2019. október 20. vasárnap

okt. 20
15:57
Magyar Levente: A viski és a kárpátaljai magyarság rendületlenül őrzi a nemzetet megtartó lángot (USAracing)
A hit mellett nagyon fontos, hogy a magyarság minden körülmények között építkezzen: építsen templomot, orgonát, parókiát, iskolát, óvodát, falut, várost, országot, hazát és nemzetet – hangsúlyozta.
okt. 20
16:06
Tárgyaltak a 27-ek a brexithalasztásról (Infostart)
Az Egyesült Királyság európai uniós kiválási határidejének újabb halasztásáról egyeztettek a bennmaradó tagországok kormányainak képviselői vasárnap Brüsszelben.
okt. 20
16:15
Kedden tartják Naruhito császár koronázási ceremóniáját Japánban (Kripto Akadémia)
Az új uralkodó mindig is teherként tekintett a rá váró császári címre.
okt. 20
16:15
Kabulba érkezett az amerikai védelmi miniszter (ATV)
Kabulba érkezett vasárnap Mark Esper amerikai védelmi miniszter, hogy megpróbálja ismét beindítani a tárgyalásokat az iszlám szélsőséges tálibokkal, hogy megállapodás esetén az Egyesült Államok véget vethessen történelme leghosszabb háborújának.
okt. 20
16:48
Elhallgatott üzenetváltás: korábban komoly kritikákat fogalmazott meg a Boeing-tesztpilóta a 737 MAX-ról (Kripto Akadémia)
Ez derül ki az USA Kongresszusának közlekedési bizottsága által nyilvánosságra hozott anyagból.
okt. 20
17:42
Fontos szerep juthat az új olasz pártnak (Infostart)
Alig éri el az öt százalékot, mégis meghatározó kormányerőnek számíthat a centrumpárti választókat csalogató Italia Viva (IV) nevű új olasz párt.
okt. 20
17:54
Erdogan kemény megtorlással fenyeget (Kripto Akadémia)
A török elnök egyebek mellett azt mondta, ha nem sikerült megállapodniuk, akkor Ankara „saját terveit valósítja meg”.
okt. 20
18:09
Romániában felavatták a magyar állam által támogatott Kálvin-központot (ATV)
Nagykárolyban vasárnap délután felavatták a magyar állam támogatásával felépült Kálvin-központot, amely templomot, közösségi házat és óvodát foglal magában.
okt. 20
18:27
Rekord: az eddigi leghosszabb utat tette meg a Qantas utasszállítója (Kripto Akadémia)
A repülőn mindössze 49 ember utazott, hogy minimálisra csökkentsék a gép terhelését, és meg tudják tenni tankolás nélkül a 16 ezer kilométeres távot.
okt. 20
18:36
Francis Rooney bedobta a törülközőt (Infostart)
Ő a 19. republikánus képviselő, aki a jövő évi választásokon már nem jelölteti magát, és ez komoly fejtörést okozhat a Republikánus Pártnak.
okt. 20
18:45
Nagykárolyban felavatták a magyar állam támogatásával felépült Kálvin-központot (USAracing)
Soltész Miklós az ünnepségen arról is beszélt, hogy Európa nyugati felében, ahonnan sok segítség érkezett korábban a templomaink és közösségeink építéséhez, kezdik kizárni Isten jelenlétét.
okt. 20
19:09
Nagykárolyban felavatták a magyar állam támogatásával felépült Kálvin-központot (HírTV)
Nagykárolyban vasárnap délután felavatták a magyar állam támogatásával felépült Kálvin-központot, amely templomot, közösségi házat, és óvodát foglal magában.
okt. 20
19:21
Gátszakadás Oroszországban: 15 halott (444.hu)
Egy aranybánya tározójából zúdult a víz Scsetyinkino falura.
