2019. augusztus 28. szerda

aug. 28
8:06
Amerikai szenátorokkal toltak ki az orosz hatóságok (Képmás)
Egy kétpárti delegáció több tagjától tagadtak meg az orosz vízumot, Moszkva szerint azonban nem teljesen úgy történt, ahogy azt Washingtonban állították.
aug. 28
8:24
Örökre megváltozott az amazóniai esőerdő (Infostart)
A WWF Magyarország erdővédelmi projektfelelőse szerint az igazi problémát nem is maguk a tüzek jelentik.
aug. 28
8:24
„Elnézést, Brigitte!” – Brazilok ezrei üzentek Macron feleségének (Képmás)
Nekiment a brazil elnök Macron feleségének.
aug. 28
8:45
Giuseppe Conte vette át a kormányalakítási egyeztetéseket a balközéppel (HírTV)
Sergio Mattarella államfő szerdán zárja le a parlamenti pártokkal tartott konzultáció második körét.
aug. 28
8:54
Washington ballisztikus rakéták elleni légvédelmi rakétákkal szereli fel Japánt (ATV)
Az Egyesült Államok 3,3 milliárd dollár (csaknem ezer milliárd forint) értékben ballisztikus rakéták elleni légvédelmi rakétákat ad el Japánnak.
aug. 28
9:09
Filmbe illő autósüldözés: szirénaszó hasított az éjszakába (Ripost)
A kocsi sofőrje alaposan rálépett a gázpedálra, menekülés közben ezért le is sodródott az útról.
aug. 28
9:18
Véget érhet a román kormányzási szappanopera (Kripto Akadémia)
Nem adja fel Viorica Dancila miniszterelnök, kisebbségi kormányzással próbálkozna, de ezúttal a PSD-nek nincs reális esélye túlélni az újabb bizalmatlansági indítványt.
aug. 28
9:20
Özönvíz Japánban: 850 ezer embert telepítenek ki (Kripto Akadémia)
A legmagasabb fokú riasztást adta ki a meteorológiai szolgálta. Ketten már meghaltak.
aug. 28
9:42
Videóban üzentek a magyar tűzoltók brazil kollégáiknak (SzMo)
Mutatjuk!
aug. 28
10:12
Az autós sem hitt a szemének: bombát szállított a biciklis (Ripost)
A román biciklis végül mégsem vitte haza a második világháborús robbanószerkezetet.
aug. 28
10:18
Bolsonaro: "ne piszkáljanak, akkor elfogadom az amazóniai segélyt" (Infostart)
Bocsánatkérést követel a brazil elnök, mielőtt elfogadná a nyugati országok igencsak szerény segélyét az amazonasi tüzek eloltására. Jair Bolsonaro így folytatta veszekedését Macron francia elnökkel, aki szankciókkal fenyegette, majd sérelmezte, hogy a brazil elnök nem túl kedves szavakkal kommentálta felesége korát.
aug. 28
10:30
A brit kormány a parlament felfüggesztését kérte a királynőtől (444.hu)
Ezzel akarják megakadályozni, hogy egy bizalmi szavazáson megbuktassák őket.
aug. 28
10:42
A brit kormány a parlament felfüggesztését kéri a királynőtől (Képmás)
Boris Johnson kormánya azt kéri II. Erzsébettől, hogy függessze fel a parlamentet október közepéig – ezzel segítve a megállapodás nélküli Brexit keresztülvitelét. Megszólaltak a pártok képviselői is, ezekben leginkább bírálatok hangoztak el.
aug. 28
10:42
Darwin-díj jelölt: második világháborús bombát vitt a biciklijén egy férfi Romániában (SzMo)
Később videó készült a bomba hatástalanításáról.
aug. 28
10:54
Alapjogokért Központ: Instabil lehet a baloldali pártok alkotta kormány Olaszországban (Képmás)
A szakértő szerint a folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy összeáll az M5S és PD.
aug. 28
10:57
Éles lőszerrel lőnek a tüntetőkre Indonéziában, legalább hatan halhattak meg (Kripto Akadémia)
Hetek óta tüntetnek pápuaiak az őket érő hátrányos megkülönböztetés ellen, sokan pedig már egy függetlenségi szavazás kiírását követelik. A kormány cserébe lekapcsolta az internetet.
aug. 28
11:12
A néhai VW-vezér számára az Audi még csak a főpróba volt (Infostart)
82 éves korában elhunyt Ferdinand Karl Piëch, aki a világ második legnagyobbjává tette a Volkswagen cégcsoportot. Olyan legendás autók fűződnek a nevéhez, mint az Audi Quattro, vagy a Bugatti Veyron – mondta el az InfoRádiónak Az Autó című magazin szerkesztője.
aug. 28
11:12
BBC: felfüggesztheti a brit parlamentet Boris Johnson, hogy átnyomhassa a Hard Brexitet (SzMo)
Erre hivatalosan a királynőt kell felkérnie a brit kormányfőnek, szeptember 10-én lépne életbe a felfüggesztés.
aug. 28
11:18
Évtizedekig tarthat a regenerálódás (USAracing)
Brazília hivatalos adatai szerint idén 80 százalékkal több tüzet regisztráltak, mint tavaly, ami több magyarországnyi erdő leégését jelenti.
