2016. március 9. szerda

márc. 9
16:09
A szlovák Háló párt vezetője sem siet Ficóval tárgyalni a kormányalakításról (Infostart)
Radoslav Procházka, a szlovák Háló (Siet) párt vezetője és Bugár Béla a Most-Híd vegyes párt elnöke is elutasította szerdán, hogy részt vegyen azon az egyeztetésen, amelyre a kormányalakítással megbízott Robert Fico hívta őket.
márc. 9
16:27
Hová küldi a menekülteket Törökország? (Infostart)
Törökországnak nem áll szándékában konfliktusövezetbe visszaküldeni menekülteket - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán Ankarában a Didier Reynders belga külügyminiszterrel folytatott megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón.
márc. 9
17:39
Beiktatták hivatalába az új portugál elnököt (Infostart)
Beiktatták hivatalába szerdán a jobbközép Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnököt.
márc. 9
17:42
Pákh Imre bírósághoz fordul a Golgota védetté nyilvánítása miatt (Kripto Akadémia)
Ameddig védett a kép, addig letakarva marad a debreceni Déri Múzeumban.
márc. 9
18:51
Németországban az idei legmagasabbra emelkedett Angela Merkel támogatottsága (Infostart)
Németországban az idei legmagasabbra emelkedett Angela Merkel kancellár támogatottsága, pártja azonban nem profitál személyes népszerűségének növekedéséből - mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés.
márc. 9
18:53
Stoiber: Európa az eddigi legnagyobb válságát éli (Infostart)
Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök szerint Európa az eddigi legnagyobb válságát éli meg a menekültek miatt, és ennek a kihívásnak csak együtt, közösen lehet megfelelni.
márc. 9
19:09
Trump és Clinton győzelme várható a floridai és az ohiói előválasztásokon is (Infostart)
A keddi amerikai előválasztások után készült legfrissebb felmérések szerint a jövő keddi, sorsdöntőnek mondott előválasztásokon a republikánus táborban Donald Trump, a demokratáknál pedig Hillary Clinton győzelme várható.
márc. 9
19:11
Fico számára ez is kéne a stabil kormányhoz (Infostart)
Szlovákiában a stabil kormány létrejöttének előfeltétele az Irány és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) együttműködése - jelentette ki Robert Fico, a múlt hét végi szlovák parlamenti választáson győztes Irány-Szociáldemokrácia elnöke Pozsonyban szerdán, miután az új szlovák kormány megalakításának lehetőségeiről egyeztetett Andrej Dankóval, az SNS elnökével.
márc. 9
19:27
Vízummentességet javasol Grúziának az Európai Bizottság (Infostart)
A Grúziával szemben alkalmazott schengeni vízumkényszer eltörlésére tett javaslatot szerdán az Európai Bizottság.
márc. 9
19:29
Könnygázzal oszlatták a tüntetőket az odesszai orosz konzulátusnál (Infostart)
Folytatódtak szerdán a múlt hét végén kezdődött tüntetések az ukrajnai orosz külképviseleti épületeknél Nagyija Szavcsenko Oroszországban fogva tartott ukrán pilótanő szabadon bocsátásáért. A legsúlyosabb incidens most Odesszában történt, ahol a főkonzulátus épülete előtt a rendőrök könnygázt vetettek be a tüntetőkkel szemben.
márc. 9
20:03
Szíriában Aszad eltávolítása a megoldás az űrhajósból lett neves ellenzéki szerint (Infostart)
Szíria első űrhajósa bírálta az orosz beavatkozást országában, és Bassár el-Aszad elnök eltávolítását tartja a szíriai polgárháború egyedüli lehetséges megoldásának.
márc. 9
20:19
Elítéltek egy török újságírót Erdogan "megsértése" miatt (Infostart)
Huszonegy hónap szabadságvesztésre ítélték szerdán a török hatóságok a Birgün című baloldali lap újságíróját, akit azzal vádoltak meg, hogy megsértette Recep Tayyip Erdogan török elnököt.
