2021. november 27. szombat

nov. 27
17:26
Két esetben mutatták ki az omikron variánst Nagy-Britanniában (ATV)
Két nagy-britanniai páciens szűrővizsgálatának leletében a koronavírus új, omikron nevű variánsát azonosították - közölte szombaton Sajid Javid brit egészségügyi miniszter. Brit járványügyi szakértők egybehangzó nyilatkozatai szerint ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy katasztrófát okozhat az új koronavírus-változat felbukkanása.
nov. 27
17:27
Oxfordi tudós: van ok bízni a vakcinákban (Infostart)
Az átoltottság szintje miatt nem valószínű, hogy az omikron variáns újra berobbantja a koronavírus-világjárványt - mondta Andrew Pollard, az Oxfordi Egyetem vakcinafejesztő részlegének vezetője, aki az egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának kifejlesztését is irányította.
nov. 27
17:28
Megérkezhetett Németországba is az omikron (ATV)
Az új koronavírus variánst péntek este egy Dél-Afrikából hazaérkező fertőzött utas mintáiban fedezték fel – jelentette be Kai Klose, Hesse tartomány szociális ügyekért és integrációért felelős minisztere a Twitteren. Közölte azt is, hogy az utas otthonában van karanténban.
nov. 27
17:30
Zemant kiengedték a kórházból, vasárnap kinevezi az új kormányfőt (ATV)
Milos Zeman cseh államfőt szombaton délután kiengedték a prágai Központi Katonai Kórházból, ahová csütörtökön este szállították be pozitív koronavírustesztje miatt - jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24), amely élőben közvetítette az elnöki autókonvoj távozását a kórházból.
nov. 27
17:32
Brit oltóanyag-fejlesztő: nem valószínű, hogy újrakezdődik a világjárvány az omikron miatt (ATV)
Az átoltottság szintje miatt nem valószínű, hogy az omikron variáns újra berobbantja a koronavírus-világjárványt - mondta szombaton Andrew Pollard, az Oxfordi Egyetem vakcinafejesztő részlegének vezetője, aki az egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának kifejlesztését is irányította.
nov. 27
17:48
Oroszország nem tervezi Ukrajna megszállását (Demokrata)
Mindenkit megnyugtatok, semmi ilyesmi nem fog történni – mondta az orosz kémfőnök.
nov. 27
18:45
Orosz kémfőnök: rosszindulatú amerikai propaganda (Infostart)
Moszkva nem akarja megszállni Ukrajnát - jelentette ki.
nov. 27
19:24
Kötelező PCR-teszttel és karanténnal lehet csak belépni az Egyesült Királyságba az omikron-variáns miatt (SzMo)
A brit kormány hangsúlyozta, nem tervezték bevezetni a korlátozásokat, de az új variáns megjelenése rákényszerítette őket.
nov. 27
19:33
Újra kötelező a PCR-teszt az Angliába utazóknak (Infostart)
Az omikron variáns miatt, elővigyázatosságból hoztak döntést.
nov. 27
19:39
Megjelent a rendelet: karantén vár a dél-afrikai régióból hazatérőkre (Infostart)
Az omikron variáns miatt hozott szabályozás hét országra terjed ki.
nov. 27
20:18
Orbán Viktor a szomszédi kapcsolatról üzent Románia új kormányfőjének (SzMo)
Koalíciós partnerként az RMDSZ is részt vesz az új román kormány működésében.
nov. 27
20:39
Brit családok brexitbaja: elfogytak a bébiszitterek (Infostart)
A brexit előtt évente több mint 43 ezren voltak, mára gyakorlatilag eltűntek az Európából érkezett fiatal gyermekfelügyelők, ami főként a kisebb jövedelmű helyi családokat sújtja. Sokaknál valamelyik szülő az eddig munkája feladására, vagy munkaideje csökkentésére kényszerül.
nov. 27
20:42
Márki-Zay a Budapest-Belgrád vasútvonalról: ha kondíciók nem változnak, akkor ezt a projektet le kell állítani (ATV)
"Ennek a vasútvonalnak jelenlegi formájában semmilyen értelme nincs" - ezt mondta a Budapest-Belgrád vasútvonalról Híradónknak Márki-Zay Péter. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje újratárgyalná a beruházást. Orbán Viktor éppen négy éve jelentette be, hogy kínai kölcsönből újjáépül Budapest és Belgrád között a vasútvonal. A 750 milliárd forintos pro
nov. 27
20:44
Orosz kémfőnök: Moszkva nem akarja megszállni Ukrajnát (ATV)
Oroszország nem tervezi Ukrajna megszállását, minden ezzel ellenkező hír rosszindulatú amerikai propaganda - szögezte le Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója szombaton.
nov. 27
20:46
Ismét PCR-tesztet kell végeztetniük érkezésük után a külföldről Angliába utazóknak (ATV)
Ismét PCR típusú laboratóriumi koronavírus-szűrésnek kell alávetniük magukat érkezésük után mindazoknak, akik külföldről Angliába utaznak, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk - jelentette be szombaton Boris Johnson brit miniszterelnök.
