2020. szeptember 8. kedd

szept. 8
0:06
Már nincs mesterséges kómában Navalnij (Infostart)
Javult az orosz ellenzéki politikus egészségi állapota - közölték orvosai.
szept. 8
0:06
Felébresztették Alekszej Navalnijt a mesterséges kómából (444.hu)
Orvosai szerint továbbra sem lehet kizárni, hogy súlyos következményekkel járt az orosz ellenzéki politikusnál a mérgezés.
szept. 8
0:10
Koronavírus: Veszített előnyös helyetéből a régiónk - itt vannak az adatok (Infostart)
Keveset tesztel, többet temet Magyarország a visegrádi országok (V4) körében, de úgy tűnik, csak Szlovákia tisztább jelenleg. Körkép.
szept. 8
0:10
Megúszták a halálbüntetést Hasogdzsi gyilkosai (444.hu)
A szaúdi hatalom nem közölte, hogy pontosan kiket is küldtek börtönbe.
szept. 8
0:14
Újra volt áldozata az ukrajnai harcoknak (Infostart)
Egymás után kétszer sértették meg vasárnap a Donyec-medencében a Moszkva által támogatott szakadárok a július vége óta életben lévő tűzszünetet, aminek következtében egy ukrán katona életét vesztette, egy másik pedig megsebesült.
szept. 8
0:14
Ilyet még Brazíliában sem láttak: szélsőbaloldali lett a szélsőjobboldali elnök (444.hu)
Jair Bolsonaro tragikusan kezelte a járványt, viszont elkezdett pénzt szórni. Az eredmény: növekvő népszerűség, egyre kevesebb szegény, a horizonton pedig Venezuela.
szept. 8
0:18
Milliós büntetést is kaphat, aki nem hord maszkot Szlovéniában (Infostart)
Horvátországban és Szlovéniában is csökkent a hétvégén az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok jelentéséből. S
szept. 8
0:22
Veszélyben a tárgyalások, London törvénnyel írná felül az egyezményt (Infostart)
A brit kormány a brexit-egyezmény egy részének megkerülésére készül – adta hírül a brit sajtó. Boris Johnson kormányfő figyelmeztette az Európai Uniót: ha a felek október közepéig nem állapodnak meg a jövőbeli kereskedelemről, akkor „a maguk útját kell járniuk”.
szept. 8
0:26
Mentőakció indult egy részeg hegymászóért (Infostart)
Helikopterrel kellett lehozni a férfit az osztrák Alpok egy csúcsáról a hétvégén.
szept. 8
5:09
Harry herceg visszafizette londoni rezidenciájának milliós tatarozási költségeit (GazdaságPortál)
Visszafizette Harry herceg a windsori kastély közvetlen közelében lévő rezidenciája, a Frogmore Cottage renoválására közpénzből fordított 2,4 millió fontot (több mint 960 millió forintot). Harry – a 95. életévében járó II. Erzsébet királynő unokája, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia – amerikai feleségével, Meghan hercegnő
szept. 8
6:09
Koronavírus – Spanyolországban meghaladta a félmilliót a regisztrált fertőzöttek száma (GazdaságPortál)
Spanyolországban meghaladta a félmilliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – tájékoztatott hétfőn Fernando Simón, az egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója Madridban. A legelső, még január végén kiszűrt eset óta eddig összesen több mint 525 ezer embernél igazolta PCR-teszt a kórokozó jelenlétét. A járványüg
szept. 8
6:18
Rekord: több mint ezer új fertőzöttet azonosítottak Líbiában (ATV)
Rekordmagas szintet ért el a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Líbiában több mint 1000 esettel az utóbbi 24 órában - közölte az Országos Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ Tripoliban hétfőn.
szept. 8
6:18
Brüsszel a belarusz politikai foglyok szabadon engedését követeli (444.hu)
Közben a litván külügyminiszter szerint Lukasenka az országa függetlenségét is feladná, hogy hatalomba maradhasson, és szorosabb integrációt akar Moszkvával.
szept. 8
6:24
AZ ENSZ-nél is megjelent a koronavírus (ATV)
Hét új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a bécsi székhelyű ENSZ-szervezeteknél - közölte a világszervezet hétfőn este.
szept. 8
6:36
Felébresztették a kómából Navalnijt (Kripto Akadémia)
Kétséges, milyen nyomokat hagy szervezetében a méreg.