aug. 28
11:24
Felfüggeszthetik a brit parlamentet, hogy kigolyózzák a Brexit ellenzőit? (ATV)
A királynőtől kéri Boris Johnson, hogy függessze fel a parlament szeptemberi ülésszakát. A brit kormányfő várhatóan így próbálja elgáncsolni azt az ellenzéki kezdeményezést, amelynek célja, hogy megakadályozza a britek megállapodás nélküli kilépését az EU-ból- írja a BBC.
aug. 28
11:30
Rosszul lett a kapitány, szabadnapos pilóta segített a kényszerleszállásnál (Kripto Akadémia)
Portóban szakította meg útját a Jet2 légitársaság Manchesterből Madeirára tartó járata, miután a kapitány rosszul lett. A kényszerleszállásnál a légitársaság szolgálaton kívüli pilótája segített.
aug. 28
11:36
A Hezbollah megtorolja az izraeli dróntámadást (ATV)
A Hezbollah megtorolja a legutóbbi, a libanoni főváros, Bejrút külterületét érő izraeli dróntámadást, de háború nem valószínű - közölte kedd este Bejrútban a radikális libanoni síita szervezet helyettes vezetője.
aug. 28
11:54
Durva: a világ legnagyobb gyermekáldozati helyét tárták fel Peruban (ATV)
Perui régészek 227 olyan gyermek földi maradványait találták meg, akiket a prekolumbiánus csimu kultúra rituáléja szerint áldoztak fel az istenek kiengesztelésére. Feren Castillo archeológus szerint a felfedezés példa nélküli a világon.
aug. 28
11:54
Ellen-tiltólistán az amerikai szenátorok, akiktől megtagadták az orosz vízumot (SzMo)
Ron Johnson republikánus és Chris Murphy demokrata párti amerikai szenátor nem kapta meg Moszkvától a beutazási engedélyt. Korábban az USA a Krím elcsatolása és a délnyugat-ukrajnai beavatkozás miatt tiltotta meg több orosz politikusnak a belépést.
aug. 28
12:03
A brit parlament felfüggesztését kéri Boris Johnson kormánya (Kripto Akadémia)
A megegyezés nélküli Brexit elkerülésén dolgozó képviselők épp kedden jelentették be, hogy a parlament segítségével lépnének - erre így nem lesz mód.
aug. 28
12:12
A gazdaságot is megtörte az utcai erőszak (USAracing)
Az egyre erőszakosabb tüntetések hatására augusztusban eddig ötven százalékkal esett vissza a szállodai szobák kihasználtsága, de bajban vannak az ingatlanosok és a kiskereskedők is.
aug. 28
12:12
Európára is hatással lesz a kínai szociokredit-rendszer? (Képmás)
Egyelőre nem készültek fel a Kínában jelen lévő multik a társadalmi pontrendszer bevezetésére.
aug. 28
12:15
Johnson a parlament megkerülésére készül (HírTV)
Úgy tudni, a miniszterelnök kezdeményezni fogja az uralkodónál, hogy a szeptember 3-án véget érő törvényhozási szünet után pár nappal, szeptember 10-én zárja be a parlamenti ülésszakot.
aug. 28
12:24
Közigazgatási kódex: óvást emelt a román ombudsman (Képmás)
Korábban az RMDSZ bírálta a tervezetet, mert az nem biztosít elég jogot az anyanyelvhasználatra.
aug. 28
12:30
Boris Johnson kicselezné a parlamentet, nagy a felháborodás (Infostart)
Az Európai Unió kész megfontolni az új brit miniszterelnök elképzeléseit a szabályozott brexitet fékező ír határgarancia kérdésében – ha azok „realisták”. Ezt üzenték Brüsszelből Boris Johnsonnak, miközben otthon az ellenzéki pártok megállapodtak, hogy megakadályozzák a szabályozatlan kilépést. Közben a kormányfő a parlament megkerülésére készül.
aug. 28
12:39
A párt helyett Conte tárgyal a Demokratákkal (HírTV)
Olaszországban egyre közelebb kerül a megállapodáshoz az Öt Csillag Mozgalom és az ellenzéki Demokrata Párt.
aug. 28
12:42
Olasz kormányválság: Poziciókon megy a vita az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt között (ATV)
Az olasz kormányalakítási egyeztetés legutolsó fázisát is vita uralja az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD) között, amelyeknek legkésőbb szerda délutánig kellene tudatniuk az államfővel, hogy ki a közös jelöltjük a miniszterelnöki posztra.
aug. 28
12:48
Hamisított rúdként dobhatják piacra az illegális forrásból származó aranyat (444.hu)
A Reuters riportja szerint százával lehetnek ilyen, valódi aranyból készült, de hamis pecsétekkel hitelesített egykilós aranytömbök a bankok raktáraiban.
aug. 28
12:48
Ellenzékbe szoríthatja Matteo Salvinit a baloldal (USAracing)
Különös házasság van készülőben Olaszországban: úgy tűnik, a magát eddig éppen a baloldali elittel szemben meghatározó Öt Csillag Mozgalomnak sikerül megállapodnia a balközép Demokrata Párttal.