nov. 27
20:48
Toronto a légkondicionálókat jéghideg tóvízzel helyettesíti, és épületek százait hűti vele (SzMo)
180 torontói épület hagyott fel az energiaigényes légkondicionálással, helyette az Ontario-tó mélyéről szivattyúzzák a jéghideg vizet fal- és padlőhűtésre.
nov. 27
20:48
Két új tábort nyitottak a menedékkérőknek Görögországban (ATV)
Görögország szombaton két új zárt migránstábort adott át Lérosz és Kósz szigetén.
nov. 27
21:06
Legalább 800 éves múmiát találtak egy földalatti építményben Peruban (SzMo)
A sírhelyen áldozati tárgyak is voltak, köztük kerámiák, növényi maradványok és kőből készült eszközök.
nov. 27
22:06
Először üzent a nyilvánosságnak a tálib miniszterelnök (Demokrata)
Három hónappal kinevezése után először szólalt meg a nyilvánosság előtt Hasszán Ahund molla kormányfő.

2021. november 28. vasárnap

nov. 28
0:12
Anglia bekeményített: ismét szigorítottak a beutazási feltételeken (Blikk)
Ismét PCR típusú laboratóriumi koronavírus-szűrésnek kell alávetniük magukat érkezésük után mindazoknak, akik külföldről Angliába utaznak, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk - jelentette be szombaton Boris Johnson brit miniszterelnök.
nov. 28
0:12
Őszinte szavak, ez a véleménye a kutatónak az új szupermutáns vírusról (Metropol)
Andrew Pollard, az Oxfordi Egyetem vakcinafejesztő részlegének vezetője, aki az egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának kifejlesztését is irányította.
nov. 28
0:12
Omikronos utasok landolhattak Hollandiában Dél-Afrikából (444.hu)
A pozitívnak tesztelt embereket további szűrővizsgálatnak vetik alá.
nov. 28
0:16
Megjelent a rendelet a legújabb utazási korlátozásokról: itt vannak a részletek (Blikk)
Megjelent a Magyar Közlönyben szombat délután a dél-afrikai régióból érkezők beutazási korlátozásáról szóló rendelet, amely szerint azok a magyarok is karanténba kerülnek, akik a térségből érkeznek haza, vagy az érkezésüket megelőző két hétben a térségben jártak.
nov. 28
0:16
Omikronos fertőzöttek érkezhettek Hollandiába Dél-Afrikából (444.hu)
A holland kormány péntek reggel függesztette fel a járatokat a járványügyi szempontból kockázatosnak ítélt térséggel, de a már úton lévő repülőgépeket fogadták.
nov. 28
0:20
Románia csak európaiakat enged be a dél-afrikai térségből, őket pedig karanténba küldi (Blikk)
Románia a dél-afrikai térségből érkezők közül kizárólag az Európai Unió, az Európai Gazdasági Közösség és Svájc állampolgárait engedi be területére, számukra pedig tesztelési és 14 napos karantén-kötelezettséget írt elő, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva a koronavírus ellen.
nov. 28
0:20
Népszavazást tartanak Svájcban a korlátozásokról (444.hu)
Vasárnap dönthetnek a kötelező védettségi igazolásról.
nov. 28
0:24
Már biztos: megjelent a koronavírus új mutációja Németországban (Blikk)
Németországban is felbukkant az omikron variáns, az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult változatát két ember szervezetében mutatták ki - jelentették be szombaton Münchenben.
nov. 28
0:24
Újra csak PCR-teszttel engedik be az Angliába utazókat (444.hu)
Három hétre szigorítanak az új variáns megjelenése miatt.
nov. 28
6:00
Ami a Hableány-tárgyaláson történt, az ehhez képest semmi – Majdnem nemzetközi konfliktushoz vezetett a világ egyik legnagyobb tolmácsbakija (Blikk)
Közelről látják, élik át a legkínosabb diplomáciai bakikat és fiaskókat, de titoktartási szerződés köti őket. A tolmácsok izgalmas, zárt világát a Hableány-perben történt fiaskó után mutatjuk be.
nov. 28
7:24
Izrael lezárja határait a külföldiek előtt (HírTV)
Izrael lezárja határait a külföldiek előtt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult variánsa miatt - jelentette be szombat este Naftali Bennett izraeli miniszterelnök.
nov. 28
7:36
Németországban is felbukkant az omikron variáns (Demokrata)
A világjárványt okozó vírus legújabb változatát egy házaspárnál mutatták ki.
nov. 28
7:54
Izrael lezárja határait a külföldiek előtt (Demokrata)
A vasárnap éjfélkor hatályba lépő – és még kormányzati jóváhagyást igénylő – intézkedés egyelőre két hétre szól.
nov. 28
7:56
Mintegy kétszáz migránst vett fel az olasz parti őrség (Demokrata)
A műveletet a dél-olasz Reggio Calabria városából hangoltak össze.