okt. 20
19:33
Ismét nő a migrációs nyomás (HírTV)
Georg Spöttle szerint a Soros-hajók Európába taxiztatják a migránsokat. Bakondi György, arra hívta fel a figyelmet, el kell kerülni, hogy tömegek induljanak Európa felé.
okt. 20
20:33
A kurd harcosok kivonultak Rász al-Ainból (HírTV)
A kivonulást a kurdok a Törökország által bejelentett, ötnapos fegyvernyugvásról szóló megállapodás részeként hajtották végre - erősítette meg Kino Gabriel, az SDF szóvivője.
okt. 20
20:35
A németek többsége elégedetlen a kormány teljesítményével (HírTV)
A Bild am Sonntag című lapban közölt adatok szerint a lakosság 52 százaléka rossznak vagy nagyon rossznak értékeli a kormány munkáját.
okt. 20
20:39
A Svájci Néppárt kapta a legtöbb voksot a parlamenti választáson (Kripto Akadémia)
A baloldali Zöldek megelőzhetik a leköszönő kormánykoalícióban részt vevő Kereszténydemokrata Néppártot.
okt. 20
20:54
Nem túl fényes képet fest egy felmérés a német kormány munkájáról (Infostart)
Elégedetlen a lakosság többsége Németországban a kormány munkájával - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés, amely abból az alkalomból készült, hogy hivatali ideje feléhez érkezett Angela Merkel negyedik kormánya.
okt. 20
21:21
Ismét tömegek vonultak az utcára Libanonban (HírTV)
A helyi tévétársaságok jelentései szerint az ország 4,5 millió lakosából 1,5 millióan vonultak az utcákra.
okt. 20
21:21
Trump élesen bírálta Hillary Clintont (USAracing)
Hillary Clinton a napokban arról beszélt, hogy szerinte Jill Stein, a Zöldek és Tulsi Gabbard, a demokraták elnökjelölt-aspiránsa az oroszok eszköze.
okt. 20
21:24
Az EU-ellenes jobboldali néppárt kapta a legtöbb szavazatot Svájcban (Infostart)
A jobboldali, EU-ellenes Svájci Néppárt (SVP) kapta a legtöbb szavazatot, és előretörtek a zöldpártok a Svájcban vasárnap tartott parlamenti választáson a helyi közszolgálati televízióban közölt előrejelzések szerint.
okt. 20
22:18
Másfél millióan vonultak utcára Libanonban (Kripto Akadémia)
A kormány lemondását követelik a tiltakozók.

2019. október 21. hétfő

okt. 21
0:00
Brexit: a brit kiválás halasztásáról egyeztettek a huszonhetek kormányainak képviselői (Blikk)
Az Egyesült Királyság európai uniós kiválási határidejének újabb halasztásáról egyeztettek a bennmaradó tagországok kormányainak képviselői vasárnap Brüsszelben, döntés azonban nem született a találkozón.
okt. 21
0:04
Borzalom: meggyilkoltak két tinédzsert egy házibuliban (Blikk)
Anglia - Két tizenéves fiú halt meg egy csendes környéken lévő házibuliban, ami eldurvult.
okt. 21
0:08
Rómában és Budapesten is tüntettek Salvini mellett (Blikk)
A szervezők szerint megközelítőleg 200 ezer demonstráló érkezett az olasz fővárosba az ország minden területéről Matteo Salvini (46) volt belügyminiszter kormányellenes nagygyűlésére, amelyen a Liga párt vezetője a baloldali kabinet távozását követelte.
okt. 21
0:12
Szörnyű tragédia: kizuhant a hetedikről és szörnyethalt egy csereúton lévő tini (Blikk)
Életét vesztette egy 15 éves angol iskolás fiú, amikor kizuhant spanyolországi szállása hetedik emeleti ablakán - a törött redőnyt szerette volna megcsinálni.
okt. 21
0:16
Napóleon utóda vette el az utolsó magyar király rokonát (Blikk)
Nem hétköznapi főúri menyegzőt tartottak a hétvégén: Napóleon (1769–1821) ük-ük-ük unokaöccse elvette a legendás francia császár néhai feleségének ük-ük-ükunokahúgát.
