Oroszország légideszantosokat dobott át a szomszédos Fehéroroszországba. A hivatalos magyarázat szerint egy közös hadgyakorlaton vesznek részt a helyi egységekkel. Korábban felmerült a kérdés: Vlagyimir Putyin orosz elnök katonailag is megtámogatja-e a tüntetők által távozásra felszólított Aljakszandr Lukasenka belarusz államfőt?
Négy hónapja van, hogy betöltse a legfelsőbb bíróságon a Ruth Bader Ginsburg halálával megüresedett helyet, hosszú évekre, akár évtizedekre biztosítva a konzervatív többséget az alkotmányos kérdésekben döntő testületben. Az abortuszkérdés újra fókuszba kerülhet.
A NASA Aqua nevű műholdja a korábbi távoli, ám épp ezért látványos fotó után most ráközelített a legnagyobb, Kaliforniában pusztító erdőtűzre. A látvány szívszorító.
A Sant'Egidio Közösség olyan, 18 hónapos programban fogja gondját viselni az érintetteknek, amiben „a családok és a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők, köztük a kísérő nélküli gyerekek élveznek elsőbbséget”.
Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az Öt Csillagos Mozgalom sikerrel végigvitte alkotmányreformját, a baloldal pedig ugyanúgy három tartományt "szerzett", mint a Matteo Salvini fémjelezte jobb.
24 óra leforgása alatt 26, migránsokkal teli csónak érte el a dél-olaszországi Lampedusa szigetét múlt vasárnap. Csak az este folyamán 11 csónak kötött ki, összesen több mint 300 migránssal a fedélzetén.
Várhatóan a hétvégén bejelenti a jelöltjét az amerikai alkotmánybíróság megüresedett helyére Donald Trump, amiről a republikánus többségű szenátus kész a választások előtt szavazni. A demokrata párt több tagja úgy vélte, hogy ha a szenátus megszavazza az új jelöltet, akkor ők megnövelnék a bíróság tagjainak létszámát.
Az amerikai-kínai versengést bírálta Emmanuel Macron francia elnök az ENSZ-közgyűlés 75. ülésszakának általános vitájában videofelvételen elmondott beszédében, Haszan Róháni iráni elnök pedig leszögezte, hogy országa nem adukártya az amerikai belpolitikában.
Alekszandr Lukasenko augusztusi megválasztásának egyetlen eleme sem felelt meg a választások tisztaságának nemzetközi szabványaival. Ám ragadós Minszk példája. Tóth Zoltán választási szakértőt kérdeztük.
Újabb két csapatra és vezetőedzőire szabott ki súlyos pénzbüntetést a profi amerikaifutball-liga (NFL) az egészségügyi szabályok megsértése, maszk mellőzése miatt.
Szerdán mutatja be az Európai Bizottság elnöke új, a migrációt és a menekültpolitikát érintő uniós javaslatot. A kérdésről már a menekültválság óta folyamatosan zajlik a vita az EU-ban.
A miniszterelnök-helyettes önállósította magát és kiegyezett a felkelők hadvezérével az olajblokád feloldásáról, ám lépésével inkább csak összekuszálta a szálakat.
Jeppe Kofod dán külügyminiszter az Altinget hírportálnak véleménycikket írt Lengyelország és Magyarország alááshatja az EU alapjait címmel, amit Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár visszautasított. Válaszcikke szerdán jelent meg a portálon.
A Nike amerikai sportszergyártó profitja jelentősen, 11 százalékkal 1,5 milliárd dollárra nőtt az augusztus végével záródott első pénzügyi negyedévben éves összevetésben, elsősorban annak köszönhetően, hogy a koronavírus-járvány miatt megugrottak online eladásai.
Csehországban a laboratóriumi vizsgálatok kedden 2394 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami a járvány kezdete óta a második legmagasabb napi szám - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel közölt statisztikából. Az igazolt fertőzések napi száma a múlt csütörtökön volt a legmagasabb, meghaladta a 3100-at.
Szerdán kiengedték a berlini Charité kórházból Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, akit súlyos mérgezés gyanújával szállítottak Németországba augusztus 22-én.
Noha a járványhelyzet stabil, az ünnepségek, családi összejövetelek korlátozását kérik szerb járványügyi szakemberek, hogy továbbra is kezelhető mértékű legyen a koronavírus-járvány az országban.
Kiengedték a berlini Charité kórházból Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, akit súlyos mérgezés gyanújával szállítottak Németországba augusztus 22-én.
Letette a hivatali esküt szerdán Minszkben a vitatott körülmények között újraválasztott Aljakszandr Lukasenko fehérorosz elnök - közölte a BelTA fehérorosz hírügynökség.