márc. 9
20:36
Tiltakozó autósok zárták le az ukrán-szlovák közúti határátkelőhelyeket Kárpátalján (Infostart)
Külföldön regisztrált autók tulajdonosai vették blokád alá szerdán Kárpátalján az Ukrajna és Szlovákia közötti két közúti határátkelőhelyet Ungváron és Nagybereznán, tiltakozásul amiatt, hogy az Ukrán Állami Pénzügyi Szolgálat (DFSZU) a jelenlegi öt helyett három napra akarja csökkenteni a külföldi rendszámú autók országban tartózkodására engedélyezett időszakot.
márc. 9
21:12
Az Iszlám Állam több tízezer tagjának adatai jutottak a Sky News birtokába (Infostart)
Az Iszlám Állam több tízezer egykori és jelenlegi tagjának személyes adatai jutottak a Sky News brit hírtelevízió birtokába - állítja a televízió.
márc. 9
21:48
Bréking! A Sky News IÁ-tagok adatbázisát szerezte meg (Kripto Akadémia)
A memóriakártyán szereplő adatok 22 ezer nevet tartalmaznak, sok esetben lakcímmel, telefonszámmal.
márc. 9
22:24
Menekülttáborban vettek őrizetbe egy terrorizmussal gyanúsított muzulmán vallási vezetőt (Infostart)
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista fegyvereseit és a Charlie Hebdo francia szatirikus lap szerkesztősége ellen tavaly elkövetett terrorista merényletet éltette az a huszonkét éves szomáliai imám, akit az olasz hatóságok egy menekülttáborban vettek őrizetbe szerdán.
márc. 9
23:00
Fogolycserét javasol az ukrán elnök Moszkvának (Infostart)
Fogolycserét javasolt szerdán az ukrán elnök Moszkvának, hogy elérje Nagyija Szavcsenko ukrán katonai pilótanő kiszabadulását, akit börtönbüntetés fenyeget Oroszországban.
márc. 9
23:15
Választási csalás egy zászló miatt? (Infostart)
Több új-zélandi állampolgár dicsekedett közösségi médiafelületeken azzal, hogy nem csak egy szavazatot adott le az új nemzeti lobogóról szóló, múlt héten kezdődött referendumon - közölte szerdán a csendes-óceáni szigetország választási bizottsága.
márc. 9
23:33
Kövér László a Dél-afrikai Köztársaságban (Infostart)
Magyarország stratégiai partnerként tekint Dél-Afrikára, az Európai Unió tagjaként is igyekszik erősíteni az Európa és Afrika közötti együttműködést - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Fokvárosban.
márc. 9
23:35
Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a tengerbe (Infostart)
Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tengerbe - jelentette a Yonhap hírügynökség a dél-koreai hadsereg vezérkarából származó információkra hivatkozva.
márc. 9
23:37
Kiállt Tőkés László mellett a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja (Infostart)
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja kiállt Tőkés László európai parlamenti képviselő mellett, miután értesült Románia köztársasági elnökének döntéséről, aki visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet - közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a képviselőcsoport szerdán.
márc. 9
23:51
Elvetette a brit parlament a vasárnapi nyitva tartás szabályainak módosítását (Infostart)
Elvetette a brit parlament azt a kormányzati törvénymódosítási tervezetet, amely központi jogszabályi korlátozás helyett a helyi önkormányzatokra bízta volna a boltok vasárnapi nyitva tartásának szabályozását.

2016. március 10. csütörtök

márc. 10
5:12
Válsághelyzetben az ország (Kripto Akadémia)
Magyar Helsinki Bizottság: a saját maga által hozott szabályokat hágja át a kormány.
márc. 10
5:14
Tiszta vizet a kórházi pohárba! (Kripto Akadémia)
Hiányszakma lett a szakképzett takarító, az egészségügyben is kevesen vannak.
márc. 10
5:16
A hivatalnokok is sztrájkon gondolkodnak (Kripto Akadémia)
Szakszervezetek: minden közszolga kapja meg a neki ígért 30 százalékos emelést.
márc. 10
5:30
ORÖ: Farkas visszatér? (Kripto Akadémia)
A fideszes politikus számára a Budakalász Gimnáziumban 2001-ben állítottak ki érettségi bizonyítványt.
márc. 10
5:32
Segítség a legkisebbek életesélyeinek javításához (Kripto Akadémia)
Koraszülötteket támogatott az UniCredit.
