Heves tüntetések közepette elkezdődött péntek délelőtt a németországi Hamburgban a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozója.
Kivégezték csütörtök este az Egyesült Államokban, Virginia államban a magyar származású, magyar állampolgársággal is rendelkező William Morvát, akit két ember meggyilkolása miatt ítéltek halálra - jelentette a CBS amerikai hírtelevízió.
Donald Trump végre kezet rázhatott Vlagyimir Putyinnal Hamburgban, igaz ez még nem az amerikai közéletet lázban tartó négyszemközti találkozó részeként történt meg. A két elnök a G20-as csúcstalálkozó megnyitóján találkoztak egymással, ilyenkor a világ vezetői pezsgővel köszöntik egymást és kötetlen csevegésbe elegyednek. Ez történt most is. A kuli
Bármikor súlyosbodhat a kelet-ukrajnai helyzet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának helyettes vezetője szerint, a szervezet különmegbízottja pedig aggasztónak nevezte, hogy Kijev és az oroszbarát keleti rész gazdaságilag és közigazgatásilag teljesen szétszakadt egymástól.
55 kilométer hosszú, Hongkongot, Makaót és Kína déli tartományát, Kuangtungot köti össze. A híd főszerkezete 29,6 kilométeres, egy része 6,7 kilométer hosszan föld alatti alagútban fut. A mérnöki próbák megvoltak, a forgalomnak viszont csak hónapok múlva adják át. (MTI)
Reuven Rivlin izraeli államfő, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezeténél (UNESCO) akkreditált izraeli nagykövet és több izraeli miniszter is felháborodásának adott hangot pénteken amiatt, hogy az UNESCO Világörökségi Bizottsága palesztin kérésre "védett övezetté" nyilvánította a Ciszjordániában lévő Hebron óvárosát mint "kivételes
Donald Trump amerikai elnök hangsúlyozottan felvetette Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozás kérdését a több mint két órán át tartó megbeszélésükön - közölte péntek este Hamburgban az amerikai külügyminiszter.
Három turbinát szállítottak az oroszok megszállta félszigetre az európai tiltás ellenére. Senki se hajlandó beszélni arról, hogy hogyan kerülhettek oda.
Jóváhagyta a görög mentőcsomag következő, 8,5 milliárd eurós részletét pénteken az euróövezeti állandó mentőalap (ESM), miután a közös valutát használó uniós tagállamok pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrégiben megállapodásra jutottak az ügyben.
Hamburg, Németország - Mindent elárul az orosz és az amerikai elnökről a két nagyhatalom vezetőjének kézfogása. És akkor a dominanciát sugalló tekintetekről még nem is beszéltünk.
Ferenc pápa (80) nem adja fel a harcot a 11 hónapos, halálos beteg Charlie Gardért. Először Twitter-üzenetben állt ki a gyermek és szülei mellett, majd közbenjárt, hogy a kisfiút a Vatikán fenntartásában működő kórházban ápolják tovább.
Nehéz megbeszélést folytattak a nemzetközi kereskedelemről a G20 csoport vezetői pénteken Hamburgban, és a párizsi klímavédelmi egyezmény ügyében sincs köztük teljes egyetértés - mondta Angela Merkel német kancellár a tanácskozás első napját értékelve.
Trump a beszámolók szerint egyből letámadta Putyint az amerikai választásba történt beavatkozás miatt. Hogy pontosan mi történt, arról eltér az orosz és az amerikai álláspont, az viszont biztos, hogy Trump szeretne már túllépni az ügyön.
Határozottabban fel fog lépni a kormány ellen a legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) azután, hogy befejezi az Ankarától Isztambulig tartó gyalogos tiltakozó menetét. Erről a CHP vezetője, Kemal Kilicdaroglu beszélt hírügynökségeknek pénteken, két nappal a menet vége előtt.
A Die Welt című német napilap pénteki kommentárja szerint az amerikai elnök előző nap Varsóban tett néhány kijelentése olyan volt, mintha lengyel vezetőktől vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől vette volna át azokat.
Szíria egyes részeire kiterjedő tűzszünetben állapodott meg pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Hamburgban, hozzátéve, hogy a tűzszünet vasárnap déltől lép életbe.
Csütörtökön négy gyermeket és az apjukat holtan, míg egy gyermeket súlyos sérülésekkel találtak Loganville-i otthonukban. Mára kiderült, ki a felelős a családirtásért.
Donald Trump amerikai elnök hangsúlyozottan felvetette Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozás kérdését a több mint két órán át tartó megbeszélésükön - közölte péntek este Hamburgban az amerikai külügyminiszter.
Putyin nagy napja Hamburgban: mosolyszüret Trumpékkal, ölelkezés Junckerrel, barátkozás Merkellel. Trump felvetette Putyinnak az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozás kérdését.
Katasztrofális hatással járna az Észak-Korea elleni amerikai támadás. Kommentátorok szerint Donald Trump amerikai elnök "figyelmeztető csapást” fontolgat a sztálinista ország ellen, de ez nagyon sok ember életébe kerülne a Washingtonnal szövetséges Dél-Koreában.
Szíria egyes részeire kiterjedő tűzszünetben állapodott meg pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Hamburgban. A tűzszünet vasárnap déltől lép életbe.