Nem minden európai uniós tagország kormánya adta le a kitűzött határidőig, hétfőig azon személy nevét, akit a november elején hivatalba lépő Európai Bizottságba jelöl.
Hosszú távú globális projektet kezdeményeznek az amazóniai esőerdő védelmére. Pár napja még voltak nézeteltérések, főleg Trumppal, de úgy látszik, ezeket megoldották.
Idén összesen már több mint 21 ezer határsértő érkezett Bosznia-Hercegovinába, Nermin Kljajić, az Una Sana Kanton belügyminisztere szerint ebből is látszik, hogy jelentősen nőtt a nyomás tavalyhoz képest.
Donald Trump amerikai elnök közölte a G7-országcsoport biarritzi csúcstalálkozóján, hogy Emmanuel Macron francia elnök kikérte a véleményét, mielőtt meghívta Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert a találkozóra. A csúcstalálkozó befejeztével elégedetten nyilatkozott minden tárgyalási témával, még Iránnal kapcsolatban is.
Börtönbüntetésre és az országból való kitiltásra ítélte a szlovéniai Novo Mesto bírósága azokat, az országba illegálisan belépő migránsokat, akik május elején elraboltak egy idős szlovén férfit.
Légicsapásokat hajtott végre szombat éjjel Izrael Szíriában, hogy ezzel megakadályozzon egy a zsidó állam északi részén található katonai célpontok ellen tervezett iráni dróntámadást.
Egymás mellé rakták a brazil elnöknél 27 évvel fiatalabb felesége és a Macronnál 24 évvel idősebb felesége fotóját, amire Bolsonaro azt írta: „Ne alázd már meg. Hahaha”
A helyszínen gyűjtött minták elemzése alapján rövid élettartamú mesterséges radionuklidok jelenlétét állapították meg, amelyek bomlástermékei radioaktív nemesgázok.
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök élesen elítélte, hogy Jair Bolsonaro brazil államfő tiszteletlen megjegyzést tett a feleségére, Brigitte Macronra.
Kilép a bukaresti kormányból a szociálliberális koalíció kisebbik pártja, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) - jelentette be Calin Popescu Tariceanu pártelnök.
Rövid zárónyilatkozat született a világ hét legfejlettebb ipari tagállama biarritzi zárónapján, de az előzmények alapján már az is előrelépés, hogy született egy közös dokumentum. Igaz, sok konkrétumot nem tartalmaz, s mindössze egyetlen oldalas – közölte a házigazda Emmanuel Macron.
Kilép a bukaresti kormányból a szociálliberális koalíció kisebbik pártja, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége – jelentette be hétfőn Calin Popescu Tariceanu pártelnök.
2020-tól öt évre befagyasztanák a lakbéreket. Így a legmagasabb bérleti díj négyzetméterenként havi 7,97 euró (2630 forint) lenne. Ez egy baloldali szenátor terve, máris nagyon sokan bírálják.
Jair Bolsonaro brazil elnök egy keddi Twitter-bejegyzésében óva intette a nagyhatalmakat attól, hogy beavatkozzanak Brazília belügyeibe. Tette mindezt az után, hogy Emmanuel Macron francia elnök bejelentette: a hét legfejlettebb ipari ország (G7) 20 millió dolláros azonnali segélyt nyújt az amazóniai tüzek megfékezésére.
Janusz Wojciechowski, Lengyelország képviselője az Európai Számvevőszéknél Varsó új jelöltje az uniós biztosi posztra - közölte Piotr Müller kormányszóvivő hétfőn, nem sokkal azután, hogy visszalépett a jelöltségtől Krzysztof Szczerski, a lengyel államfő jelenlegi kabinetfőnöke és külpolitikai államtitkára.
Jair Bolsonaro brazil elnök egy keddi Twitter-bejegyzésében óva intette a nagyhatalmakat attól, hogy beavatkozzanak Brazília belügyeibe. Tette mindezt az után, hogy Emmanuel Macron francia elnök bejelentette: a hét legfejlettebb ipari ország (G7) 20 millió dolláros azonnali segélyt nyújt az amazóniai tüzek megfékezésére.
Emmanuel Macron francia államfő kedden, egy nap késéssel jelenti be annak a személynek a nevét, akit a november elején hivatalba lépő Európai Bizottságba jelöl. álaszthat.
Zuzana Čaputová szlovák államfő szerint Szlovákiában az elmúlt években valaki uralni akarta az államot, és meg akarta vásárolni az igazságszolgáltatást, mint árut.
A Liga vezetője természetellenesnek, hataloméhesnek és veszélyesnek tartja az Öt Csillag Mozgalom és a baloldali Demokrata Párt esetleges közös kormányalakítását.
Több ország szakértője is egyetért abban, hogy az Iszlám Állam ellen egyelőre csak csatákat sikerült nyerni, a háború még folytatódni fog. Százezer dzsihadistáról nem tudnak semmit a hatóságok, de a gyanú szerint több ezren bujkálhatnak a Balkánon rekedt migránsok között.
A brazil kormány elutasítja a G7-ek 20 millió dolláros gyorssegélyét az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzek megfékezésére - közölte Onyx Lorenzoni, Jair Bolsonaro brazil elnök kabinetfőnöke hétfő este.
Jair Bolsonaro, a dél-amerikai ország elnöke kabinetfőnöke révén jelezte, semmi szüksége a 20 millió dolláros gyorssegélyre. Azt is megmondta, mit csináljanak inkább a pénzzel.
Elhatárolódásháború bontakozott ki egy német labdarúgó és – immár volt – csapata, a Chemnitzer FC között; ennek különös aktualitást adnak az e hét végi szász tartományi választások.