Kitűzte Erdély történelmi zászlaját csütörtökön nagyváradi irodájának erkélyére Tőkés László EP-képviselő, aki szerint ez a szimbólum a sokféleséget jelképezi.
Segélymunkásoknak álcázták magukat a hét végi aleppói merénylet elkövetői.."Valaki úgy tett, mintha segélyt osztana, odavonzotta a gyerekeket és előidézte ezt a borzasztó robbanást" - mondta Staffan de Mistura, az ENSZ-főtitkár szíriai különmegbízottja genfi sajtótájékoztatóján.
Az iraki szövetségi rendőrség alakulatai a Moszul nyugati részében végrehajtott támadásuk során végeztek az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezető vegyifegyver-szakértőjével - jelentette be csütörtökön Raid Saker Dzsavdat országos rendőrfőkapitány.
Nem fognak csorbulni a Nagy-Britanniában élő magyarok jogai a külügyminiszter szerint. Szijjártó Péter a Hír TV-nek azt mondta: ez a legfontosabb kérdés a kormány számára.
A német független, minden esetben tárgyilagosságra törekvő gazdasági-politikai hírportál cikkéből kiderül, nem eszik olyan forrón a Törökország-NATO-demokrácia/diktatúra kását, mint ahogyan azt mások oly gyakran láttatják. A NATO egyik szóvivője elmondta a
Egy Törökországban működő nemzetközi terrorcsoporttól kapott pénzösszeget utalt át Akbarzson Dzsalilovnak, a szentpétervári robbantásos merénylet elkövetőjének Akram Azimov, a merénylet megszervezésével gyanúsított Abror Azimov bátyja - közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön.
Recep Tayyip Erdogan török elnök május közepén találkozik Donald Trump amerikai elnökkel az Egyesült Államokban - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség a török államfő televíziós nyilatkozatára hivatkozva.
Ausztria kész lezárni az Olaszországgal közös Brenner-hágó határátkelőjét, ha az Olaszországba érkező tömeges migráció ezt indokolttá teszi - írta a La Stampa olasz napilap csütörtökön.
Összesen 17 autóbuszt gyújtottak fel fegyveresek helyi idő szerint szerda éjszaka és csütörtök hajnalban az északkelet-brazíliai Ceará állam fővárosának, Fortalezának számos pontján - jelentették a brazil hatóságok. A gyújtogatások oka egyelőre nem ismert.
Megtámadták a román ellenzéki pártok az alkotmánybíróságon azt a törvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményeket - közölte csütörtökön a Maszol.ro hírportál.
Összesen 17 autóbuszt gyújtottak fel fegyveresek helyi idő szerint szerda éjszaka és csütörtök hajnalban az északkelet-brazíliai Ceará állam fővárosának, Fortalezának számos pontján - jelentették a brazil hatóságok. A gyújtogatások oka egyelőre nem ismert - írja az MTI.
Életét vesztette az orosz haditengerészet egyik őrnagya a szíriai harcokban - közölte a Reuters brit hírügynökséggel csütörtökön az orosz főtiszt egy volt bajtársa és egy, az orosz Fekete-tengeri Flottához közel álló személy.
Venezuela fővárosában ismét a kormányellenes tüntetők közé lőtt csütörtökön a nemzeti gárda, hogy megakadályozza a Caracas különböző kerületeiben gyülekező ellenzékieket, hogy a központban egyesüljenek.
A szlovákiai székhelyű AeroMobil a Monacói Hercegségben évente megrendezésre kerülő Top Marques Monaco luxuscikkek kiállításán fedte fel csütörtökön a több mint egymillió euróba kerülő repülő autó dizájnját.
Párizs - Egy AK-47-es gépfegyverrel felszerelkezett támadó agyonlőtt egy rendőrt a Champs-Élyséesen, egy másikat pedig megsebesített. A támadót a rendőrök agyonlőtték az AFP hírügynökség szerint.
Lengyelország most vizsgálja felül migrációs politikáját - és a belügyminiszter szerint hamarosan körbekerített, hajókonténerből kialakított táborban szállásolhatják el a menedékkérelmük elbírálására váró migránsokat.
A Pentagon hétfőn jelentette be, hogy átvizsgálják az amerikai nukleáris arzenált, és ha kell, a stratégiájukat is újraértékelik. Erre azért van szükség, mert Észak-Korea minden figyelmeztetés ellenére sem hajlandó leállni a rakétakísérletekkel.
Elfogatóparancsot adtak ki egy gyanúsított ellen a párizsi lövöldözés ügyében. Francia sajtóértesülések szerint az Iszlám Állam vállalja a felelősséget a merényletért.
Pár hónapon belül három sorsdöntő választást is rendeznek Európában. Mindegyikben egy nő a főszereplő, akik hosszú időre meghatározhatják a kontinens sorsát.
Moszkva arra számít, hogy a magyar hatóságok biztosítják a szovjet és orosz katonák magyarországi emlékműveinek sérthetetlenségét - közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium azzal kapcsolatban, hogy a hét elején két férfi festékkel dobálta meg a budapesti Szabadság téri emlékművet.
Az Egyesült Államokhoz hasonlóan Ausztrália is korlátozni kívánja a külföldiek munkavállalási lehetőségeit. Malcolm Turnbull miniszterelnök kedden jelentette be, hogy az ausztráloknak ezentúl előnyt kell élvezniük a külföldiekkel szemben a hazai munkaerőpiacon, ezért megszüntetik az úgynevezett 457-es munkavállalási vízumot.
Évek óta elképesztő gazdasági recesszió sújtja a dél-amerikai országot, ahol az elnök diktatórikus eszközökhöz nyúl hatalmának megőrzése érdekében. Az elégedetlenség viszont hatalmas, az erőszakos rendőri intézkedések ellenére is milliók vonulnak utcára.
Soha nem volt ekkora kockázata annak, hogy egy nem várt üzemzavar, vagy egy mulasztás miatt robbanjon ki egy nukleáris háború, az események olyan láncolatát indítva el, amikor a katasztrófa már visszafordíthatatlan.
Tovább növelte előnyét a szélsőjobboldali Marine Le Pennel szemben a saját pártot alapító, centrista Emmanuel Macron korábbi gazdasági miniszter, és vasárnap várhatóan ő kapja majd a legtöbb voksot a francia elnökválasztás első fordulójában - derül ki az Elabe közvélemény-kutató pénteken közzétett felméréséből.