A Pfizer után már az AstraZeneca védőoltásával is folytatódhat a britek immunizációja. Január negyedikén kezdhetik meg a szer beadását a szigetországban.
Miközben számos e féléves teendő is átcsúszik a január elsején kezdődő portugál EU-elnökség hat hónapjára, Lisszabon prioritásai élén az európai szociális modell megőrzése áll.
Összesen 12 súlyosbított és 80 hagyományos életfogytiglani börtönbüntetésről szóló ítéletet hozott szerdán egy ankarai bíróság abban a perben, amelyben a 2016. júliusi törökországi katonai puccskísérlet 132 résztvevőjét vádolták – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Nagy többséggel jóváhagyta szerdán a brit parlament alsóháza az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodást.
Újabb angol régiókat vonnak a jelenlegi legszigorúbb, 4-es Covid-készenléti fokozatba. Matt Hancock egészségügyi miniszter programjában az szerepelt, hogy délután beszél erről a parlamentben, miután sokkoló módon megugrott a napi fertőzések száma.
Igent mondott a brit parlament az Európai Unióval a brexit utáni kereskedelmet szabályozó alkura. A képviselők elsöprő többsége támogatta a megállapodást. Kommentátorok szerint viszont blöff volt a no-deal brexit.
Hszincsiang tartományban az elmúlt években sorra épültek azok az „átnevelőtáborok”, ahova az ujgur, kazah és más kisebbségek tagjait zárják el. A táborok területén egyre több a gyárépület jelent meg, ahol a fogvatartottakat dolgoztatják. Nyugati cégek ellátási láncaiban is beépülhetett a kínai kényszermunka.
Meghalt szerdán Milan Lucansky volt szlovák országos rendőrfőkapitány, aki kedden öngyilkosságot kísérelt meg a vizsgálati fogságban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az elhunyt családjára és az igazságügyi minisztérium közlésére hivatkozva.
A török kormány kiállt amellett, hogy folytatja fegyverkezési együttműködését Oroszországgal, amivel az EU mellett immár a NATO-val is egyre szélesebb fronton kerül konfliktusba, miközben Washington szankciókat rótt ki Ankarára.
A világsajtó hosszú cikkekben búcsúzik a december 29-én, 98 éves korában elhunyt Pierre Cardin divattervezőtől. Az egyik francia képeslap fotóján Cardin a dél-franciaországi villájában, malomkeréknyi kerek ablaknál ülve olvasgat.
Írországban december 31-től bezárják a nem létszükségleti cikkeket árusító boltokat, és meghosszabbítják az iskolai szünetet, hogy feltartóztassák a koronavírus mutációját, amely minden előrejelzésnél gyorsabban terjed - közölte szerdán Micheal Martin ír miniszterelnök.
Kedvezően fogadja Kijev a Magyarország részéről kinyilvánított szándékot, miszerint Budapest kész felújítani a konstruktív párbeszédet a két ország között - mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a TSZN hírtelevízió hírportáljának adott, szerdán megjelent interjújában.
Több mint 3900 ember halt bele az Egyesült Államokban az elmúlt 24 órában a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, ami rekordot jelent a járvány által leginkább sújtott országban; Kanadában pedig a fertőzöttek számában dőlt meg a napi csúcs, közel 7,5 ezer új fertőzöttet regisztráltak.
Kaliforniában is felbukkant a koronavírus gyorsan terjedő mutációja szerdán, egy nappal az után, hogy Coloradóban regisztrálták az első egyesült államokbeli esetet; járványszakértők azt feltételezik, hogy első ízben Délkelet-Angliában két héttel ezelőtt azonosított vírusmutáció már terjedőben van az országban.
Jóváhagyta csütörtökön a brit parlament az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodást. II. Erzsébet királynő formális beleegyezésével az egyezmény hajnalban törvényerőre emelkedett, így a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni viszonyrendszer szabályainak törvényi előkészítése
Feltételes forgalmazási engedélyt kapott Kínában a Sinopharm kínai állami gyógyszergyártó egyik koronavírus elleni vakcinája - jelentette be csütörtökön az oltóanyag fejlesztője, a cég leányvállalataként működő China National Biotec Group (CNBG).