Romániában hétfőtől csak védettségi igazolvánnyal lehet ügyfélként vagy fogyasztóként belépni a nyilvános zárt terekbe az alapvető árucikkeket forgalmazó boltok és gyógyszertárak kivételével – döntött a koronavírus-járvány miatt a bukaresti kormány pénteken. Az alkalmazottakra a szabályozás egyelőre nem vonatkozik, mert a munkavállalók jogait csak
Hétfőtől szomszáduknban csak az mehet este tíz és hajnali öt óra között az utcára, aki rendelekzik védettségi igazolvánnyal, vagy munkaügyben, illetve halaszthatatlan gyógykezelés miatt hagyja el otthonát.
Bűncselekmény hiányában felmentette a sienai bíróság a korrupció vádja alól Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnököt, illetve az ugyanebben a perben szintén vádlottként szereplő Danilo Mariani zongoristát.
Több száz gyermek is kórházban van már, és napi 17 ezerre nőtt az újabb covidos megbetegedések száma Romániában - mondta László Attila a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában. A román szenátus egészségügyi bizottságának korábbi elnöke a legnagyobb gondnak azt tartja, hogy mindössze 31 százalékos az átoltottság Romániában.
Az Egyesült Államok elnöke azt nyilatkozta csütörtökön, hogy elkötelezte magát a sziget megvédése mellett, bár a Fehér Ház később azt közölte, hogy nem változtattak a Tajvant érintő irányelveken.
Szeptember óta fenyegeti a spanyol La Laguna térségében tomboló vulkán a helyieket. Most újabb falvakat veszélyeztet a láva, ezért a hatóságok szerda éjjel megkezdték az evakuálást. A helyiek kétségbeesve pakolták össze ingóságaikat, La Palma szigetén drónokkal próbálják megmenteni az otthonrekedt háziállatokat a láva pusztításától.
A romániai Târgu Cărbunești város kórháza reggel értesítette a Gorj Megyei Egészségügyi Igazgatóságot, hogy gond van az intézmény oxigénellátó rendszerével, de megpróbálják orvosolni a problémát.
Az intenzív osztályok 25 százalékos telítettsége esetén bevezetik az úgynevezett 2G-szabályt, amely szerint az oltatlanok még friss negatív teszttel sem tartózkodhatnak fertőzésveszélyes környezetben
A rendezőasszisztens, aki átadta neki a fegyvert, azt hitte, hogy nincs benne töltény. Baldwin közvetlen közelről lőtte mellbe Halyna Hitchins operatőrt.
A német autóipari vállalat menedzsmentje a chiphiány és az ellátási láncokkal kapcsolatos problémák miatt arra számít, hogy idén a globális személyautóértékesítés 1 százalékkal nőhet vagy csökkenhet 2020-hoz képest – írja a portfolio.hu.
Ausztriában karantén fenyegeti a koronavírus ellen be nem oltott embereket a járványügyi helyzet további romlása esetén - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák kancellár az újabb szigorításokat a kabinet péntek esti rendkívüli ülését követően.
Ausztriában karantén fenyegeti a koronavírus ellen be nem oltott embereket a járványügyi helyzet további romlása esetén - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák kancellár az újabb szigorításokat a kabinet péntek esti rendkívüli ülését követően.
A járművet Mexikóban tartóztatták fel. A bevándorlók rendkívül rossz egészségi állapotban voltak, nem volt sem vizük, sem élelmük és többen nem kaptak levegőt.
A segélyszervezetek nem képesek magukra utalva elhárítani a humanitárius válságot a radikális iszlamista tálibok kezére került Afganisztánban - figyelmeztetett pénteken Robert Mardini, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) főigazgatója.
Azoknak, akik nem tartoznak a koronavírus fertőzésből felgyógyultak, illetve az immunizáltak körébe, jelentős megszorításokra és kijárási korlátozásokra kell számítaniuk a kormány és a tartományi vezetők által szeptember közepén elfogadott több fokozatú terv kiegészítése értelmében.
„Méltán lehetünk büszkék kanadai magyarjainkra, Kanada méltán lehet büszke Magyarország itteni legjószolgálatibb nagyköveteire, akik hozzájárultak ennek az országnak a nagyságához, és soha nem felejtjük 1956 hőseit.”
Spanyolországban visszautalják az embereknek az első járványhullám idején, a korlátozások megszegéséért kiszabott bírságokat - számolt be a spanyol sajtó az ügyben felállított tárcaközi munkacsoport döntéséről szombaton.