A Wizz Air és a Brussels Airlines járatait érinti a törlés, pontosabban a halasztás: a Wizz Air érintett gépei szerda este helyett csütörtök reggel szállnak majd fel.
A nyilatkozatháborútól a nyílt gyűlöletig – a második világháború óta nem volt ilyen feszült a viszony Franciaország és Olaszország között – közölte a francia kormány szóvivője. A két ország hónapok óta üzenget egymásnak.
Az Északi Áramlat-2 veszélyezteti Európa energiabiztonságát az amerikai és a lengyel külügyminiszter szerint. Mike Pompeo és Jacek Czaputowicz ezt a közös álláspontot fogalmazta meg kedden este Varsóban.
Fákat csavart ki a vihar Hawaii szigetén, sőt több helyen még havazott is, de nem mindennapi hóhullásra lettek figyelmesek Las Vegas lakosai is. Közben Chilében és Peruban rekord mennyiségű eső esett. A folyómedrek megteltek és földcsuszamlások keletkeztek, ezért több települést kiürítettek.
Az Európai Parlament (EP) stratégiai kommunikációs partnerségi megállapodást írt alá a hivatásos labdarúgók nemzetközi szakszervezetével (FIFPro), amelynek célja a szavazók mozgósítása, valamint az, hogy segítse a májusban esedékes európai parlamenti választási kampány és a szavazás tisztaságát.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter budapesti látogatása "történelmi vizit" volt - mondta Washingtonban a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, aki háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik az amerikai fővárosban.
Ha eddig még nem tudtad, mit jelent egy munkavonalú kiskutyával együtt élni, megtudhatod, ha a kölyök belép a kamaszkorba….Megrágott ajtófélfák, szétrágott cipők és papucsok, levert, eltört csészék és tányérok jelzik a kölyök útját. Erre pedig a nap első pillanatától emlékeztetve vagy.
Theresa May szerint még időre van szükség az Európai Unióval kezdeményezett tárgyalásokhoz a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás London által kért módosításairól.
Akár Németország határának lezárását is mérlegelni lehet egy újabb menekültügyi válság esetén a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer szerint - jelentették kedden német hírportálok a politikus egy nyilatkozata alapján.
Kulturális örökséggé válhat a kékfestés tudománya – az erről szóló dokumentumot a pápai Kékfestő Múzeumban adták át. Így a mohácsi busójárással, a matyó népművészettel és a magyar solymászattal együtt már négy magyar vonatkozású elem szerepel az UNESCO reprezentatív listáján.
Teljesen leáll a légiközlekedés szerdán Belgiumban az országos sztrájk miatt, amelyhez a légiforgalmi irányítók is csatlakoztak – jelentették be kedden Brüsszelben.
A macedón kormány bejelentette kedden, hogy a Görögországgal kötött megállapodás és az alkotmánymódosítás nyomán mostantól hivatalosan is Észak-Macedóniának hívják az országot.
Az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) kedden bejelentette, hogy tesz még egy utolsó kísérletet a kapcsolatfelvételre az Opportunity marsjáróval, ám kudarc esetén működésképtelennek nyilvánítja a robotot.