Az amerikai hatóságok "belföldi terrorcselekményként" kezelik az El Pasóban elkövetett tömegmészárlást - jelentette be vasárnap a szövetségi igazságügyi minisztérium.
Több nem kormányzati szervezet (NGO) hajója készül elindulni Líbia irányába a migránsok kimentésére vasárnapi olasz sajtójelentések szerint, miközben a római parlament a Matteo Salvini belügyminiszter migrációs intézkedéseinek szigorítását készül elfogadni, akár egymillió eurós szankciókkal sújtva az ilyen tevékenységet végző NGO-hajókat.
Az egyre okosabb és erősebb drónok halálos fegyvernek számítanak a terroristák kezében, francia biztonsági szervek szerint nem kizárt egy stadion ellen elkövetett légi támadás sem.
Drasztikusan kevesebb műanyag bevásárlószatyrot használnak a britek, azt követően, hogy a szupermarketekben immár fizetni kell értük - derült ki egy friss felmérésből.
Connor Betts további merényletekre készülhetett. A rendőrök az első lövés eldördülése utáni egy percen belül a helyszínen - a Ned Pepper Bar nevű szórakozóhelyen - voltak, és azonnal lelőtték az elkövetőt.
Donald Trump amerikai elnök a minapi tömeggyilkosságokkal kapcsolatban újságíróknak nyilatkozva kijelentette vasárnap, hogy az Egyesült Államokban "nincs helye a gyűlöletnek".
Hazaérkezett Suhajda Szilárd és Klein Dávid, a Föld második legmagasabb hegycsúcsát meghódító expedíciójukról. A csúcstámadás Suhajda Szilárdnak sikerült, így ő az első magyar, aki megmászta a 8611 méter magas K2-őt. Klein Dávid csúcstámadás közben egészségügyi okok miatt visszafordult, de rádión segített társát.
Az amerikai elnök a minapi tömeggyilkosságokkal kapcsolatban újságíróknak nyilatkozva kijelentette vasárnap, hogy az Egyesült Államokban "nincs helye a gyűlöletnek".
Donald Trump amerikai elnök a minapi tömeggyilkosságokkal kapcsolatban újságíróknak nyilatkozva kijelentette vasárnap, hogy az Egyesült Államokban "nincs helye a gyűlöletnek".
Iraki tankhajót foglaltak le július 31-én az iráni hatóságok üzemanyag-csempészet gyanújával a Perzsa-öbölben - jelentette az IRNA állami hírügynökség.
Az abortusz legalizálását tervezi az új-zélandi kormány egy átfogó jogi reform keretében, a művi vetélést egészségügyi kérdésként akarja kezelni hétfői bejelentése szerint.
Hazaérkezett Suhajda Szilárd és Klein Dávid, a Föld második legmagasabb hegycsúcsát meghódító expedíciójukról. A csúcstámadás Suhajda Szilárdnak sikerült, így ő az első magyar, aki megmászta a 8611 méter magas K2-őt. Klein Dávid csúcstámadás közben egészségügyi okok miatt visszafordult, de rádión segítette társát.
Az abortusz legalizálását tervezi az új-zélandi kormány egy átfogó jogi reform keretében, a művi vetélést egészségügyi kérdésként akarja kezelni hétfői bejelentése szerint.
Mint ahogyan azt a Blikk is megírta, a Viking Sigyn kapitánya, Jurij C. képeket törölt a telefonjáról, ám nagyon úgy néz ki, hogy más üzeneteket is megsemmisített, amelyek a tragédia alatt, illetve után keletkeztek. Amit pedig nem lehetett eltüntetni, azt titkosítással látták el, így még az informatikai szakértők sem tudnak hozzáférni az ukrán és o
Az indiai kormány visszavonja Kasmír különleges alkotmányos státusát. Szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be, azt megelőzően több ezer turista menekült el a területről.
11 éves mélypontra esett a kínai jüan, miután a kínai nemzeti bank a politikai szempontból érzékeny, 7 jüanos szint alá engedte az árfolyamot a dollárral szemben.
Szeptember elsején tartományi választások jönnek Németországban. Ennek apropóján készült közvélemény-kutatás, ami szerint keleten már nem a német kancellár pártja a legnépszerűbb, hanem a pár éve alakult, szélsőjobbos alakulat.
Özönvízszerű esőzés következtében kialakult árvíz sújtotta vasárnap éjszaka a Közép-Kínában fekvő Hupej tartomány Hofeng járását, ahol kilencen életüket vesztették, hétfőn pedig még további négy embert kerestek a mentőalakulatok – jelentette a helyi sajtóiroda közlésére hivatkozva a China Daily című kínai pártlap.
A változás ígéretével választották elnökké tavaly Andrés Manuel López Obradort, de a burjánzó utcai erőszak, az elképesztő méretű korrupció és a mindennapi gyilkosságok országában semmi sem változott.
Nyilvánosságra hozta hétfőn az Osztrák Néppárt (ÖVP) azoknak a képviselőjelölteknek a nevét, akik az első húsz helyen szerepelnek a párt országos választási listáján. Az előrehozott országgyűlési választásokat szeptember 29-én tartják Ausztriában.