2019. július 10. szerda

júl. 10
12:33
Műanyag szeméttől pusztulnak a világ leghíresebb japán szarvasai Narában (SzMo)
Az egyik legnépszerűbb turistacélpontnak tartott városban 1300 állat kószál, a turisták pedig össze-vissza etetik őket. Volt olyan példány, amely 4,3 kiló műanyagot nyelt le.
júl. 10
13:18
Világsztár énekelte meg Orbánt (Blikk)
– Közvetlen közelről mondhatni az első sorból hallgatta végig Paul Anka (78) világhírű amerikai énekes előadását Orbán Viktor (56). A kormányfő kedd este a Budapest Kongresszusi Központban, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének fogadásán járt, amelyet az amerikai függetlenség napja 243. évfordulójának tiszteletére rendeztek.
júl. 10
13:18
Újabb drámai felvételek az ismét reszkető Angela Merkelről (Infostart)
A német kancellár a finn miniszterelnököt fogadta, amikor - egy hónapon belül immár harmadszor - remegés fogta el.
júl. 10
13:27
harmadszor is remegett Merkel (ATV)
Merkel a finn miniszterelnökkel, Antti Rinnevel találkozott. Az elmúlt egy hónapban ez már a harmadik eset, amikor Angela Merkel német kancellár nyilvános szereplése során remegni kezdett. A korábbi esetek után is a kormányszóvivő azt nyilatkozta, hogy a kancellár asszony jól van, minden esetben egy pohár víz után jobban lett.
júl. 10
13:27
Lemondott Nagy-Britannia washingtoni nagykövete (444.hu)
Sir Kim Darroch ezzel egy csapásra megoldhatta a diplomáciai konfliktust, amit őszinte értékítéletével robbantott ki.
júl. 10
13:30
Boris Johnson tartaná az októberi Brexit-határidőt (HírTV)
Élő televíziós vitában csapott össze a brit Konzervatív Párt versenyben maradt két jelöltje.
júl. 10
13:32
Tomboló hőség Görögországban (HírTV)
A hatóságok hőségriasztást adtak ki miután a hellén állam középső részén 40 fok feletti forróság van.
júl. 10
13:33
Életfogytiglani börtönre ítélték a 14 éves német diáklány gyilkosát (Kripto Akadémia)
Ali B. megerőszakolta, megfojtotta a fiatal lányt, majd holttestét egy erdőben elásta.
júl. 10
13:35
Repedések a különleges viszonyon: lemondott a washingtoni brit nagykövet (Kripto Akadémia)
Óriási botrányt kavart Nagy-Britannia washingtoni nagykövetének kiszivárgott lesújtó véleménye. Persze Donald Trump sem maradt adós a válasszal.
júl. 10
13:39
Francia rakétákat találtak a lázadó líbiai hadúr seregeinél (444.hu)
Franciaország tagadja, hogy megsértették volna a fegyverembargót, szerintük ezek leszerelt fegyverek, használhatatlanok.
júl. 10
13:42
Belebukott a washingtoni brit nagykövet a kiszivárogtatásba (Infostart)
Sir Kim Darroch a távozását bejelentő levelében közölte Jeremy Hunt brit külügyminiszterrel, hogy a kiszivárogtatás után kialakult helyzetben lehetetlenné vált munkájának folytatása.
júl. 10
13:45
Lemondott az Egyesült Királyság Trump-kritikus amerikai nagykövete (ATV)
Beadta lemondását Kim Darroch, London washingtoni nagykövete – írja a The Guardian.
júl. 10
13:57
Ismét percekig remegett megállíthatatlanul Angela Merkel - heteken belül harmadszor (SzMo)
A finn miniszterelnököt fogadta éppen, a német himnusz alatt remegett egész testében, két percig. Az egészségével kapcsolatos aggodalmak felerősödtek.
júl. 10
14:00
Lemondott a washingtoni brit nagykövet a kiszivárogtatás miatt (HírTV)
Döntését azzal indokolta, hogy a kialakult helyzetben lehetetlenné vált munkájának folytatása.
júl. 10
14:03
Tovább javította Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzését az Európai Bizottság (ATV)
Tovább javította Magyarország idei gazdasági növekedési előrejelzését az Európai Bizottság szerdán közzétett nyári prognózisában.
júl. 10
14:03
Egy brutális tömegerőszak felvetette a kiskorúak büntethetőségének kérdését Németországban (444.hu)
A jogszabályok szerint a 14 éven aluliak nem felelnek a tetteikért. Most, hogy egy nagy felháborodást kiváltó nemi erőszak elkövetői közül ketten is 12 évesek, vannak, akik újragondolnák a szabályokat.
júl. 10
14:06
Magával rántotta a cseheket a német gazdaság gyengülése (Infostart)
A cseh export több mint 30 százaléka Németországba irányul. A német gazdaság lassulásának következményeit Csehországban egyelőre leginkább az autóiparhoz kötődő cégek érzékelik.