márc. 10
5:34
Ismét a közutakon tiltakoznak a taxisok (Kripto Akadémia)
A taxis demonstráció célja: azonnali hatállyal függesszék fel az Uber applikáció működését.
márc. 10
5:36
Nem minden maradék hulladék (Kripto Akadémia)
A bazár kitalálásakor az elsődleges céljuk az üzleti szférából érkező felajánlások növelése volt.
márc. 10
5:38
Döcögős jegyteszt (Kripto Akadémia)
Végleges üzembe helyezés: 2018.
márc. 10
5:40
Futnak a pénzük után - Kik loptak el százmilliárdokat? (Kripto Akadémia)
Már egy esztendeje késik a kártalanítás.
márc. 10
5:42
Állami cégek mennek a budapesti tőzsdére? (Kripto Akadémia)
Az egyeztetések folynak a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési tárcával.
márc. 10
5:44
Reklámosok tiltakoznak az állami beavatkozás ellen (Kripto Akadémia)
Az MRSZ nem tartja elfogadhatónak, ami nem a fogyasztó érdekeinek védelmét célozza.
márc. 10
5:46
CSR-díjat kapott a HELL (Kripto Akadémia)
World CSR Congress - Ez az első év, hogy magyar vállalatot is díjaztak.
márc. 10
5:48
Nők a Telenor új emoji készletében (Kripto Akadémia)
Különleges meglepetéssel köszöntötte a hölgyeket a Telenor Nőnap alkalmából.
márc. 10
6:06
Szandtner Anna újra királynő lesz (Kripto Akadémia)
Szandtner Anna áprilistól újra Hámori Gabriella partnere lesz a Stuart Máriában.
márc. 10
6:08
Búcsú a Puskás Ferenc Stadiontól (Kripto Akadémia)
Az idősebbek számára örök emlék marad az angolok elleni 7-1
márc. 10
6:10
Terrortól tartanak (Kripto Akadémia)
Szimulációs gyakorlat három hónappal az EB előtt.
márc. 10
6:12
Közelít az aranyhoz a Fradi (Kripto Akadémia)
Váratlan közjáték előzte meg a Ferencváros békéscsabai vendégjátékát.
márc. 10
6:14
Ronaldo újabb rekordja (Kripto Akadémia)
De Francesco Tottit is állva tapsolta a Santiago Bernabéu közönsége.
márc. 10
6:16
Sztárok segítik Los Angelest (Kripto Akadémia)
A 2024-es olimpia nyerteséről 2017 szeptemberében döntenek Limában.
márc. 10
6:18
Angol rangadó az Európa-ligában (Kripto Akadémia)
A vörös ördögök csapatából jelenleg kilencen sérültek.
márc. 10
6:20
Lemaradt a bronzról a magyar birkózó (Kripto Akadémia)
Sleisz Gabriella nem állhatott dobogóra.
márc. 10
6:22
Valami most nem működik (Kripto Akadémia)
A Fideszes vezetés egyik erénye éppen a kommunikáció volt.
márc. 10
6:24
Szerény javaslat (Kripto Akadémia)
Az emberi jogokat maximálisan tiszteletben tartva javaslom a görkorcsolyások megjelölését.
márc. 10
6:26
A tudás fája (Kripto Akadémia)
A tudás - hatalom, eszmélt rá Éva, amint beleharapott a pirosló jonatánba.
márc. 10
6:36
Az autonómiáért tüntetnek Marosvásárhelyen (Infostart)
Székelyföld területi autonómiájáért szervez felvonulást és tüntetést ma Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). A tömegrendezvényre székelyföldiek tízezreit várják.
márc. 10
6:42
"Ez itt az én hazám..." - Stoiber Budapesten (Kripto Akadémia)
A bajor kormányfő arról beszélt, hogy Európának csak akkor van esélye megfelelni a kihívásoknak, ha egységes marad.
márc. 10
6:44
Orbán esete a kerítéssel (Kripto Akadémia)
A kvótás népszavazás a megoldás szempontjából teljesen értelmetlen.
márc. 10
6:46
Biztonságos ország (Kripto Akadémia)
Ezek a pénteki interjúk inkább tűnnek önreklámnak, mint miniszterelnöki tájékoztatónak.

Keresés