A skót miniszterelnök hivatalosan is felszólította a brit kormányt annak lehetővé tételére, hogy a skót parlament dönthessen az újabb függetlenségi népszavazás kiírásáról.
Az amerikai Képviselőház ellenzéki többsége megszavazta a Donald Trump elleni vádemelést. Az elnök és pártja ezt tartja felháborítónak, mások meg őket.
Gyakran a saját testi épségüket kockáztatva, folyókon, sárlavinán átkelve kell eljuttatniuk a küldeményeket a gyerekekhez. Most fotókon is megmutatják, milyen nehéz a munkájuk.
Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága döntött, és kimondta: nem az utas a felelős a pohárból kiömlő forró kávé által okozott károkért, hanem a légitársaság.
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium törölte Wakandát, a mesebeli országot azon államok internetes listájáról, amelyekkel az Egyesült Államoknak szabadkereskedelmi megállapodása van - jelentették be.
Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője biztos abban, hogy a képviselőházi döntés után a szenátusban tartandó per során tisztázzák és felmentik majd az elnököt a vádak alól.
Mindkét vádpontban jóváhagyta az amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonásának elindítását a washingtoni képviselőház. A demokraták által megszavazott határozat szerint Donald Trump visszaélt a hatalmával és akadályozta a kongresszus munkáját. Az eljárásról és annak lehetséges következményeiről Frank Tibor, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének t
Magyarország, néhány hasonlóan gondolkodó országgal, köztük Lengyelországgal közösen mindent megtesz annak érdekében, hogy az ENSZ globális migrációs csomagja ne válhasson semmifajta hivatkozási alappá a nemzetközi jogban - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, felszólalva az ENSZ-közgyűlés emberi jogi kérdésekkel fogl
Az uniós állampolgárok csak 2021-től érezhetik azt a változást, hogy az Egyesült Királyság kilép a közösségből január végén – mondta az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában a Bruxinfo elemzője. Fóris György hozzátette: Brüsszelben most szerveződik az a csapat, amely Londonnal február elseje után elkezdi a kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyal
Az egy hónapja tartó tárgyalások eredményeképpen a felek megállapodtak az új gázszállítási szerződés elveiben, elhárítva ezzel a 2009-eshez hasonló "gázháború" megismétlődését.