aug. 28
12:48
Conte mégis folytatni fogja? (Képmás)
A kisebb pártok nem nézik jó szemmel a baloldali pártok kormányalakítási vitáját.
aug. 28
13:06
Szenátorok vízumát tagadta meg Moszkva, most elmondták, miért (Infostart)
Ron Johnson republikánus és Chris Murphy demokrata párti amerikai szenátor közölte: nem kapta meg Moszkvától a beutazási engedélyt. Murphy azt állította, hogy kétpárti kongresszusi küldöttség tagjaként készült Oroszországba.
aug. 28
13:09
A brit parlament felfüggesztését kéri Boris Johnson (Kripto Akadémia)
A megegyezés nélküli Brexit elkerülésén dolgozó képviselők épp kedden jelentették be, hogy a parlament segítségével lépnének - erre így nem lesz mód.
aug. 28
13:12
Rágyújtottak egy bárt a mulatókra Mexikóban (444.hu)
23-an égtek bent a coatzacoalcosi bárban, amit valószínűleg Molotov-koktélokkal gyújtottak fel.
aug. 28
13:18
Alkotmányossági óvást emelt a román ombudsman az botrányosan hatályba léptetett közigazgatási kódex ellen (ATV)
Alkotmányossági óvást emelt szerdán a román ombudsman a bukaresti kormány két hónapja hozott sürgősségi rendelete ellen, amellyel hatályba léptette az alkotmányossági normakontrollon korábban elbukott közigazgatási törvénykönyv egy újabb változatát.
aug. 28
13:18
Több száz magyar gyermek iskolakezdését segíti Kárpátalján a Katolikus Karitász (Képmás)
Tavaly is 370 kisdiák iskolakezdését támogatták, 11 kárpátaljai szórványtelepülésen – emlékeztetett Écsy Gábor.
aug. 28
13:24
Az utóbbi 250 év egyik legmelegebb nyara volt az idei Ausztriában (ATV)
Az utóbbi két és fél évszázad második legmelegebb és egyik legszárazabb nyara volt az idei Ausztriában az osztrák meteorológiai szolgálat előzetes jelentése szerint.
aug. 28
13:33
A brazil elnök feltételeket szab az amazóniai oltás támogatásának elfogadására (HírTV)
Brazília elfogadja a hét legfejlettebb ipari ország 20 millió eurós gyorssegélyét az Amazonasi erdőtüzek megfékezésére, ha bocsánatot kér a francia elnök.
aug. 28
13:36
A magyar biztosé lehet akár a bővítés is, de Trócsányi sorsa bizonytalan (ATV)
Akár az EU-s bővítési portfóliót is megkaphatja a magyar biztos - kormányközeli forrásaink számára ez derült ki Ursula Von der Leyen eddigi megnyilvánulásaiból. Trócsányi László sorsa azonban “több mint kérdéses”, a brüsszeli körökben otthonosan mozgók annak adnak nagyobb esélyt, hogy az Európai Parlament bizottságai és a plénum többsége sem fog bi
aug. 28
13:39
Rómát bírálta az Ensz (HírTV)
Mintegy 900 bevándorló fulladt a Földközi-tengerbe idén - erről tájékoztatott az ENSZ.
aug. 28
13:41
Árvíz és földcsuszamlás Japánban, hurrikán Puerto Ricóban (HírTV)
Már legalább hárman életüket vesztették Japánban az ítéletidő miatt.
aug. 28
13:54
Brexit vagy halál, Boris Johnson mindent feltett egy lapra (444.hu)
Az új brit miniszterelnök ugyanabba a csapdába került, mint elődje, akit annyit szidott tehetetlensége miatt. Ezért úgy döntött, hogy bezárja a parlamentet, ne szavazhassák le az alku nélküli Brexitet. A parlament csak radikális eszközzel vághatna vissza: ha leváltják Johnsont a jövő héten.
aug. 28
14:06
A műholdképek alapján úgy tűnik, hogy Észak-Korea atomrakéták indítására képes tengeralattjárón dolgozik (444.hu)
Ez nagyon komoly fejlemény, ha valóban lesz ilyenje Észak-Koreának, akkor még az ország pusztulása után is képes lehet atomcsapással válaszolni a támadásra.
aug. 28
14:15
Huszonhárom embert ölt meg egy gyújtogató egy mexikói éjszakai bárban (Kripto Akadémia)
Bűnbandák közötti leszámolás lehetett.
aug. 28
14:18
Hadihajót küldtek tizenöt bevándorlóért (USAracing)
Újabb fordulatot vett a Földközi-tengeri migránsválság, ezúttal azonban nem a bevándorlók, hanem egy spanyol hadihajó az, amivel senki nem tud mit kezdeni.
aug. 28
14:21
A tudósok is elborzadtak: ezért öltek meg több száz gyereket (Ripost)
A világ eddig valaha volt legnagyobb gyermekáldozati helyét tárták fel, a gyerekeket azért ölték meg, mert azt hitték, akkor véget érnek a természeti katasztrófák.

Keresés