2019. október 20. vasárnap

okt. 20
0:38
Arra kéri a kormány a norvégokat, hogy inkább pisiljenek a kádba – Okkal (Blikk)
Vizeljenek a kádba, áll többek közt a norvég vízművek tisztviselőjének takarékossági tippjei között.
okt. 20
0:42
„Kötelességemnek érzem kiállni a kurdok mellett” – Két tüntetés is volt a fővárosban (Blikk)
Egyszerre tüntettek Budapesten a baloldali civilek, illetve Bayer Zsolt és Matteo Salvini menekültellenes szimpatizánsai.
okt. 20
5:21
Trump megbukik a kurd teszten? (ATV)
Komoly veszélybe került Donald Trump újraválasztása – vélik amerikai elemzők. Az ok nem a demokraták által indított vádemelési eljárás, hanem az evangéliumi szavazótábor bizalmának meggyengülése. A Hetek cikke.
okt. 20
7:00
Ezeket a légitársaságokat érinti a mai sztrájk (Infostart)
Sztrájkolnak Lufthansa csoport több légitársaságánál Hajnali 5 és délelőtt 11 között nem indulnak el egyes járatok.
okt. 20
7:33
Negyedik ciklusára készül Morales (USAracing)
A szocialista elnök mára szinte az utolsó, aki a dél-amerikai szocialista „rózsaszín dagállyal” került az elnöki székbe, és azóta sikerült megtartania népszerűségét.
okt. 20
8:21
Áder János Japánba, Laoszba és Kambodzsába látogat (HírTV)
Áder János október 20-30. között Japánba, Laoszba és Kambodzsába látogat. Az államfőt útjára elkíséri felesége, Herczegh Anita - tájékoztatta az MTI-t vasárnap a Köztársasági Elnöki Hivatal.
okt. 20
8:30
Brexit-halasztás: váratlan és mesebeli lépést tett Boris Johnson (Infostart)
Egyre váratlanabb fordulatokat vesz a Nagy-Britannia uniós kiválásáról szóló egyezmény ügye. Nyilvánosságra hozták, miről írt Boris Johnson szombat éjjel Donald Tusknak.
okt. 20
8:39
Johnson kezdeményezte a Brexit halasztását, de károsnak tartaná a kérés teljesítését (ATV)
Boris Johnson formálisan kezdeményezte szombat éjjel az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnak küldött levelében a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztását, egy másik levélben ugyanakkor közölte a testülettel, hogy károsnak tartaná a kérés teljesítését.
okt. 20
8:39
Boris Johnson-trükk: két levelet küldött az Európai Tanácsnak a Brexit halasztásáról (444.hu)
Előbb kérvényezte azt, majd megírta, hogy milyen káros lenne eleget tenni a kérésének.
okt. 20
9:03
Többen meghaltak a chilei zavargásokban (HírTV)
Alberto Espina chilei védelmi miniszter bejelentette: 1500 katonát vezényeltek az utcákra vasárnap hajnalban, hogy helyreállítsák a rendet.
okt. 20
9:06
Szabad szemmel: a Borkai-botrány egy időre megakasztotta az orbáni hatalmi gépezetet (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2019. október 20.
okt. 20
9:08
A Brexit most már tényleg önmaga paródiája: Johnson halasztást kezdeményezett, de károsnak tartaná a kérés teljesítését (Kripto Akadémia)
Sosem lesz Brexit. Vagy ha mégis lesz, akkor sem lesz, de lesz.
okt. 20
9:33
Kivezényelték a hadsereget a chilei utcákra (444.hu)
Hiába az éjszakai kijárási tilalom, hajnalig tartó zavargások voltak Santiago de Chilében.
okt. 20
9:39
Meghalt egy török katona a kurd erők támadásában (HírTV)
Egy török katona életét vesztette, egy pedig megsebesült a szíriai kurd erők támadásában vasárnap.
okt. 20
9:39
Hárman meghaltak a chilei zavargásokban, éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el (Kripto Akadémia)
A chilei fővárosban és egyes külvárosaiban este 10 óra és reggel 7 között csak külön hatósági engedéllyel szabad elhagyni a házakat.
okt. 20
9:41
Éjfélig meghosszabbította a sztrájkot a német légiutas-kísérők szakszervezete a Lufthansánál (HírTV)
Délelőtt 11 óra helyett éjfélig tart sztrájkot vasárnap a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa-csoport több légitársaságánál.
okt. 20
9:45
Trump mégsem a saját golfklubjában rendezi a következő G7-es találkozót (444.hu)
Behisztizett, hogy mások ezen hisztiznek.
okt. 20
9:57
Durvul a helyzet Chilében: halottai vannak a zavargásoknak (ATV)
Hárman meghaltak egy áruházban keletkezett tűzben, az üzletet vasárnapra virradóra fosztották ki a tüntetők Santiago de Chilében - közölték a helyi hatóságok.
