Még a körülmények kedvező alakulása esetén sem épül fel teljesen Szergej Szkripal volt orosz katonai hírszerző és lánya, ha valóban a Novicsok (Újonc) típusú idegméreggel próbálták meggyilkolni őket - nyilatkozott a szer egyik kifejlesztője, Vil Mirzajan volt szovjet vegyész a The Daily Telegraph című brit lapnak.
Két újabb csomagbomba robbant fel Texas állam fővárosában, Austinban. Az egyik detonációban egy fekete tinédzser és egy fekete nő halt meg, a másikban pedig egy idősebb latinó asszony. Március elején egy 39 éves fekete férfit öltek meg ugyanígy. A rendőrség nem zárta ki, hogy rasszista indíték áll a merényletek hátterében, amelyek összefüggésben le
Minden évben március 15-én kihelyezzük a nemzeti szimbólumokat a Székelyföldön. Úgy tűnik, hogy idén egyesek még ezt a jogunkat is elvitatnák - válaszolt a város vezetése.
A bukaresti munkaülésen kiemelt téma volt az Oroszország által jelentett kihívás, amelyhez a Bukaresti Kilencek viszonyulását alapvetően földrajzi helyzetük határozza meg.
Templomokból és magángyűjtőktől lopott értékes műalkotásokkal díszítettek turistáknak kiadott luxusvillákat a dél-olaszországi Amalfi tengerpartján, hogy ezzel növeljék a méregdrága szállások vonzerejét.
A forradalom és szabadságharc leverését követően az osztrák császár megtorlása elől menekülve több szabadságharcos kapott menedéket az Oszmán Birodalomban.
Heinz-Christian Strache szabadságpárti osztrák alkancellár peren kívül megegyezett a hazugsággal vádolt ORF osztrák közszolgálati csatornával, illetve annak egyik műsorvezetőjével, Armin Wolffal vitájuk lezárásáról. A politikus ígéretet tett arra, hogy nyilvánosan bocsánatot kér a felperesektől.
Cenzúrához vezet a francia kormány által a hamis hírek, az úgynevezett „fake news-ok” terjedésének megakadályozását hivatott törvény, figyelmeztetnek a francia Újságírók Országos Szakszervezetének vezetői. A hamarosan a parlament elé kerülő törvénytervezetet hetek óta bírálják a szakma képviselői.
Orosz politikusok szerint a Szkripal-ügy a legcinikusabb formában történő beavatkozási kísérlet az orosz választásokba. Élesedik a diplomáciai konfliktus a két ország között.
Ha túl is éli, szörnyű élet vár arra a volt kémre és lányára, akiket tíz napja mérgeztek meg Angliában. Legalábbis ezt vetíti előre annak az orosz tudósnak a sorsa, aki ugyanazzal a hatóanyagú idegméreggel érintkezett.
Sajnálatos, hogy az Európai Unió egy tagállama szembe ment a többi 27 uniós tagállam képviselte állásponttal - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Strasbourgban kedden az Európai Parlament plenáris ülésén a migrációról és az ENSZ átfogó, migrációs egyezményének tervezetéről folytatott vitán.
Idegengyűlölő kijelentésekért és etnikai gyűlöletszításért 30 ezer lejre (2 millió forint) bírságolta a román médiahatóság a B1 hírtelevíziót kedden, Radu Banciu műsorvezető magyarellenes kijelentései miatt.
Amit évtizedek alatt nem sikerült megoldani, arra Trump 45 perc alatt rábólintott: jön a nagy találkozó Észak-Korea vezetőjével. A helyzet váratlan és kiszámíthatatlan, és közben jött valaki, aki főszerepet vállalt az ügyben.