okt. 21
0:20
A képmását küldte maga helyett: papírmasé helyettesítette a polgármestert egy programon (Blikk)
A világ semelyik pontján nincs egyszerű dolga a polgármesternek.
okt. 21
0:24
Trump élesen bírálta volt ellenfelét, Hillary Clintont (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök vasárnap élesen bírálta Hillary Clinton volt külügyminisztert, volt elnökjelöltet azért, mert orosz érdekek szolgálatában állónak nevezett két elnökjelölt-aspiránst.
okt. 21
0:28
Megküzdött egymással egy elefánt és egy krokodil, mindketten elpusztultak (Blikk)
Érdekes kimenetele lett végül egy elefánt és egy krokodil összecsapásának Zambiában, ami végül mindkét harcos halálához vezetett. A hüllő konkrétan teljesen szétlapult a több ezer kilogrammos emlős alatt.
okt. 21
0:32
Kiderült, ki lesz Robert Pattinson Batmanjének főellensége (Blikk)
A Robert Pattinson-féle Batman-film stábjából már mindenkit leszerződtettek, egyedül a főgonoszt játszó Rébuszt nem.
okt. 21
0:36
Boris Johnson leveleit megírta, zavarossá téve a Brexit-huzavonát (Blikk)
A Brexit-huzavona komikus, bár inkább tragikus és zavaros mivolta ezúttal Boris Johnson (55) miniszterelnök és az EU közötti levelezésben csúcsosodott ki.
okt. 21
6:36
Fontos lépésre szánták el magukat a szíriai kurd harcosok (Infostart)
Kivonultak az egyik török határ mentén fekvő városból, a kurdok helyét a Törökországgal szövetséges milíciák vették át. A kivonulást a kurdok a Törökország által bejelentett, ötnapos fegyvernyugvásról szóló megállapodás részeként hajtották végre.
okt. 21
6:57
Okosfegyverekkel látnák el az amerikai hadsereget (ATV)
Friss trend van kibontakozóban az Egyesült Államokban: új korszak köszönthet be az úgynevezett okosfegyverek sorozatgyártásával, amelyek nagy hatással lehetnek az ország hadseregére és társadalmára is - írta a Világgazdaság a Reutersre hivatkozva hétfőn.
okt. 21
6:57
Varsói parlamenti vita a nevelésről (USAracing)
A konzervatív párt többek között a homoszexualitás és a szexuális nevelés ellen megfogalmazott markáns véleményének köszönheti népszerűségét.
okt. 21
7:06
ZDF: Orbánnak most már döntenie kell, kivel van, különben még a végén kiraknak az EU-ból (Kripto Akadémia)
Nagyon nem tetszik az Unióban a török invázió támogatása
okt. 21
7:21
Az Rmdsz elnöke Karácsonynak: Olyan ne nácizza Wass Albertet, aki most a szélsőjobbal masírozik (444.hu)
Kelemen Hunor szerint az igaz, hogy zsidóellenes volt, de Göncz Árpád is kitüntette.
okt. 21
7:24
Először szólal fel a parlamentben Orbán Viktor az önkormányzati választások óta (Infostart)
A parlament ezen a héten háromszor, jövő héten pedig egyszer ül össze. A legfontosabb téma a tavalyi zárszámadás lesz, de bizonyos, hogy az önkormányzati választás eredménye is gyakran szóba kerül majd.
okt. 21
7:33
Mintegy háromezer iskolába nem kellett ma bemenniük a diákoknak egy trópusi vihar miatt (ATV)
Mintegy háromezer iskolában függesztették fel a tanítást a Priscilla trópusi vihar miatt a Mexikó középső-nyugati részén, a Csendes-óceán partján fekvő Jalisco szövetségi államban - közölte a regionális kulturális minisztérium vasárnap este.
