2019. augusztus 20. kedd

aug. 20
8:30
Amerika rakétakísérletet hajtott végre (ATV)
Az Egyesült Államok vasárnap kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú hagyományos rakétával - jelentette be helyi idő szerint hétfő délután az amerikai védelmi minisztérium.
aug. 20
8:33
Az Egyesült Államok magyar közösségeiben is ünnepelnek (HírTV)
Az amerikai magyar közösségek általában körmenettel, szentmisével, szoborszenteléssel, cserkészek műsorával ünnepeltek.
aug. 20
8:42
Jeffrey Epstein a halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét (Infostart)
A vagyonát egy ismeretlen összetételű cégre hagyta, de ehhez az örökösöknek is lesz néhány szava.
aug. 20
8:42
A tárgyalásokban látja a káoszból kivezető utat Hongkong vezetője (USAracing)
Tiltakozók százezrei – a szervezők szerint 1,7 millióan – tüntettek vasárnap a szakadó esőben, immár 11. hete. Korábban a megmozdulások néha erőszakba fordultak.
aug. 20
8:54
Epstein az öngyilkossága előtt két nappal egy ismeretlen összetételű társaságra hagyta a vagyonát (444.hu)
A pénz sorsa már csak azért is fontos, mert a gyerekprostitúcióval vádolt milliárdos áldozatai kártérítést követelnek.
aug. 20
8:57
Jeffrey Epstein a halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét (Kripto Akadémia)
577 millió dolláros vagyonról és mintegy 56 millió dollárnyi készpénzről rendelkezett.
aug. 20
9:06
A hongkongi tüntetőket lejáratni akaró fiókokat törölt a Twitter és a Facebook (ATV)
A Twitter csaknem ezer olyan fiókot blokkolt hétfőn, amely mögött a közösségi portált működtető cég szerint a kínai kormányzati szervek állnak, és amely összehangoltan ömleszt hamis információkat a hongkongi kormányellenes megmozdulások résztvevőinek lejáratására. Ezután a Facebook is hasonlóan cselekedett, a két portál számos felhasználót törölt.
aug. 20
9:18
Trump ígéri, hogy nem épít aranyozott felhőkarcolót Grönlandra (444.hu)
Az ormótlan toronyházairól elhíresült amerikai elnök viccelődik a Twitteren, de állítólag komolyan fontolgatja a sziget megvásárlását.
aug. 20
9:42
Havi 400 ezer forinttal csábít fiatalokat gyakornoknak az EU (Infostart)
Az Európai Parlament és más uniós intézmények is változatos álláslehetőségeket kínálnak. A pénzügyi, projekt- és programmenedzsment, jogi, kommunikációs, IT, illetve HR területre egyaránt keresnek szerződéses alkalmazottakat az EU számos tagállamába. Még gyakornoki programok közül is lehet válogatni.
aug. 20
9:42
Eddig több mint félszázan meghaltak Észak-Indiában az árvíz miatt (ATV)
Legkevesebb 58 ember meghalt több észak-indiai államban a heves esőzések okozta árvizekben.
aug. 20
10:24
Huawei-es tiltásokról döntöttek (Infostart)
Messzire nyúlnak a Huawei ellen meghozott embargó következményei, ezért nem léptetik újra életbe. Más szankciót viszont kivetettek a kínai cég ügyében.
aug. 20
10:24
A hongkongi tüntetőket lejáratni akaró fiókokat törölt a Twitter és a Facebook (USAracing)
A Twitter csaknem ezer olyan fiókot blokkolt hétfőn, amely mögött a közösségi portált működtető cég szerint a kínai kormányzati szervek állnak.
aug. 20
10:36
Itt vannak Boris Johnson új tervei (Infostart)
A brit kormányfő levelet írt Donald Tusknak, ebben fejtette ki álláspontját. Borús új információk jöttek az uniós állampolgárok utazási lehetőségeivel kapcsolatban is.
aug. 20
10:36
Amerikai képviselők védik az Aurórát (Kripto Akadémia)
Három demokrata párti amerikai törvényhozó állt ki közleményben a magyar hatóságok által bezárással fenyegetett budapesti Auróra Közösségi Ház megmaradása mellett.
aug. 20
10:54
Megoldódni látszik a belpolitikai válság Csehországban (USAracing)
Michal Smarda, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) alelnöke hétfőn késő este bejelentette, hogy lemond jelöléséről a kulturális miniszter tisztségére.
aug. 20
11:00
Több mint száz sebesültje van az afganisztáni robbantásoknak (USAracing)
Az ország függetlenné válásának 100. évfordulóján végrehajtott terrorcselekmény egyik helyszínéről sem jelentettek halálos áldozatot.
aug. 20
11:06
Óriási katasztrófa: megállás nélkül terjed a Kanári-szigeteki tűz (ATV)
Több ezer ember kényszerült otthona elhagyására a Kanári-szigeteken, ahol jelenleg több mint hatezer hektárnyi erdő ég. A lángok a Tamadaba nemzeti parkot is elérték.
