2020. december 3. csütörtök

dec. 3
18:36
Az Európai Bizottság támogatja az új befogadó központ létesítését (Demokrata)
A Moria tábor szeptember elején a tűzvész martalékává vált.
dec. 3
18:48
Ian McKellen egyetlen ütős mondattal kommentálta a Szájer-botrányt (SzMo)
A színész sem hagyta szó nélkül a magyar politikus ügyét. Szerinte gyalázatos, amit Szájer tett.
dec. 3
19:18
Bajban az FC Barcelona? Januárban nem tudnak fizetést adni a játékosoknak (ATV)
Aggasztó pénzügyi helyzete miatt az FC Barcelona késlelteti a labdarúgók januári bérének kifizetését.
dec. 3
19:18
Három volt amerikai elnök kamerák előtt adatja be magának a koronavírus-vakcinát (SzMo)
Barack Obama, George W. Bush és Bill Clinton is önként vállalja, hogy a nyilvánosság előtt oltassák be magukat, hogy ezzel népszerűsítsék a védőoltást az amerikaiak körében.
dec. 3
19:24
Angol tisztifőorvos-helyettes: A legveszélyeztetettebbek beoltásával csaknem minden haláleset megelőzhető (HírTV)
A betegség okozta halálozások és a kórházi kezelésre szorulók száma is csaknem nullára csökkenthető.
dec. 3
19:42
Felmentették a nőt, akit fia 28 évig tartó fogva tartásával gyanúsítottak (ATV)
Egy svéd ügyész ejtette a a vádat az ellen a nő ellen, akit a héten annak gyanújával vettek őrizetbe a skandináv országban, hogy lakásukban 28 évig fogva tartotta fiát.
dec. 3
20:00
A kör négyszögesítése: Merkel ma tehet új javaslatot Orbánéknak (ATV)
Merkel a hírek szerint ma teszi meg javaslatát a vétózni készülő magyar és lengyel kormánynak. Időközben uniós illetékesekkel folytatott csütörtöki tanácskozása után a lengyel miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy kész feladni a vétót.
dec. 3
20:30
Kész feladni vétóját Lengyelország (ATV)
A lengyel miniszterelnök-helyettes bejelentette: kész feladni a vétóját mind a 2021-2027-es költségvetés, mind a helyreállítási alap terén Lengyelország, ha az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötéséről szóló rendeletről kiad egy jogilag kötelező érvényű értelmező anyagot az Európai Bizottság és azt az állam- és kormányfők is támogatják a jö
dec. 3
20:36
Másodjára is kigyógyult a koronavírusból egy 102 éves amerikai nő, aki a spanyolnátha idején született (SzMo)
Fél éven belül kétszer kapta el a betegséget. Lánya szerint az asszony igazi túlélő.
dec. 3
21:18
Lengyelország feladhatja az uniós vétóját (SzMo)
Már belátják, hogy a költségvetési vétó a szándékaikkal ellentétesen mind Lengyelországnak, mind az EU többi országának anyagilag is kárt okozna.
dec. 3
21:30
Uniós egészségügyi miniszterek: korai lenne a korlátozások enyhítése (ATV)
Noha a koronavírus-járvány terjedésének európai alakulása óvatos optimizmusra adhat okot, túl korai lenne a járvány visszaszorítását célzó korlátozások enyhítése - hangzott el az Európai Unió tagországai egészségügyi minisztereinek videókonferencia keretében tartott ülésén csütörtökön.
dec. 3
21:54
Tanulmány: legalább háromhónapos védettséget biztosít a Moderna vakcinája (ATV)
A Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni védőoltásának hatására antitestek képződnek, amelyek az oltás után legalább 90 napig védettséget biztosítanak a New England Journal of Medicine orvosi szakfolyóiratban megjelent tanulmánya szerint.
dec. 3
22:03
Tömeges elszegényedést okozhat a járvány (Infostart)
Három forgatókönyvet vázol az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP).
dec. 3
22:05
Kiszivárgott felvételek: a CNN-főnök utasította riportereit Donald Trump támadására (Infostart)
Kiszivárgott felvételek szerint a CNN hírtévé elnöke arra sürgette az újságírókat, hogy ne bánjanak kesztyűs kézzel Donald Trumppal. Az elnök és a hírmédium közötti fagyos viszony közismert.
dec. 3
22:06
Újabb szigorítások lépnek életbe Szerbiában (HírTV)
Újabb szigorítások lépnek életbe Szerbiában - erről döntött a belgrádi kormány.
dec. 3
22:07
Az Európai Bizottság új terve: szabad Európát! (Infostart)
Az Európai Bizottság cselekvési tervet terjeszt elő, amely a szabad és tisztességes választások támogatása, a média szabadságának és sokszínűsége erősítése, valamint a hamis hírek visszaszorítása révén kívánja ellenállóbbá tenni európai demokráciát – közölte Vera Jourová, az uniós bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke.
dec. 3
22:09
A választásokhoz igazított átadó: könnyebben autózhatunk Erdélyben (Infostart)
Négyéves késéssel, három nappal a romániai parlamenti választások előtt átadták a Szászsebest Tordával összekötő A10-es autópálya Szászsebes és Gyulafehérvár közötti csaknem 15 kilométeres szakaszát.
dec. 3
22:11
Ennyi mindennek meg kell felelni, hogy hozzájussunk az EU-s pénzekhez (Infostart)
Alapjogi, nemek közötti egyenlőségi, fenntarthatósági és klímavédelmi szempontok teljesülése is előfeltétel lehet a 2021-től esedékes EU-támogatási alapok lehívhatóságának.
dec. 3
22:12
Korlátozott nyitás Csehországban (HírTV)
Visszafogottan, de megkezdődött a karácsonyi vásárlási roham Csehországban.
dec. 3
22:13
Koronavírus-járvány: soha nem haltak meg ennyien Olaszországban egy nap (Infostart)
Olaszországban az elmúlt huszonnégy órában 993 beteg halt meg a koronavírus-fertőzés következtében az egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint. Ez a legmagasabb szám a koronavírus-járvány február végi kezdete óta.
dec. 3
22:15
Lengyelország kilátásba helyezte, hogy kihátrál a vétóból (Infostart)
Kész feladni a vétóját mind a 2021–2027-es költségvetés, mind a helyreállítási alap terén Lengyelország, ha az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötéséről szóló rendeletről kiad egy jogilag kötelező érvényű értelmező anyagot az Európai Bizottság és azt az állam- és kormányfők is támogatják a jövő heti EU-csúcson – jelentette be uniós illetéke
dec. 3
22:18
Videón az eresz, amin Szájer József menekülhetett a brüsszeli szexpartiról (SzMo)
Az Euronews brüsszeli tudósítója vette videóra az ereszcsatornát.
dec. 3
22:24
Varsó kész elállni a vétótól, ha az unió vezetői elfogadnak egy magyarázó nyilatkozatot (HírTV)
Ezt Jaroslaw Gowin lengyel miniszterelnök-helyettes jelentette ki Brüsszelben.
dec. 3
22:36
A brit egészségügyi miniszter élőben, egy tévéműsorban oltatná be magát a koronavírus ellen (SzMo)
Így szeretné megmutatni: teljesen biztonságos a Pfizer és a BioNTech új vakcinája.
dec. 3
23:00
Ingyenes lesz a koronavírus elleni oltás Franciaországban (SzMo)
A kampány két oltóanyaggal, a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcináival kezdődhet leghamarabb december utolsó napjaiban. Mintegy 200 millió adag áll majd rendelkezésre.

Keresés