Varsó elutasítja a fenyegetéseket és a zsarolást - ezzel védekezett a lengyel kormányfő az Európai Parlament plenáris ülésén, ahol a lengyel alkotmánybíróság azon döntését tárgyaltak, mely szerint az uniós alapszerződések ellentmondanak a lengyel alkotmánynak. Az Európai Bizottság elnöke pénzügyi és politikai szankciókat helyezett kilátásba Lengyel
Oroszország szerint a NATO-nak kell megtennie az első lépést a kétoldalú kapcsolatok normalizálása érdekében - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak kedden Moszkvában.
Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban: a betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttestek sorakoznak, a temetkezési vállalatok járművei pedig sorban állnak a kórházak udvarán - jelentette kedden a Digi24 hírtelevízió.
Hogy oligarchának kit nevezünk, az világos, de minek nevezzük azt, akinek nemcsak Bajnokok Ligája-szereplő futballcsapata van, hanem saját parlamentje és államfője is?
Akár a Holdon vagy a Marson is forgatna filmet Klim Sipenko orosz rendező-producer, aki vasárnap érkezett vissza a Nemzetközi Űrállomásról, ahol 12 napon át dolgozott a Kihívás munkacímű filmjén.
Öngyilkos merénylők hozzátartozóit fogadta, pénzt adott, illetve földet ígért nekik a Szirádzsuddín Hakkáni, az afganisztáni radikális iszlamista tálibok ideiglenes kormányának belügyminisztere - derül ki a kabuli belügyi tárca keddi közleményéből.
Az elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttestek sorakoznak, a temetkezési vállalatok járművei pedig sorban állnak a kórházak udvarán.
Várhelyi Olivér, a szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos a csomag átfogó elemeit bemutatva elmondta: "a bővítési politika geostratégiai befektetés az európai kontinens békéjébe, stabilitásába, biztonságába és gazdasági növekedésébe.
A pakisztáni Malála Júszafzait 2012-ben, 15 éves korában tálib fegyveresek fejen lőtték az őt szállító iskolabuszon, csodával határos módon élte túl a támadást.
Komoly fejtörést okoz az egészségügyi szakértőknek, hogy augusztushoz képest több ezerrel csökkent a fertőzöttek száma Japánban, miközben szinte korlátozások nélkül döcögték végig az elmúlt év hullámait. A szakértők aggodalma ellenére az ázsiai ország ünnepel.
Tovább bővítette nemzetközi befektetését Tiborcz István. Orbán Viktor veje ezúttal Mészáros Lőrinctől vásárolt, hogy cégével, a BDPST Grouppal Ausztriában is megvesse a lábát.
Könnyekben tört ki és alig jutott szóhoz Karikó Katalin. A kutatóbiológus tegnap érkezett meg Spanyolországba, hogy október közepén átvegye „a spanyolok Nobel-díját”, amikor a szálloda bejáratánál váratlan dolog érte.
Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban: a betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttestek sorakoznak, a temetkezési vállalatok járművei pedig sorban állnak a kórházak udvarán – jelentette kedden a Digi24 hírtelevízió.
Miloš Zeman cseh köztársasági elnök egészségi állapota kimeríti azokat a feltételeket, amelyek megléte esetén az államfői jogkörök átruházhatók a miniszterelnökre és a képviselőház elnökére – állapította meg a cseh szenátus alkotmányügyi bizottsága.
Fejenként egymillió dollár váltságdíjat követel egy bűnszervezet a Haitin elhurcolt 16 amerikai és egy kanadai misszionáriusért - közölték kedden a haiti hatóságok.
Az Európai Unió nem éli túl, ha Lengyelország kerekedik felül a jogállamiság vitában – erre figyelmeztetett néhány uniós vezető, miután a bizottsági elnök példa nélküli módon megfenyegette Varsót a bírósági vita miatt..
A texasi kórházak csaknem negyedében megteltek az intenzív osztályok a koronavírus miatt ápolásra szoruló betegekkel - számolt be kedden az amerikai sajtó.
Irán és Oroszország hosszútávú stratégiai partnerek, a verseny köztük mindössze az olaj- és gázkereskedelem terén lehetséges - jelentette ki kedden Mohammad Hoszein Bageri iráni vezérkari főnök moszkvai látogatásán a Rosszija 24 hírtelevíziónak.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése melletti elkötelezettség ellenére a jelenlegi fosszilis energiatermelési tervek nem egyeztethetőek össze a kitűzött klímacélokkal.
Átnevezik a Facebook-ot, amely egyelőre csak a céget érinti, így a közösségi oldal változatlan formában marad elérhető – írja az Index a The Verge információi alapján.
A Politico arról ír, a meghívottak listáján Magyarország és Törökország sem szerepel. A lap szerint ennek oka, hogy messzire sodródtak a demokratikus értékektől, illetve az Egyesült Államoknak stratégiai érdeke sem fűződik hozzá.