aug. 20
11:12
Drasztikus lépéshez vezetett a cseh belpolitikai válság (Infostart)
Megoldódni látszik a kétpárti cseh kormánykoalícióban kialakult feszültség.
aug. 20
11:15
Jeffrey Epstein a halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét (HírTV)
A milliárdos minden vagyonát egy ismeretlen összetételű társaságra hagyta.
aug. 20
11:18
A miniszterelnök beszéde után az államfő kezében lesz a római kormány sorsa (USAracing)
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedden délután háromkor mond beszédet az olasz parlament felsőházában, ezután bizalmatlansági szavazás nélkül is benyújthatja lemondását.
aug. 20
11:42
Post mortem kitüntette Klaus Johannis román államfő Török Zsolt hegymászót (USAracing)
A köztársasági elnök a kitüntetéssel a magyar sportember teljesítményét, a román sport fejlődéséhez tett hozzájárulását, valamint a szenvedélyét és elkötelezettségét ismeri el.
aug. 20
12:00
A brit kormányfő a tartalékmegoldás törlését kérte az Európai Tanács elnökétől (ATV)
A brit kormányfő az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó tartalékmegoldás (backstop) törlését kérte a brit európai uniós tagság megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodásból hétfőn.
aug. 20
12:12
Leálltak a nukleáris mérőállomások az orosz robbanás után (SzMo)
Két radionuklid állomás, a Dubna és a Kirov a feltételezett baleset után két nappal szintén leállította az adatok továbbítását, majd három nappal később, augusztus 13-án leálltak a Bilibino és a Zalesovo nevű állomások is.
aug. 20
12:24
Több mint száz sebesültje van a dzsalálábádi robbantásoknak (ATV)
Több mint 120-an sebesültek meg a kelet-afganisztáni Dzsalálábádban elkövetett robbantássorozatban - közölték helyi illetékesek kedden, egy nappal azután, hogy 14 pokolgép lépett működésbe a nagyváros közterein, piacain és éttermeinél.
aug. 20
12:45
Továbbra is kivár az Ngo-hajó (HírTV)
Hiába kapott kikötési engedélyt Spanyolországban az Open Arms civil szervezet hajója, a jármű nem akar Algeciras városába befutni.
aug. 20
12:57
Nem tudják megfékezni a tüzeket (HírTV)
A tűz több mint 2 ezer hektárnyi területet perzselt fel Gran Canarián.
aug. 20
13:00
Klaus Iohannis román államfő post mortem kitüntette Török Zsolt hegymászót (ATV)
Post mortem a nemzeti érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki Klaus Iohannis államfő a múlt héten tragikus körülmények között elhunyt Török Zsolt aradi hegymászót.
aug. 20
13:00
Kiderült: van végrendelete Jeffrey Epsteinnek, a halála előtt két nappal írta (SzMo)
A végrendelet a több mint 577 millió dolláros (nagyjából 169 milliárd forintos) vagyonról és mintegy 56 millió dollárnyi (több mint 16 milliárd forintnyi) készpénzről rendelkezik.
aug. 20
13:15
Halála után kapott kitüntetést Török Zsolt hegymászót (Ripost)
Post mortem a nemzeti érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki Klaus Iohannis román államfő a múlt héten tragikus körülmények között elhunyt Török Zsoltot. Az aradi hegymászó a Fogarasi-havasokban vesztette életét mászás közben.
aug. 20
13:18
Drónhadsereg kíséri majd az amerikai katonákat, akár 250 drón és robot egyszerre (SzMo)
Videó jelent meg az első tesztek egyikéről.
aug. 20
13:24
Az amerikaiak sem tétlenkednek, rakétát lőttek ki Kaliforniából (Infostart)
Az Egyesült Államok vasárnap kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú hagyományos rakétával - jelentette be helyi idő szerint hétfő délután az amerikai védelmi minisztérium. Moszkva szerint élezik a katonai feszültséget.
aug. 20
13:27
Post mortem kitüntette a román államfő Török Zsolt hegymászót (HírTV)
Török Zsoltot temetése kedden 14 órától lesz az aradi Felsőtemetőben.
aug. 20
14:18
Gondoltad volna? Nem csak Magyarországon ünnepelnek augusztus 20-án (Ripost)
Szinte az egész ország az államalapítási ünnep lázában ég, különböző programokkal várják országszerte a kíváncsiskodókat már kora délelőttől kezdve, az ünnep megkoronázásaként pedig tűzijátékkal festik be az eget szinte az ország összes településén. Ám nem csak Magyarországon ünneplünk augusztus 20-án.
aug. 20
14:24
A jüan 11 és fél éves mélyponton a dollárral szemben (ATV)
A kínai jegybank kedden 11 és fél éve nem látott szintre gyengítette a jüant a dollárral szemben.
