A végleges eredmények szerint a szavazatok majdnem ötven százalékát a Liga vezette olasz jobbközép koalíció szerezte meg az Abruzzo tartományban vasárnap rendezett időközi választásokon. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) korábbi támogatottsága a felére zuhant vissza.
Kiemelt figyelmet kaptak a jogállamisággal kapcsolatos aggályok és a civilek helyzete Mike Pompeo és a Magyar Helsinki Bizottság (MHB), a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), valamint a K-Monitor hétfő délutáni találkozóján.
A klímaváltozást tekintik legtöbben a legnagyobb fenyegetésnek a Pew Research Center (PRC) amerikai független közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felmérése szerint.
Teljesen zárva tart szerdán a belgiumi Charleroi nemzetközi repülőtere a meghirdetett országos sztrájk miatt - jelentette be hétfő este a létesítményt üzemeltető vállalat.
Határozottabb katonai doktrínát követhet majd a brexit után Nagy-Britannia. A védelmi miniszter szerint „kemény erőt kell majd bevetni” az ország érdekeinek védelmében, miközben elmosódnak a háború és béke közötti határok.
Nem vesz részt Heiko Maas német külügyminiszter a Varsóban tartandó, amerikai-lengyel szervezésű konferencián a közel-keleti békéről és stabilitásról - közölte a német külügyi tárca egy szóvivője hétfőn. A tanácskozást több ország - mindenekelőtt Irán - Teherán-ellenes konferenciának tekinti.
Egy befogadó, tudatos, együttműködő társadalom kialakításáért dolgozik a British Council az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Brit Nagykövetség, valamint a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával. A „Társadalmi vállalkozások az iskolákban” címet viselő program során a tanárok és a diákok közösen találják ki és valósítják meg az üzleti alapon nyug
A két ország közötti együttműködés elmélyítését célzó tervekkel és dollármilliárdos üzletek ajánlatának egész sorával érkezett Magyarországra az amerikai külügyminiszter, aki Orbán Viktor (55) kormányfővel, Benkő Tibor (63) honvédelmi miniszterrel és a magyar diplomácia fejével, Szijjártó Péterrel (40) is tárgyalóasztalhoz ült.
Elárverezi a Christie’s aukciósház a három éve elhunyt George Michael (†53) műgyűjteményét, benne a leghíresebb brit kortárs képzőművészek alkotásaival.
Édesanyja fedezte fel 13 éves lánya megdöbbentő üzeneteit, amelyeket egy állítólagos „modellügynökséggel” váltott Snapchaten. A lány még videókat is küldött magáról.
Washington – Kína és Oroszország lépéseket tesz a világűr felfegyverzésére – állapította meg elemzésében az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA), amely Biztonsági kihívások a világűrben címmel tette közzé jelentését hétfőn.
A spanyol legfelsőbb bíróságon kedden veszi kezdetét a katalán függetlenségi politikusok és civil szervezeti vezetők elleni per a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.
Továbbra sem közelednek a felek álláspontjai egymáshoz az amerikai politikában, így elképzelhető, hogy újabb kormányzati leállással kell szembenéznie a politikának.
Kína és Oroszország lépéseket tesz a világűr felfegyverzésére - állapította meg elemzésében az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA), amely Biztonsági kihívások a világűrben címmel tette közzé jelentését hétfőn.
Több tízezren éheznek Venezuelában, de nemcsak a lakosság, hanem a hadsereg is. Nicolas Maduro elnök úgy döntött, konténerekkel zárja le határokat. Az elnök így akarja megakadályozni, hogy az Egyesült Államokból érkező élelmiszer-, és segélyszállítmányok eljussanak az éhezőkhöz. Miközben a venezuelai ellenzék első embere hétfőn közölte, hogy csapat
A nyugat-mexikói Michoacán állam hatóságai arról számoltak be hétfőn, hogy öt férfi holttestére bukkantak egy elhagyott platós kisteherautóban; a helyi média szerint a Tuzantla városából múlt héten eltűnt öt rendőrről van szó.
Tisztában volt a Vale SA brazil bányászati nagyvállalat azzal, hogy a gátszakadás fokozott kockázatának volt kitéve a Brumadinho város közelében található zagytározója - derült ki a vállalat egy belső, eddig nem ismert jelentéséből, amelybe a Reuters brit hírügynökség betekintést nyert. A gátszakadás január 25-én be is következett, legalább 165 emb
Kedden áll az Európai Parlament elé Giuseppe Conte olasz miniszterelnök az Európa Jövőjéről szóló vitasorozatban. Az olasz sajtó szerint könnyen meglehet, hogy a vita politikai összecsapásba fordul.
Bagdadba érkezett Patrick Shanahan amerikai ideiglenes védelmi miniszter kedden; az előre be nem jelentett látogatás célja az amerikai külügyminisztérium szerint egyebek mellett az amerikai csapatok szíriai kivonásának megbeszélése az iraki vezetőkkel.
Populista sikereket vetíthet előre az európai parlamenti választásokon egy olasz regionális voksolás. Érdekes módon a kormánykoalícióban szereplő partnerek közül a Liga nagy sikert ért el, míg az Öt Csillag Mozgalom látványosan visszaesett.