júl. 10
14:21
Óriási büntetést szabtak ki a Barcelona sztárjára (ATV)
A spanyol bíróság szerdai döntése alapján Gerard Piquének, az FC Barcelona labdarúgójának 2,1 millió euró adót és büntetést kell fizetnie.
júl. 10
14:21
Cseh szavai nem hatották meg Von der Leyent (USAracing)
A felszólalók között volt a Momentum képviselője, a magyar kormány elleni áskálódásban élen járó Cseh Katalin is, aki indulatosan követelte az Orbán-kormány számon kérését a német politikustól.
júl. 10
14:27
Merkel három héten belül harmadszor remegett nyilvános rendezvényen (444.hu)
A szóvivője szerint a kancellár jól van.
júl. 10
14:51
Életfogytiglani börtönre ítélték a 14 éves német diáklány iraki gyilkosát (USAracing)
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a wiesbadeni tartományi bíróság szerdán azt az iraki férfit, aki 2018 tavaszán megerőszakolt és meggyilkolt egy 14 éves német diáklányt.
júl. 10
14:57
Lemondott a washingtoni brit nagykövet (ATV)
Lemondott szerdán Sir Kim Darroch, az Egyesült Királyság washingtoni nagykövete, akinek a Trump-kormányzatról szóló, gyakran igen lesújtó értékeléseket tartalmazó bizalmas diplomáciai táviratai a minap kiszivárogtak a brit sajtóhoz, diplomáciai válságot okozva a szoros szövetségesi viszonyt ápoló két ország között.
júl. 10
15:12
Egy hónapon belül harmadszor is nagyon furcsán remegett Merkel egy nyilvános eseményen (Kripto Akadémia)
Azt mondja, jól van.
júl. 10
15:14
Harmadszor is nagyon furcsán remegett Merkel egy nyilvános eseményen (Kripto Akadémia)
Egy hónapon belül harmadszorra lett rosszul a német kancellár.
júl. 10
15:15
A Nemzeti Liberális Párt jelöltjeként indul Iohannis az elnökválasztáson (ATV)
Klaus Iohannis saját volt pártja, az európai néppárti tagsággal rendelkező, ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjeként indul a novemberi romániai elnökválasztáson - erősítette meg szerdai sajtóértekezletén az államfő.
júl. 10
15:18
Elítéték a német diáklány iraki gyilkosát (HírTV)
Életfogytiglani börtönre ítélték a 14 éves német diáklány iraki gyilkosát.
júl. 10
15:30
Folyamatosan indulnak Európa felé a migránsok (HírTV)
A helyzetet tovább nehezíti, hogy a német civilszervezet Sea-Eye hajója, folyamatosan szállítja a menekülteket a kontinensre.
júl. 10
15:39
Egyre több illegális bevándorló tart Líbiából az európai partok felé (USAracing)
Míg van egyetlen olyan ország is, amely engedélyezi a migránsokat szállító mentőhajók kikötését, addig a migrációt nem lehet megállítani – vélekedett Janik Szabolcs.
júl. 10
15:45
Roppant kínos felvétel került elő Salvini orosz kötődéséről (Kripto Akadémia)
Orbán nagy barátjának tanácsadója arról tárgyalt Moszkvában, hogy az oroszok hogyan játsszanak át 65 millió dollárt Salvini szélsőjobbos pártjának.
júl. 10
15:48
Szijjártó: 45 milliárd forintnyi bajor beruházás érkezik rövid távon (HírTV)
A bajor vállalatok továbbra is úgy tekintenek Magyarországra, mint egy olyan helyre, ahol érdemes befektetni.
júl. 10
15:51
Lemondott a washingtoni brit nagykövet (USAracing)
.
júl. 10
16:09
Hollik István: A bevándorláspárti magyar ellenzék szembemegy a magyar emberek akaratával (USAracing)
Gyurcsány Ferencék, a szocialisták és a momentumos képviselők bevallottan azért áskálódtak, hogy szerdán ne szavazzák meg a kormánypártok EP-képviselőit több bizottság vezető tisztségére.
júl. 10
16:15
A székelyföldi magyarok alulreprezentáltak az állami intézményekben (USAracing)
Csata Zsombor korábbi kutatásokra is hivatkozva kijelentette, hogy folyamatosan romlanak az erdélyi magyarok társadalmi pozíciói, és ez a jövedelmekben is megmutatkozik.
júl. 10
16:33
Cameron Boyce epilepsziás volt - az agyvérzését is ez okozta (SzMo)
A 20 éves Disney-sztár családja megerősítette, hogy Cameront régóta epilepsziával kezelték.