nov. 28
8:06
Megjelent Európában is a koronavírus legújabb mutációja (HírTV)
Az Egészségügyi Világszervezet aggasztónak nevezte a helyzetet.
nov. 28
8:06
Harc a gondolatokért (Demokrata)
A puha erőről és Oroszország imázsáról beszélgettünk az Orosz Kulturális Központokat is működtető szervezet elnökhelyettesével, Dmitrij Polikanovval.
nov. 28
8:18
A Salamon-szigeteken kitört a forradalom, de jelenleg úgy tűnik, hogy már véget is ért (444.hu)
Többen meghaltak a zavargásokban, a rendet ausztrál és pápua-új-guineai katonák segítettek helyreállítani.
nov. 28
8:30
Üzent a nyilvánosságnak a tálib miniszterelnök (ATV)
Három hónappal kinevezése után először szólalt meg a nyilvánosság előtt Hasszán Ahund molla, a tálibok kormányának ügyvivő miniszterelnöke. Szerinte a tálibok nem tehetők felelőssé a gazdasági válságért, és az ország hálás lehet a rezsimnek.
nov. 28
8:42
Itt van jelen Európában az omikron variáns – feltehetőleg Ausztriába is megérkezett (ATV)
Olaszországban és Csehországban már kimutatták a szupermutánsnak is nevezett új variánst, és feltehetőleg Dániában és Ausztriában is megjelent.
nov. 28
8:54
Kamu vakcinát adhattak be egy németországi illegális oltóponton (444.hu)
Az orvos és reptértulajdonos Winfried Stöcker saját oltóanyagot fejlesztett.
nov. 28
8:57
Aligha ússzuk meg: már a szomszédunkban kopogtat az omikron szupermutáns (Infostart)
Olaszországban, Csehországban és feltehetőleg Dániában és Ausztriában is megjelent az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult variánsa – jelentették szombaton ezen országok egészségügyi hatóságai.
nov. 28
9:12
Dél-afrikai orvos: ezek lehetnek az omikron-variáns tünetei (ATV)
Angelique Coetze, a Dél-afrikai Orvosok Szövetségének elnöke azért feltételezte, hogy egy új koronavírus-variánsról lehet szó, mert pácienseinél szokatlan tünetek jelentkeztek.
nov. 28
9:18
A szomszédban a dél-afrikai mutáns: ezekben az európai országokban jelent már meg az omikron variáns (Metropol)
Olaszországban, Csehországban és feltehetőleg Dániában és Ausztriában is megjelent az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult variánsa - jelentették szombaton ezen országok egészségügyi hatóságai.
nov. 28
9:21
Itt az első ország, amely teljesen lezár az omikron variáns miatt (Infostart)
Izrael lezárja határait a külföldiek előtt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult variánsa miatt – jelentette be Naftali Bennett miniszterelnök.
nov. 28
9:30
A Who betojt Kína elnökétől, ezért lett omikron az új vírusmutáns neve? Ha így van, nem is tudjuk, sírjunk-e, vagy nevessünk... (Blikk)
Mint ismert, a koronavírus új mutációjának az omikron nevet adta a WHO - de miért ugrott át néhány betűt a görög ábécében a testület? Nos, itt egy magyarázat, és ha így van, az elég gáz...
nov. 28
9:42
Izrael teljesen lezár az új variáns miatt (ATV)
Naftali Bennett miniszterelnök bejelentette, hogy az ország teljesen lezárja a határait az omikron variáns terjedése miatt.
nov. 28
9:48
Ausztráliában is megjelent az omikron variáns (Demokrata)
Két olyan embernél mutatták ki a variánst, aki Afrika déli részéből érkezett Sydneybe.
nov. 28
9:54
Saját fejlesztésű vakcinájával olthatott egy német orvos (ATV)
Korábban már német lapok megírták, hogy az orvos dolgozik a saját vakcináján.
nov. 28
10:00
Szigorítottak: ez az ország lezárja a határait minden külföldi előtt (Blikk)
A szombat éjjeli bejelentés alapján Izrael két hétre lezárja a Ben Gurion repteret minden külföldi állampolgár előtt. Azokra az izraeli állampolgárokra, akik pedig külföldről térnek haza három napos karantén vár.
nov. 28
10:06
Itt van jelen Európában az omikron vírusvariáns, egyre több országból érkeztek jelentések – Ausztriában is megjelenhetett az új mutáció (Blikk)
Európa - Olaszországban és Csehországban már kimutatták a szupermutánsnak is nevezett új variánst, és nagy eséllyel már Dániában és a szomszédos Ausztriában is megjelent.
nov. 28
10:12
Kiderült, mik lehetnek az omikron vírusmutáns okozta betegség szokatlan, új tünetei – Erre figyeljenek! (Blikk)
Amire most mindenki kíváncsi, az az: milyen tünetekkel jár és mennyire súlyos megbetegedést okoz a koronavírus omikron-mutánsa? Íme az első tapasztalatok!

Keresés