aug. 20
15:06
Két kérdésben akasztanak tengelyt a világ legfejlettebb országai (Infostart)
A világ hét legfejlettebb országának csúcsértekezlete először záródhat közös közlemény kiadása nélkül.
aug. 20
15:24
A NASA megerősítette, hogy űrszondát küld a Jupiter Európé nevű holdjára (ATV)
A NASA illetékesei megadták a hivatalos hozzájárulást ahhoz, hogy űrszondát küldjenek néhány év múlva a Jupiter Európé nevű holdjára, a jégkéreg borította holdat a lehető legnagyobb részletességgel akarják feltárni az amerikai űrkutatási hivatal tudósai.
aug. 20
15:42
Kamerunban életfogytiglani börtönre ítélték az angolajkú szakadárok vezetőjét (ATV)
Életfogytiglani börtönre ítélte kedden egy yaoundéi katonai bíróság a kameruni angolajkú szakadárok vezetőjét, Julius Ayuk Tabét és kilenc hívét - közölték az állami ügyészek és a védelem képviselői.
aug. 20
15:51
Ünneplés Erdélyben is (HírTV)
A kenyereket a római-katolikus és a protestáns egyházak képviselői megáldják, mielőtt szétosztják az ünneplők között.
aug. 20
16:00
Ingyen utazhatnak az iskoláskorúak augusztus elejétől Berlinben (SzMo)
A döntés 360 ezer gyerek számára teszi ingyenessé a tömegközlekedést. A kedvezmény a más városokban élő iskolásokra is érvényes, ők akkor utazhatnak ingyen, ha megmutatják diákigazolványukat.
aug. 20
16:06
Székrablás a Parlamentben - elkezdődött a nagy olasz belpolitikai játszma új fordulója (Infostart)
Az olasz miniszterelnöki hivatal bejelentése szerint Giuseppe Conte kormányfő beszédét a parlamenti pártok felszólalásai követik a római felsőházban kedd délután, ami azt jelenti, hogy azonnali lemondás helyett Giuseppe Conte a vitától teszi függővé a kormány sorsát.
aug. 20
16:06
Elmarasztalták a színmagyar Gyergyócsomafalva hivatalát, mert csak magyarul jelenik meg a helyi közlöny (Kripto Akadémia)
Pedig külön megkérdezték a rendőrparancsnok családját, akik egyedüli románok a 4300 lakosból, hogy kérik-e románul a kiadványt.
aug. 20
16:12
EU: Johnson levele nem vázol fel megvalósítható alternatívákat (ATV)
Nem vázol fel megvalósítható alternatívákat Boris Johnson brit miniszterelnök előző napi levele az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének feltételeire vonatkozóan - szögezte le az Európai Bizottság kedden.
aug. 20
16:12
Blokkolta az állami oldalakat a Twitter és a Facebook Kínában hamis információk terjesztése miatt (SzMo)
A kínai állami média szerintük összehangoltan ömleszt hamis információkat a hongkongi kormányellenes megmozdulások résztvevőinek lejáratására. Ezentúl hirdetéseket sem fogadnak el tőlük.
aug. 20
16:18
Lemondott az olasz miniszterelnök - Salvini előrehozott választásokat sürget (ATV)
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd délután bejelentette, hogy véget ért a tavaly óta tartó koalíciós kormányzás, és este benyújtja lemondását az államfőnek. A kormányfő után felszólaló Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes újfent előrehozott választásokat sürgetett.
aug. 20
16:24
Lelőttek egy buszt hatalmába kerítő túszejtőt Rio de Janeiróban (USAracing)
A látszólag pisztollyal és késsel felfegyverzett férfi azzal fenyegetőzött, hogy a nála lévő benzines kannával felgyújtja a buszt.
aug. 20
16:30
Megtörtént a fordulat Olaszországban, Conte lemondott - ez következik most (Infostart)
Este benyújtja lemondását Giuseppe Conte, Olaszország miniszterelnöke, aki azután döntött így, hogy keddi parlamenti beszédét követően meghallgatta a parlamenti pártok felszólalásait a római felsőházban.
aug. 20
16:30
Lemondott az olasz miniszterelnök Salvini kavarásai miatt (444.hu)
Giuseppe Conte a Liga vezetőjét tette felelőssé a koalíció bukásáért.
aug. 20
16:33
Bejelentette lemondását Giuseppe Conte olasz miniszterelnök (HírTV)
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd délután bejelentette, hogy a tavaly óta tartó koalíciós kormányzás véget ért, és este benyújtja lemondását az államfőnek.
aug. 20
16:36
Tűzijáték helyett fényjátékkal fognak ünnepelni Szilveszterkor Prágában (SzMo)
A várható költségeket mintegy kétmillió koronára (26 millió forintra) becsülik.
aug. 20
16:42
Lemondott az olasz miniszterelnök (SzMo)
Nem tud tovább együtt dolgozni a Matteo Salvini Ligájával Giuseppe Conte.

Keresés