okt. 20
10:12
Az UFO ma éjfélig sztrájkol, nem repülnek a légiutaskísérők (Kripto Akadémia)
A német légiutas-kísérők független szakszervezete, az UFO a Lufthansa-csoport több légitársaságánál nem veszi fel a munkát.
okt. 20
10:33
Trump letett arról, hogy a floridai golfklubjában tartsa a G7 jövő évi csúcstalálkozóját (ATV)
A heves bírálatok hatására Donald Trump amerikai elnök szombaton a Twitteren jelezte: letett róla, hogy floridai golfklubjában rendezze meg a világ gazdaságilag legfejlettebb hét országának (G7) jövő évi csúcstalálkozóját.
okt. 20
10:36
Újabb veszély fenyegeti gyermekek millióit (Infostart)
Az öt évnél fiatalabb gyerekek harmada rosszul táplált vagy túlsúlyos, vagy nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges táplálékot - figyelmeztet az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) jelentésében, amely 20 év óta az első a szervezettől ebben a fontos témában.
okt. 20
10:45
A bírálatok miatt Trump letett arról, hogy floridai golfklubjában tartsa a G7-csúcsot (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök közölte, hogy „a média és a demokraták őrültsége, és esztelen ellenségessége miatt” döntöttek így.
okt. 20
10:48
Repülés: délelőtt 11 helyett éjfélig tart a sztrájk (Infostart)
A német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa-csoport több légitársaságánál tart ma munkabeszüntetést. Tízezreket érintenek a változások.
okt. 20
10:51
Boris Johnson nagy trükkje: két levelet írt, az egyikben a Brexit halasztását kérte, a másikban az ellenkezőjét (SzMo)
A halasztás kezdeményezését az Európai Tanácsnak egyhangú döntéssel kell elbírálnia.
okt. 20
10:57
Boris Johnson kért is halasztást, meg nem is (USAracing)
Újra az EU térfelén pattog a labda brexitügyben: teljes mértékben az állam-és kormányfők belátásán múlik, hogy a miniszterelnök vagy a – látszólag működésképtelen – londoni parlament iránymutatását követik.
okt. 20
11:03
A Brexit elhalasztásának kérésére kötelezte a brit parlament Boris Johnsont (HírTV)
Boris Johnson brit miniszterelnök levélben kérte az Európai Tanács elnökét, Donald Tuszkot a Brexit október 31-i határidejének elhalasztására.
okt. 20
11:18
Irakban folytatják a szolgálatot a Szíriából kivont amerikai katonák (Kripto Akadémia)
A védelmi miniszter szerint a csapatkivonás hetekig eltarthat, de ütem szerint halad.
okt. 20
11:27
Varga Mihály: Magyarországnak a saját útját kell járnia (ATV)
Magyarország szeretné, ha a Világbank a migrációt kiváltó problémákra koncentrálna - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton az MTI-nek Washingtonban, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlésén. A miniszter arról is nyilatkozott, hogy a magyar gazdaság már megtette a lépéseket a várható gazdasági lassulás ellen.
okt. 20
11:42
Varga Mihály: ez rosszabb lehet, mint amire bárki számított (Infostart)
A miniszter arról is nyilatkozott, hogy a várható gazdasági lassulás ellen, ami rosszabb lehet, mint amire bárki számított, és ami ellen a Világbankban felmerült megoldások Magyarországnak nem megfelelőek.
okt. 20
11:45
Nyugat-Irakban folytatják a szolgálatot a Szíriából kivont amerikai katonák (ATV)
Irak nyugati részén folytatja a szolgálatot az a csaknem ezer amerikai katona, akiknek észak-szíriai kivonásáról a török offenzíva kezdete előtt döntött Donald Trump amerikai elnök - mondta el Mark Esper amerikai védelmi miniszter szombaton.
okt. 20
11:51
Medvebocs kószált Zeteváralján (Kripto Akadémia)
Miután egy gyümölcsösben almát evett, visszavonult az erdőbe.
okt. 20
11:57
Molotov-koktél, könnygáz: eldurvult a tüntetés Hongkongban (ATV)
Ezrek vonultak utcára Hongkongban vasárnap a rendőrségi tiltás ellenére, az esemény pedig már délután erőszakossá vált, miután a tiltakozók Molotov-koktélokat dobáltak, a rendőrök pedig könnygázt vetettek be ellenük - derül ki a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap internetes oldalán megjelent közvetítésből.
okt. 20
12:12
Valóságos emberkísérlet lett a világrekorder járat (Infostart)
Az ausztrál Quantas légitársaság már teszteli új repülőútját, amelynek során a New York és Sydney közötti 16.200 kilométeres utat küzdik le "egy szuszra".