szept. 8
6:57
Trump felvetette Washington és Peking gazdasági kapcsolatainak esetleges szétcsatolását (HírTV)
Ha nem üzletelnénk a kínaiakkal, akkor nem veszítenénk dollármilliárdokat - jelentette ki az amerikai elnök washingtoni sajtótájékoztatóján.
szept. 8
7:00
800 ezer hektárt perzselt már fel a tűz idén Kaliforniában, és csak most jönnek a kemény hónapok (444.hu)
Amióta mérik, sosem láttak még ekkora pusztítást egyetlen év alatt az amerikai államban.
szept. 8
7:12
Lehúzta a rolót a gazdasági migránsok előtt Ciprus (888.hu)
Ciprus Libanonnal együttműködve tartóztatná fel a Földközi-tengeren keresztül érkező migránsokat – közölte Nikosz Núrisz ciprusi belügyminiszter. A tárcavezető hozzátette: országa nincs többé abban a helyzetben, hogy további „gazdasági bevándorlókat” fogadjon, mivel tele vannak a befogadóközpontok.
szept. 8
7:12
Kína szerint indiai katonák lövéseket adtak le egy vitatott határszakaszon (444.hu)
Azt mondják, kénytelenek voltak ellenlépéseket tenni, de nem árulják el, milyeneket.
szept. 8
7:15
Ciprus Libanonnal együttműködve tartóztatná fel a bevándorlókat (HírTV)
Az utóbbi napokban több mint százötvenen érkeztek a ciprusi felségvizekre, a menedékkérők egy részét partra engedték.
szept. 8
7:21
Szaakasvili a miniszterelnöki tisztségért készül indulni Georgiában (HírTV)
Georgiában októberben tarthatják a parlamenti választásokat.
szept. 8
7:23
Brexit - Még mindig van idő a megállapodásra (HírTV)
A brit kormány mindenekelőtt átfogó szabadkereskedelmi megállapodást kíván elérni az EU-val.
szept. 8
7:30
Retteghet Európa! Bosszút esküdtek az iszlám hitűek (Ripost)
A múlt hétvégén több muzulmán országban is tömegek vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a Charlie Hebdo nevű francia szatirikus lap Mohamed-karikatúrájának újraközlése miatt.
szept. 8
7:33
Átlépte a félmilliót Spanyolországban a koronavírus-fertőzöttek száma (HírTV)
A legutóbbi adatösszesítés óta a betegek száma több mint 26 ezerrel emelkedett.
szept. 8
7:36
Az apróhirdetési rovattal üzennek a demokrácia támogatói a legnagyobb hongkongi napilapban (444.hu)
Amióta Peking nyíltan is beavatkozott a városállam működésébe, a hirdetők megrohanták a legismertebb kritikus lapot.
szept. 8
7:48
Hatásosnak tartja a vakcináit egy kínai gyártó (ATV)
Hatásosnak értékelte koronavírus-vakcináit a China National Biotec Group (CNBG) kínai gyártó az alapján, hogy Kínában már több száz ezer embernek adták be, és senki közülük nem fertőződött meg utána - adta hírül a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap kedden.
szept. 8
8:15
Hatásosnak mondja saját koronavírus-elleni vakcináját egy kínai cég (Kripto Akadémia)
Még tesztelik a készítményt.
szept. 8
8:17
Szabad szemmel - Megerősítették: a jogállam lesz a fő akadály az uniós büdzsé, és a gazdasági mentőcsomag jóváhagyásának útjában (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. szeptember 8.
szept. 8
8:18
Hatásosnak tartja vakcináit a kínai CNBG cég (Demokrata)
Százezer embernek adták be Kínában, senki nem fertőződött meg utána.
szept. 8
8:42
Több százezer embert oltottak már be két koronavírus-vakcinával Kínában (SzMo)
A kínai gyártó szerint azok közül, akik megkapták a vakcinát senki sem fertőződött meg később.
szept. 8
8:45
Elrabolták, majd elfogták az egyik ellenzéki vezetőt Minszkben (HírTV)
Elfogták a fehérorosz-ukrán határon Marija Kalesznyikava ellenzéki vezetőt - ezt a belorusz állami média jelentette.
szept. 8
8:47
Lezárják a nemzeti parkokat Kalifornia déli részén a tűzvészek miatt (HírTV)
További tüzekre számítanak.
