Eddig csak állatoknál ismert vírusos megbetegedésben halhatott meg három ember Németországban - írták német hírportálok kedden kutatóintézetek vizsgálati eredményei alapján.
Spontán tüntetést tartottak a tragikus oroszországi plázatűz városában a helyi önkormányzat épülete előtt a lakosok. A felvonulók a tűz valódi okainak feltárását követelték. Ezt megelőzően a helyszínre érkezett Putyin elnök arra kérte őket: ne higgyenek annak, ami a közösségi hálózatokban terjed.
Moszkva nem fogja eltűrni a nyugati országok "arcátlanságát", és válaszolni fog diplomatáinak kutasítására - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Taskentben a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
Boris Johnson külügyminiszter nyilatkozatban fejezte ki a brit kormány háláját a példaértékű nemzetközi szolidaritásért, az angliai ideggáz-merénylet utáni lépésekért, melyek során figyelmeztetésképpen több tucat országból eddig összesen 130 orosz diplomatát utasítottak ki. Kedden Ausztrália is távozásra kért két orosz követségi beosztottat.
Az androidos készülékkel rendelkező felhasználók telefonhívásainak és szöveges üzeneteinek adatait is gyűjti a Facebook, írja a Telegraph. A cég állítja, az adatgyűjtés az üzenetek és a hívások tartalmára nem vonatkozik.
New York - Egy férfi évekig azt hitte, hogy szimplán sörhasa van, de valójában egy 12 kilós tumor növekedett benne, amit csak nemrég távolítottak el az orvosok.
A NATO visszavonta hét orosz diplomata akkreditációját Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya angliai megmérgezése miatt, a katonai szövetség melletti orosz képviselet személyzetének létszámát pedig az eddigi harminc helyett húsz főben maximálták - jelentette be kedd délután Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szervezet főtitkára.
Nemet mondott a Louvre Francoise Nyssen francia kulturális miniszter azon elképzelésére, hogy Leonardo da Vinci Mona Lisa című festményét egy nagy hazai utazó kiállítás keretében a párizsi múzeumon kívül is bemutassák.
Nyolcvanöt éves korában meghalt Stéphane Audran francia színésznő, akit a magyar közönség egyebek között A burzsoázia diszkrét bája, A hentes és a Babette lakomája című filmekből ismerhet.
A német média, a korábbival ellentétben, egyre többet foglalkozik a menekültáradat által kiváltott problémákkal, a migránsok részéről elkövetett bűncselekményekkel. A legújabb jelentések az iskolákban tapasztalható feszültségekre hívják fel a figyelmet.
Anglia – Egy 13 éves kislány egy olyan ritka betegséggel született, aminek következtében nincs egyetlen izom sem a szemhéjában, azaz képtelen pislogni.
Több okból is bírálják a magyar helyzetet az Európai Parlament (EP) nőjogi és esélyegyenlőségi szakbizottságának (FEMM) véleménytervezetében, amelyet a testület keddi brüsszeli ülésén ismertettek.
Meghallgatásra berendelte márciusban a dél-franciaországi Trebes-ben túszokat ejtő és négy embert megölő Redouane Lakdimot a francia Belbiztonsági Főigazgatóság a támadás előtt, hogy megállapítsa, továbbra is a kormány megfigyelési listáján tartsák-e - közölte kedden egy, a nyomozáshoz közel álló, nevének elhallgatását kérő vezető.
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Recep Tayyip Erdogan török államfő keddi telefonbeszélgetésük során az Ankarában április elején megrendezésre kerülő orosz-török-iráni csúcstalálkozó előkészítéséről is egyeztetett - közölte a Kreml sajtószolgálata.