Egy londoni professzor szerint a variáns egy legyengült immunrendszerű személy, esetleg egy kezeletlen HIV/AIDS-beteg krónikus betegsége során alakulhatott ki.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyta a Pfizer oltásának felhasználását az 5-11 év közötti korosztályban - már csak az Európai Bizottság jóváhagyása kell az oltáshoz.
Joe Biden elnök testéből egy 3 milliméteres polipot távolítottak el múlt héten, a Walter Reed egészségügyi központban végzett rutin kolonoszkópiás beavatkozás során.
Fehéroroszországon múlik, Lengyelország bezár-e újabb közös határátkelőket, a további döntések a határok biztonságán múlnak - jelentette ki Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes csütörtökön, a migránsválság miatt létrehozott lengyel válságstáb ülése után az MTI értesülései szerint.
Az uniós szakhatóság úgy döntött, hogy javasolják a koronavírus elleni védőoltás felhasználását az 5-11 év közötti korosztályban, így valószínűleg napokon belül oltani lehet a kisiskolásokat.
Megállapodott egymással a kormánykoalíció létrehozásáról a Német Szociáldemokrata Párt (SDP), a liberális Szabaddemokrata Párt (FDP) és a Zöldek. Egyelőre erős zöld hangsúly érződik a programban - mondta Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója.
Az Amerikai Egyesült Államok 110 országot hívott meg a december elején tartandó virtuális demokráciacsúcsra Washingtonba, de Magyarország nincs köztük.
Nem őrizték elég jól a Pfizer/BioNTech vakcina üzleti titkait: egy ígéretesebb karrierre vágyó volt munkatárs megszerezte ugyan a hivatalos iratokat, de lebukott.
A napi új koronavírus-fertőzöttek számát tekintve Csehország jelenleg a harmadik legrosszabb helyen áll a világon. Andrej Babiš leköszönő kormányfő szükségállapotot hirdetett, de Petr Fiala hamarosan felálló új kormánya regionális szinten hozna intézkedéseket a járvány megfékezésére.
Új utazási szabályok bevezetésére tett javaslatot az Európai Bizottság, amelyek január 10-től lépnek hatályba, és első sorban az oltatlanok számára jelentenek majd hátrányt.
Magyarország rendkívül sokat profitált a Kínával folytatott, kölcsönös tiszteleten alapuló, pragmatikus együttműködésből, ezért azt a továbbiakban is fenn kell tartani - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután videokonferencia keretében kínai kollégájával, Vang Jivel egyeztetett.
Franciaország támogatja Horvátország csatlakozását a Schengen-övezethez, a belső határellenőrzés nélküli európai térséghez – jelentette ki Emmanuel Macron Zágrábban, Andrej Plenkovic horvát kormányfővel folytatott megbeszélése után.
Inkább csak politikai üzenet, mint hasznos lépés Joe Biden amerikai elnök lépése, hogy készleteket szabadít fel az amerikai stratégiai olajtartalékból az árak lenyomására. Washington mellett Kína, India, Dél-Korea és Japán is hasonló lépésre szánta el magát.
Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány – jelentette be Andrej Babis ügyvezető miniszterelnök csütörtökön a kormányülés szünetében.
Fokozott készültséget szorgalmazott az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán Andrzej Duda lengyel elnök, miután a NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel tárgyalt Brüsszelben.
Az ásatásokat vezető John Thomas régész szerint „ez minden bizonnyal az elmúlt évszázad legizgalmasabb római kori mozaiklelete az Egyesült Királyságban”.
Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány - jelentette be Andrej Babis miniszterelnök csütörtökön a kormányülés szünetében.
Hatszáztizenhét iraki migránst szállítanak vissza Irakba a fehérorosz fővárosból, Minszkből az Iraqi Airways légitársaság két járatán - közölte csütörtökön Irak moszkvai nagykövetsége.
A külgazdasági és külügyminiszter valamint kínai kollégája megerősítették a két ország gazdasági együttműködését, és kölcsönösen felajánlották egymásnak a segítséget a Covid-elleni harcban.
Magyarországon a lélegeztetőgépre kerülők halálozási aránya 90 százalék, míg Angliában ugyanez 50 százalék - írta közösségi oldalán Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, aki szerint emögött az egyik legfőbb ok az adatok kormány általi eltagadása.