szept. 8
8:48
Titkos hatalmak, ufók, esetleg a zsidók - kavarognak a vírus körül az összeesküvés-elméletek (Kripto Akadémia)
Németországban megdöbbentően sokan hisznek a különféle összeesküvés-elméleteknek a koronavírus kapcsán. Ennek elsődleges oka épp a kormány jó válságkezelése.
szept. 8
9:00
Az ujgur „átnevelő táborokat” üzemeltető kormányszervnek is köszönetet mond a Disney az új Mulan stáblistáján (444.hu)
A jelek szerint az amerikai cég az új filmjének egy részét abban a tartományban készítette el, ahol százezreket zártak táborokba az elmúlt években.
szept. 8
9:06
Továbbra sem szavaz a Fideszről az Európai Néppárt (SzMo)
Nem tűzték napirendre a Fidesz tagságát a párt szeptember végi politikai közgyűlésén.
szept. 8
9:18
Nem tehetnek mást, csak nézik, ahogy tombol és pusztít a tűz (Infostart)
Lezárják mind a nyolc nemzeti parkot az egyesült államokbeli Kalifornia déli részén az ott pusztító tűzvészek miatt - jelentette be helyi idő szerint hétfőn az állam erdőgazdálkodásának munkatársa.
szept. 8
9:21
Navalnij felébredt a kómából (HírTV)
Az orvosi jelentés szerint a Berlinben ápolt férfi egészségügyi állapota javult.
szept. 8
9:21
Egyszerre szoronganak a rohamozó koronavírus, illetve az ír határ kérdése miatt (Kripto Akadémia)
A brit kormány az utolsó pillanatban akar változtatni az ír határmegoldáson. Káosz fenyeget – vagy már itt is van.
szept. 8
9:42
Még mindig nem dönt az Európai Néppárt a Fidesz tagságáról (ATV)
Nincs napirenden a következő ülésen a Fidesz néppárti tagságáról szóló szavazás. Az ülést szeptember 28-án tartja az Európai Néppárt (EPP) döntéshozó testülete - írja a Magyar Nemzet.
szept. 8
10:06
Lépett a kritikák után Harry herceg (Infostart)
Visszafizette Harry herceg a windsori kastély közvetlen közelében lévő rezidenciája, a Frogmore Cottage renoválására közpénzből fordított 2,4 millió fontot (több mint 960 millió forintot).
szept. 8
10:08
A hatóságok szerint a határon fogták el a fehérorosz ellenzéki vezetőt (Infostart)
A fehérorosz hatóságok homlokegyenest mást közöltek, mint amiről korábban hallani lehetett.
szept. 8
10:12
A Magyar Nemzet szerint tovább halogatja a döntést a Fidesz ügyében a Néppárt (444.hu)
A kormánylap szerint nem lesz döntés a felfüggesztett magyar párt sorsáról a szeptember végi ülésen sem.
szept. 8
10:18
Írországban csak most fontolgatják, hogy újranyissák a kocsmákat (444.hu)
Még mindig zárva vannak, pedig jobb a járványhelyzet, mint Magyarországon.
szept. 8
10:18
Japán miniszter: bármi áron meg kell rendezni a játékokat (Demokrata)
Minden áron megrendezik jövőre az elhalasztott tokiói olimpiát az ötkarikás játékokért felelős japán miniszter szerint.
szept. 8
10:24
A japánok bármi áron meg akarják rendezni a tokiói olimpiát (ATV)
Minden áron megrendezik jövőre az elhalasztott tokiói olimpiát az ötkarikás játékokért felelős japán miniszter szerint.
szept. 8
10:33
Kevesebb az új fertőzött a Nyugat-Balkánon (HírTV)
A Nyugat-Balkán országaiban egyelőre nem tartanak attól, hogy újra belobbanna a járvány.
szept. 8
10:42
Forgalomba került az első orosz vakcina (Demokrata)
Polgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Sputnik V) vakcina első tétele.
szept. 8
10:48
Koronavírus - Már nem Brazília a világ második leginkább fertőzött országa (Infostart)
A legmagasabb fertőzésszám továbbra is az Egyesült Államokban van.
szept. 8
10:51
Forgalomba került az első orosz vakcina (HírTV)
A minisztérium azt ígérte, hogy a vakcina hamarosan az ország régióiba is el fog jutni.
szept. 8
10:54
Elkezdik árusítani az orosz vakcinát a koronavírus ellen (444.hu)
Közben elkezdik a klinikai tesztelés harmadik szakaszát is, több tízezer önkéntessel.

Keresés