Gyurcsány Ferencék, a szocialisták és a momentumos képviselők bevallottan azért áskálódtak, hogy szerdán ne szavazzák meg a kormánypártok EP-képviselőit több bizottság vezető tisztségére.
Német lapértesülések szerint Franciaország és Németország megegyezett, hogy Mark Carney, a brit jegybank kormányzója lesz a Nemzetközi Valutaalap új vezérigazgatója.
Matteo Salvini, a jobboldali olasz kormány miniszterelnök-helyettese és belügyminisztere egy lapinterjúban ismét cáfolta szerdán azokat a sajtóértesüléseket, hogy pártcélokra pénzt kapott volna Oroszországtól.
A jövő héten 65 éves német kancellár szerint állapota nem ad okot aggodalomra, és azt állítja, szervezete még mindig az első rosszulétének hatását dolgozza fel.
Megkezdte Irán a megengedettnél magasabb fokon dúsított urán előállítását. Az InfoRádiónak nyilatkozó külpolitikai szakértő szerint fegyveres összetűzésekkel is folytatódhat a diplomáciai "adok-kapok".
Egy katona életét vesztette, egy másik pedig megsebesült, amikor páncéltörő rakétával eltalálták az ellenséges erők az ukrán hadsereg egyik Kraz típusú teherautóját.
Az új uniós bizottsági elnökjelölt, jelenlegi német védelmi miniszter, az Európai Parlament liberális frakciójának (ALDE) képviselőivel folytatott találkozója során ígéretet tett arra, hogy a jogállamiság végrehajtásának tagállami ellenőrzésére szolgáló hatékony mechanizmusokat dolgoz ki. Ursula von der Leyen egyik fő célja pedig az Európai Unió kl
Az alap - Global Media Defence Fund - létrehozását Jeremy Hunt brit külügyminiszter jelentette be szerdán Londonban, a brit és a kanadai kormány által közösen szervezett nemzetközi konferencián, amelynek témája a médiaszabadság védelme és a korrupció elleni küzdelem.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendelet adott ki szerdán, amelyben egyebek mellett szerepel egy úgynevezett „zöldfolyosó” létesítése a csernobili övezetben, hogy zavartalanul látogathassák a turisták a területet. Az ukrán elnök a nap folyamán Csernobilba utazott, ahol ünnepélyesen üzembe helyezték az atomerőmű 1986-ban felrobbant négyes reaktorbl
Egy katona életét vesztette, egy másik pedig megsebesült, amikor páncéltörő rakétával eltalálták az ellenséges erők az ukrán hadsereg egyik Kraz típusú teherautóját a Donyeck megye déli részén lévő Hranitne településnél – közölte szerdán az ukrán Egyesített Erők Parancsnoksága.
Minden kormánynak a saját állampolgárai érdekeit kell szem előtt tartania. Az ő védelmük az első, és ebből a kiindulópontból lehet aztán migrációs politikát kialakítani – hangsúlyozta Orbán Balázs államtitkár.
Pár hét alatt immár harmadszor fogta el nyilvános eseményen remegésroham Angela Merkelt. A jövő héten 65 éves német kancellár szerint állapota nem ad okot aggodalomra.
Tévévitát folytatott egymással kedd este Boris Johnson volt és Jeremy Hunt jelenlegi brit külügyminiszter mint a Konzervatív Párt vezetéséért versenyben maradt két jelölt.
Iráni hajók megpróbáltak elfogni egy brit tankert a Perzsa(Arab)-öbölben - idézte a Fox televízió szerdán este Bill Urban századost, az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (CENTCOM) szóvivőjét.
Ugyanilyen szörnyű, hogy azután az uniós személyi döntéseknél érvényesíteni tudták akaratukat a demokrácia torzulásáért felelős kormányfők – véli Jean Asselborn.