júl. 10
16:51
Trumpnál csak üzlet a szövetség (Kripto Akadémia)
Az ellenségem barátja még lehet az én barátom is, főleg ha eleget fizet érte – nagyjából így summázható, hogy kedd este a Fehér Házban találkozott Donald Trump amerikai elnök és Tamím bin Hamád Al Táni katari emír.
júl. 10
17:06
Rendkívüli ülés az iráni urándúsítás ügyében (HírTV)
A zárt ajtók mögött tartott ülés összehívását az Egyesült Államok kezdeményezte.
júl. 10
17:09
Európai országoktól várja Irán a megmentést (ATV)
Európai országoktól várja Irán a 2015-ben megkötött atompaktum megmentését. A perzsa állam ENSZ-nagykövete közölte, ezeknek az országoknak kell kompenzálniuk Teheránt az amerikai szankciók okozta károk miatt. A diplomata szerint ellenkező esetben Irán teljesen felrúgja az egyezményt.
júl. 10
17:39
Jogállamiság, klímaharc, digitalizáció – ezeket tartja a legfontosabbnak az EB elnökjelöltje (ATV)
Fontos számára a jogállamiság, amelyről rendszeres jelentéseket várna az Európai Bizottság potenciális elnöke – egyebek mellett ez derült ki Ursula von der Leyen szerdai meghallgatásán, ahol a Renew Europe pártcsalád tagjai szegezhették neki kérdéseiket. A politikus emellett a klímaharcba és digitalizációba állna még bele, Oroszországgal szemben vi
júl. 10
17:39
Ursula von der Leyen a schengeni térség bővítése mellett érvelt (USAracing)
Az EU-s tagállamok vezetői által Jean-Claude Juncker utódjául jelölt Ursula von der Leyen az EP különböző frakcióival, illetve az Elnökök Értekezletének tagjaival kezdett egyeztetést Brüsszelben.
júl. 10
18:03
Deutsch Tamást alelnöknek választották az EP-szakbizottságában (ATV)
11-6 arányban jóváhagyták Deutsch Tamás jelölését, két és fél évre alelnök lesz az Európai Parlamentben a költségvetési ellenőrző szakbizottságban.
júl. 10
18:03
Grezsa István: Közös értéket teremtünk, és gazdagítjuk Kárpátalja valamennyi nemzetiségét (USAracing)
A miniszteri biztos aláhúzta: a Magyar Házak Kárpátalján Program keretében megújuló Butler-kúria összekötő kapocs lesz Kárpátalján a magyarság és a többségi szláv nemzet között.
júl. 10
18:06
Deutsch Tamás a költségvetési ellenőrző bizottság alelnöke lett az Ep-ben (HírTV)
Deutsch Tamás és Gál Kinga fideszes EP-képviselőket, valamint Ujhelyi István szocialista képviselőt választották meg EP-bizottsági alelnöki posztokra
júl. 10
18:12
"Kárpátalja valamennyi nemzetiségét támogatják a fejlesztések" (HírTV)
Ezt Grezsa István miniszteri biztos mondta Szerednyén, a Butler-kultúrkúria és Magyar Ház alapkőletételén.
júl. 10
18:15
Remegésrohamok Merkelnél (USAracing)
A jövő héten 65 éves német kancellár szerint állapota nem ad okot aggodalomra, és azt állítja, szervezete még mindig az első rosszulétének hatását dolgozza fel.
júl. 10
18:18
Brutális felvételek érkeztek az olaszországi ítéletidőről (Infostart)
Szinte egész Olaszországra figyelmeztetést adtak ki szerda estig a heves viharok miatt.
júl. 10
18:18
Salvini tagadja, hogy pénzt kapott volna Moszkvától (HírTV)
Salvini ismét cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, hogy pártcélokra pénzt kapott volna Oroszországtól.
júl. 10
18:21
Ukrajnában az elmúlt 21 évben nem történt meg a valódi rendszerváltás (USAracing)
A Hír TV Globál című műsorában Gantner Barnabás és vendégei – Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő és Brenzovics László a KMKSZ elnöke – észak-keleti szomszédunk jövőjét próbálták megfejteni.
júl. 10
18:27
Bírálatok Ursula von der Leyennek (USAracing)
Sűrű napja volt tegnap Brüsszelben Ursula von der Leyennek, akit az Európai Parlament balközép, illetve liberális és zöldpárti frakciója is faggatott bizottsági elnöki terveiről.
júl. 10
18:30
Ennyi: Deutsch Tamás alelnökként vizsgálhatja az EU-pénzek felhasználását (Kripto Akadémia)
A politikust a CONT bizottság negyedik alelnökévé választották, kérdés, hogy hazai ügyekkel is foglalkozik-e majd.
júl. 10
18:39
Salvini embere tagadja, hogy pénzt fogadott volna el az oroszoktól (444.hu)
Gianluca Savoini azt elismeri, hogy ott volt a moszkvai szállodában, de szerinte minden más, amit róla írnak, csak „blablabla”.

Keresés