Erdőségeit szinte teljesen kiirtott ország, a földek felégetését elkerülhetővé tevő megoldás és egy európai nagyváros ételpazarlás elleni sikere is a díjazottak között.
A trieszti kikötő bejáratát napok óta tartották blokád alatt azok, akik szerint elfogadhatatlan, hogy az országban csak védettségi igazolvánnyal lehet dolgozni.
Az Európai Uniónak (EU) segítenie kell Líbiát abban, hogy megvédhesse határait az illegális migrációval szemben - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán megosztott videójában, miután Luxemburgban találkozott líbiai kollégájával.
A washingtoni Smithsonian Institute állatkertjében 11 főemlős kapta meg a vakcinát, amelyet egy michigani székhelyű állatgyógyászati cég fejlesztett ki.
Romániában több mint 1900 koronavírusos beteg várja a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra - nyilatkozta hétfőn a sajtónak Lucian Bode belügyminiszter, aki kritikusnak tartotta a romániai egészségügyi helyzetet.
Melbourne-ben több ideig volt elrendelve lezárás, mint bárhol máshol a világon. Nagyon magas az átoltottság, így most enyhítettek a szigorú szabályokon.
A külügyminiszter szerint csúfos kudarcot vallott Ukrajna magyar energiabeszerzést érintő hazug kommunikációs hecckampánya, ugyanis – mint fogalmazott – az Európai Unió világossá tette, hogy Magyarország teljesen jogszerű módon kötött hosszú távú gázvásárlási megállapodását Oroszországgal.
„Mark Rutte nagyon komoly hungarofóbiában szenved. Ez a korábbi kijelentéseit figyelembe véve teljesen egyértelmű” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Al Jazeeranak, amely Magyarország az Európai Unió kapcsolatáról kérdezte a politikust.
Vízágyúkat és könnygázt is bevetettek az olasz hatóságok a trieszti kikötő bejáratát elfoglaló tüntetők oszlatására hétfőn, miután az egyik legnagyobb európai áruforgalmi csomópontot napok óta a koronavírus elleni kötelező védettségi igazolás bevezetése ellen tiltakozó dolgozók bénították meg.
Pár héten belül járóbeteg-rendelőket nyithat Anglia, hogy felgyorsítsa az oltás menetét a középiskolások körében az emelkedő fertőzöttségi szint mellett.
Elhunyt Colin Powell, az Egyesült Államok első afroamerikai külügyminisztere. Halálát koronavírus-fertőzés okozta, 85 éves volt. Családja elmondása szerint Powell be volt oltva koronavírus ellen.
A magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek és ennek a jövőnek a magyarok és szerbek együtt lesznek a nyertesei - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Horgoson, a Szeged-Szabadka vasútvonal felújításindító ünnepségén.
Naponta átlagosan 15 ezren fertőződnek meg, és 300-an halnak meg koronavírusban. Lucian Bode román belügyminiszter hétfőn tartott sajtótájékoztatóján jelentette be: a romániai egészségügy helyzete kritikus szintre fordult, több mint 1900 koronavírusos beteg várja a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra.
A Financial Times információi szerint Kína még augusztusban indíthatott el egy hiperszonikus nukleáris rakétát, amely körülbelül 6100 km/órás sebességgel megkerülte a Földet, majd célt tévesztve, 24 kilométerrel arrébb lezuhant. A jelentésben arról is szó esik, hogy Kína meglepte az USA-t, hiszen az ország előrébb tarthat az atomfegyverek hordozásá
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek után hétfőn a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) vezető testületei is hozzájárultak, hogy a három párt hivatalos koalíciós tárgyalást kezdjen.
Kormányellenes tüntetés zajlott vasárnap a szlovákiai Rimaszombatban, melyet az ellenzéki Smer szervezett. Robert Fico pártelnök, szlovák exkormányfő olyan témákat feszegetett a több mint kétezer fős tömeg előtt, melyek célja, hogy leváltsák Eduard Heger kormányát. A szónokok az energiaárak emeléséről, a szociális és jogállam destrukciójáról, valam
Lengyelország az Európai Unió lojális tagja marad, az unió jövőjét viszont veszélyeztetné, ha többé nem szuverén tagállamok közösségét alkotná – fogalmazott Mateusz Morawiecki.
A vulkánkitörés okozta egy hónapos kényszerszünet után több mint négyezer gyerek számára indult újra az oktatás hétfőn a spanyol Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén.
Elrendelték a rutinjellegű orvosi ellátások felfüggesztését az állami kórházakban, hogy több forrást tudjanak biztosítani a koronavírusos páciensek ellátására.
Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke néhány napja kérte ki a Zemant ápoló Központi Katonai Kórház hivatalos véleményét az államfő egészségi állapotáról.
Milos Zeman cseh államfő a prágai Központi Katonai Kórház véleménye szerint jelenleg nem képes ellátni a tisztségéből eredő feladatokat – jelentette be hétfőn Prágában Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke, aki néhány napja kért a kórháztól hivatalos véleményt Milos Zeman egészségi állapotáról.