Elemzők szerint a terrorvezér halála jól jött most az amerikai elnöknek, aki hetek óta a bírálatok kereszttüzében áll, amiért kivonta csapatait a dzsihadistáktól hemzsegő szíriai térségből.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője, al-Bagdadi elleni rajtaütés Donald Trump amerikai elnök határozottságának bizonyítéka - jelentette ki Mike Pence amerikai alelnök a CBS televízióban vasárnap.
Két évig tartó titkos út után visszatért a Földre az Egyesült Államok pilóta nélküli űrrepülőgépe - jelentette be a Pentagon (az amerikai védelmi minisztérium) vasárnap.
A második helyen a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) végzett, 23,7-24 százalék körüli eredménnyel, ami több mint a duplája az öt évvel ezelőtti 10,6 százaléknak.
Az AFP francia hírügynökség helyszínen lévő egyik tudósítója két kiégett autó roncsát látta és három holttestet a Dzsaráblusz térségében található településen.