24.hu.
Minden eddiginél több, az egy évvel korábbi rekordnál is nagyobb értékű finanszírozást nyújtott a működési térségéhez tartozó gazdaságoknak tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
A kriptoipar történetének eddigi legnagyobb projektpusztulását hozta a 2025-ös év. Egy friss CoinGecko-jelentés szerint tavaly több mint 11,6 millió kriptovaluta-projekt vált inaktívvá, ami az elmúlt öt év összes megszűnésének több mint 85%-át teszi ki. A január 12-én közzétett jelentés alapján a GeckoTerminalen 2021 közepe és 2026 vége között list
Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely, ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.
A 4iG Csoport az elmúlt évek során megvalósított növekedési stratégiájának eredményeként mára diverzifikált, jelentős méretű nemzetközi vállalatcsoporttá vált, amely több, eltérő működésű üzletágban rendelkezik komoly piaci jelenléttel. A Csoport működése egyre hangsúlyosabban a nemzetközi piacokra helyeződik át, miközben az űr- és védelmi ipari po
Rekordmagas volt a nyertesek száma tavaly a Szerencsejáték Zrt. játékosai között. Több mint nyolcezren léphettek be 2025-ben a milliomosok, és nem kevesen a milliárdosok klubjába. A legnagyobb spílerek továbbra is a sportfogadók, a legnagyobb nyertesek pedig a lottójátékosok és sorsjegykedvelők. A legalább milliós nyereményt elérők összesen több mi
A madáretetés nem csupán "hobbitevékenység" a kertben. Egy tudatos és jól szervezett gyakorlat támogathatja a madárpopulációk túlélését és közvetve hozzájárulhat a mezőgazdasági ökoszisztémák egészségéhez.