Pénzmosás és vagyon eltitkolása miatt vádat emelt Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil államfő ellen szerdán a Sao Pauló-i ügyészség - közölte helyi idő szerint szerdán a Globo televízió.
Phenjan bejelentette csütörtökön, hogy érvénytelenít minden, Dél-Koreával kötött gazdasági együttműködési megállapodást, válaszul arra, hogy Szöul két napja újabb szankciókat vezetett be ellene.
Venezuela visszahívta az Egyesült Államokból ideiglenes ügyvivőjét, miután Barack Obama amerikai elnök meghosszabbította több venezuelai kormányilletékes elleni szankciók hatályát.
Hálaadó szentmisét mutatnak be Ferenc pápa megválasztásának harmadik évfordulója alkalmából ma délután öt órakor a budapesti Szent István-bazilikában - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel.
Lövöldözés tört ki helyi idő szerint szerda este az egyesült államokbeli Pittsburgh közelében, legalább öten meghaltak, és többen megsebesültek - jelentette a helyi média.
Az izraeliek és palesztinok között hónapok óta folytatódó erőszakcselekményekről tárgyalt Rámalláhban szerda este Joe Biden amerikai alelnök Mahmúd Abbász palesztin elnökkel - tájékoztatott közleményében a Fehér Ház.
Bemutatott a bíráknak, az éhségsztrájk folytatását ígérte és elénekelte hazája himnuszát. Ezzel zárult az ukrán katonai pilóta, Nadia Szavcsenko pere, akit az orosz hatóságok újságírók meggyilkolásával vádolnak. Közben a külvilág nyomást fejt ki Moszkvára, hogy engedjék el az ukrán pilótát.
Csak akkor maradhat Szerbiában az a mintegy kétezer bevándorló, aki a határok lezárása és az ellenőrzések szigorítása nyomán az országban rekedt, ha menedéket kér ott, ellenkező esetben hazájukba vagy Macedóniába toloncolják őket vissza - közölte értesülését a Danas című szerb napilap csütörtökön.
A jövő keddi ohiói és floridai választások előtt utoljára csapott össze országos tévévitában az amerikai Demokrata Párt két elnökjelölt-aspiránsa, és párharcuk ezúttal jobbára a spanyolajkúak megnyeréséről szólt.
Két férfi tüzet nyitott egy bulizó társaságra helyi idő szerint szerda este Pittsburgh közelében, az Egyesült Államokban; legalább öten meghaltak, többen megsebesültek - jelentette a helyi média.
Irán semmilyen körülmények között nem állítja le ballisztikusrakéta-programját, a rakétakísérletek pedig nem sértik a nagyhatalmakkal tavaly nyáron kötött nukleáris megállapodást - jelentette ki az iráni Forradalmi Gárda egyik tábornoka és az iráni külügyi szóvivő, akiket az állami televízió idézett csütörtökön.
Öt menekült, köztük egy három hónapos csecsemő az Égei-tengerbe fulladt szerda késő este - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön.
A balkáni migrációs útvonal tartósan zárva marad - jelentette ki Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter csütörtökön a Die Welt című német lapnak. Angela Merkel német kancellár egy rádiónyilatkozatban úgy vélte, ez nem megoldás, és ismét bírálta Ausztriát.
A paksi atomerőmű kibővítése ellen tüntetett a bécsi magyar nagykövetség előtt csütörtökön délelőtt az osztrák Zöldek pártjához tartozók egy csoportja. Ewa Glawischnig pártelnök ezt követően megbeszélést folytatott Perényi János nagykövettel.
Nem halt meg, de súlyosan megsebesült az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet "Omár, a csecsen" néven elhíresült egyik csúcsvezetője, egyfajta "hadügyminisztere", aki amerikai légicsapás áldozata volt Szíriában - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) csütörtökön.
Törökországot biztonságos származási országnak fogják nyilvánítani az európai uniós tagországok, ahova vissza lehet küldeni a migránsokat - közölte Thomas de Maiziere német belügyminiszter csütörtök délelőtt Brüsszelben.
Több mint 250 menekült önként elhagyta az idomeni határátkelőnél lévő tábort, miután a két napja szakadatlanul ömlő eső sártengerré változtatta a környéket - jelentette a görög média csütörtök reggel.
Nem hagy fel a koszovói ellenzék a tiltakozással, a csütörtöki pristinai parlamenti ülést ismét könnygázhasználat miatt kellett későbbre halasztani - jelentette internetes oldalán a Koha Ditore című koszovói napilap.
Álarcos emberek támadták meg a kínzások ellen küzdő orosz jogvédő szervezet ingusföldi irodáját is csütörtökre virradó éjjel, nem sokkal azt követően, hogy orosz és külföldi újságírókat szállító kisbuszukon rajtaütöttek botokkal felfegyverkezett támadók az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaságban.
Negyven migráns "szökött meg" szerdán a macedón-szerb határ közelében lévő macedóniai Tabanovci település befogadóközpontjából - közölte a helyi válságstáb.
A német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) és a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) szerint a moszkvai vezetés Németország destabilizálására törekszik - írta csütörtökön a Bild című német lap.
Dzsihadistákkal csaptak össze libanoni katonák a szíriai-libanoni határ közelében; egy katona és nyolc fegyveres meghalt - közölték csütörtökön a libanoni biztonsági erők.
Lengyelország vitatja a Velencei Bizottságnak a lengyel alkotmánybíróság helyzetéről készített előzetes véleményét - mondta el csütörtökön Witold Waszczykowski külügyminiszter, arra az állásfoglalásra utalva, amelyet tárcája átnyújtott az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testületének.
Az átláthatóságot és a visszaélések elkerülését szolgálja a kanonizációs eljárások költségeit szabályozó pápai reform, amelyek hatályba lépését a Vatikán csütörtökön jelentette be.
A szlovén kormány csütörtöki ülésén döntést hozott 576 menekült átvételéről Olaszországtól és Görögországtól - közölte Bostjan Sefic, a belügyminisztérium államtitkára a kormányülést követő sajtótájékoztatón.