okt. 21
9:06
Vörös riasztást adtak ki, ítéletidőre készülnek (Infostart)
A legmagasabb szintű időjárási készültséget vezették be az északnyugat-olaszországi Liguria tartományban, amelyet nagy erejű vihar és esőzés sújtott hétfő hajnalban. Víz öntötte el Milánó egyes kerületeit is.
okt. 21
9:15
Durva vihar csapott le Olaszországra, kiadták a legmagasabb fokú riasztást (ATV)
A legmagasabb szintű időjárási készültséget vezették be az északnyugat-olaszországi Liguria tartományban, amelyet nagy erejű vihar és esőzés sújtott hétfő hajnalban. Víz öntötte el Milánó egyes kerületeit is.
okt. 21
9:18
Pusztító felhőszakadás Olaszországban: Genovától Milánóig mindent elöntött a víz (Kripto Akadémia)
A tengerparti Liguria tartományban a legmagasabb, vörös riasztást adták ki a hatóságok.
okt. 21
9:24
A szombati pofon ellenére Boris Johnson újra próbálkozik a parlamenttel (Infostart)
Újabb és egyszerű „igen-nem” szavazást tartanak a brit parlamentben Boris Johnson miniszterelnök brexit-alkujáról. A brit miniszterelnök már ma meg akarja szavaztatni a képviselőket, miután szombaton akadályt emeltek a brit EU-kilépést szentesítő megállapodás elé.
okt. 21
9:51
Boris lakcímkártyája (Kripto Akadémia)
Államférfi ilyet nem tesz, politikus is csak nagyon ritkán. Boris Johnson brit kormányfő levélben kérte Brüsszeltől, hogy halasszák el az október 31-re kitűzött Brexitet, mert nincs megállapodás az unióból való kilépés feltételeiről. A levelet nem írta alá, csak azt jelezte, hogy a feladó őfelsége miniszterelnöke. És írt egy másik levelet, amelybe
okt. 21
9:53
Továbbra is feszült a helyzet Katalóniában, egyre nagyobb az aggodalom a gazdaság jövője miatt (Kripto Akadémia)
Hétvégén némi nyugalom költözött Katalónia életébe, de továbbra is pattanásig feszült a helyzet a régióban.
okt. 21
10:03
A bihácsi polgármester megvonja a támogatást az illegális bevándorlóktól (USAracing)
A boszniai Bihács polgármestere bejelentette: minden támogatást megvonnak a város melletti illegális táborban élő bevándorlóktól és a városi vízmű sem fog napi 20 ezer liter vizet szállítani a táborba.
okt. 21
10:21
Menczer Tamás: Bulgária jelentős partner az energetika területén és a bevándorlás elleni harcban is (USAracing)
Az energiaellátás nemzetbiztonsági kérdés, éppen ezért a magyar kormány arra törekszik, hogy minél több forrásból, minél több útvonalon érkezhessen gáz az országba – mondta a külügyi államtitkár.
okt. 21
10:33
A Brexit elhalasztására kötelezte a brit parlament Boris Johsont (HírTV)
Boris Johnson brit miniszterelnök levélben kérte az Európai Tanács elnökét, Donald Tuskot a Brexit október 31-i határidejének elhalasztására.
okt. 21
10:39
Migrációkutató Intézet: Bosznia-Hercegovinának is vissza kell küldenie az illegális bevándorlókat (USAracing)
Bosznia-Hercegovinának meg kell fontolnia, hogy fizikai határzárat építsen a montenegrói és a szerb határon, és el kell kezdenie hazaküldeni az illegális bevándorlókat – mondta Janik Szabolcs.
okt. 21
11:03
A jobboldal kész a kormányzásra (USAracing)
A Matteo Salvini által meghirdetett olasz büszkeség napján mintegy kétszázezren tüntettek a baloldali római kormány kikötőket megnyitó migrációs intézkedései ellen.

Keresés