okt. 20
12:21
Az Rmdsz még nem döntötte el, hogy támogatja-e Ludovic Orban kormányalakítását (ATV)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még nem döntötte el, hogy támogatja-e Ludovic Orban kormányalakítását.
okt. 20
12:24
A rendőrségi tilalom sem érdekli a tüntetőket, Molotov-koktélokkal harcolnak Hongkongban (Kripto Akadémia)
A kínai kormány befolyása ellen vonuló tömegek kitartanak.
okt. 20
12:27
Georg Spöttle: Néhány hónapon belül egy új olasz kormány lehet születőben (USAracing)
Emlékeztetett: a baloldali kormány migránspolitikája miatt 200 ezren tüntettek Romában a szombaton tartott kormányellenes nagygyűlésen.
okt. 20
12:33
Meghalt egy török katona a kurd erők támadásában (ATV)
Egy török katona életét vesztette, egy pedig megsebesült a szíriai kurd erők támadásában vasárnap - közölte az ankarai védelmi minisztérium.
okt. 20
12:51
Zavargások Barcelonában (HírTV)
Barcelonában immár a hatodik alkalommal tüntettek a katalán politikusok bebörtönzése miatt.
okt. 20
12:57
Közvetlen New York - Sydney járatot tesztelt az Ausztrál Quantas (HírTV)
A 16,200 kilométeres távolságot 19 óra 15 perc alatt teljesítette a Boeing típusú repülő.
okt. 20
13:09
Nehézfémekkel szennyezett bébiételeket találtak az Egyesült Államokban (HírTV)
A bébiételek 87 százaléka egynél több nehézfémet tartalmazott, minden négyedikben pedig egyszerre mind a négy fémet kimutatták.
okt. 20
13:15
Erőszakossá vált az engedély nélkül tartott tüntetés vasárnap (HírTV)
A tiltakozók Molotov-koktélokat dobáltak, a rendőrök pedig könnygázt vetettek be.
okt. 20
13:27
Erőszakossá vált az engedély nélkül tartott tüntetés Honkongban (USAracing)
A tüntetéshullám legnagyobb megmozdulásait szervező Civil Human Rights Front annak ellenére kitartott a vasárnapi felvonulás megtartása mellett, hogy a rendőrség nem adott engedélyt a demonstrációra.
okt. 20
13:30
Az RMDSZ még nem döntötte el, hogy támogatja-e Ludovic Orban kormányalakítását (Kripto Akadémia)
Azután döntenek, hogy megismerik a kormányprogramot és a miniszterjelölteket.
okt. 20
13:33
Bulgária kétszer nagyobb állami támogatást ígér, ha a Volkswagen nála építi fel a gyárát (ATV)
Röviddel azután, hogy a Volkswagen-csoport (VW) kedden elhalasztotta a döntést a Törökországban tervezett autógyára építéséről, egy korábbi pályázó, Bulgária bejelentette, hogy a tervezettnél csaknem kétszer nagyobb állami támogatást nyújtana a német cégnek, ha mégis nála építené meg a gyárát.
okt. 20
14:21
Megkezdte második ciklusát Joko Widodo indonéziai elnök (HírTV)
A televízióban élőben közvetített ceremónián helyi törvényhozók és külföldi méltóságok is részt vettek.
okt. 20
15:09
Megkezdődött az elnökválasztás Bolíviában (HírTV)
Megkezdődött helyi idő szerint vasárnap reggel az elnökválasztás Bolíviában, amelyen Evo Morales baloldali elnök negyedik államfői megbízatását nyerheti el.
okt. 20
15:42
Johnson három levele – Újabb drámai fordulatok színhelye volt a londoni törvényhozás (Kripto Akadémia)
A „szuper szombaton” is súlyos vereséget szenvedett a brit kormányfő a parlamentben. Továbbra is bizonytalan a kilépés időpontja és módja.
okt. 20
15:45
Trócsányi László: Brüsszel jegeli a balkáni bővítést (HírTV)
Amennyiben késleltetik az integrációt, más hatalmi centrumok szereznek befolyást a térségben - írta Trócsányi László, a magyarnemzet.hu oldalon.
okt. 20
15:45
A brit kiválás halasztásáról egyeztettek a huszonhetek kormányainak képviselői (ATV)
Az Egyesült Királyság európai uniós kiválási határidejének újabb halasztásáról egyeztettek a bennmaradó tagországok kormányainak képviselői vasárnap Brüsszelben, döntés azonban nem született a találkozón.
okt. 20
15:45
A brit kiválás halasztásáról egyeztettek a huszonhetek kormányainak képviselői (USAracing)
Egy névtelenséget kérő tisztségviselő azon véleményének adott hangot, hogy a huszonhetek vezetői nem fogják „elsietni” a döntést.

Keresés