Valóban pénzt kellene keresnie az államnak azzal, hogy a függőség, a tartós pszichózis és a testi-lelki szenvedés veszélyébe sodorja polgárait? – tette fel a kérdést a CDU egyik politikusa azután, hogy az új német kormány koalíciós megállapodásából kiderül: az SPD, a Zöldek és az FDP legalizálja a marihuána fogyasztását. Ez a liberalizáció a szerdá
A világon 260 053 728 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 181 949 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján - számolt be az MTI.
Tragikus határt lépett át a járvány. A német egészségügyi miniszter szerint soha nem volt még ennyire drámaian komoly az ellátórendszer túlterhelődésének veszélye.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy tájékoztatást kapott egy lehetséges államcsíny előkészítéséről Oroszország képviselői és Rinat Ahmetov dúsgazdag kelet-ukrajnai oligarcha részvételével.
Éjféltől Csehország is szükségállapotot hirdetett a rendkívül rossz járványhelyzet miatt. Betiltották a karácsonyi vásárok megrendezését, este tíztől reggel ötig zárva lesznek a vendéglők és a bárok. A hamarosan kormányra lépő ellenzék szerint elkésett és elégtelen intézkedést hozott a kormány. Miloš Zeman államfő az eredeti tervek szerint pénteken
A cég azzal vádolja egy volt alkalmazottját, hogy olyna bizalmas adatokat mentett a saját szerverére, amelyek a koronavírus elleni vakcina összetevőiről is tartalmaznak titkos információkat.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szörnyszövetséget legitimál a bukaresti kormányban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint. Kolozsváron értékelte a romániai nagykoalíció megalakulását.
A koronavírus legújabb variánsa jobb megismeréséig az Európai Bizottság a légiközlekedés leállítását javasolja a tagországoknak a dél-afrikai régióból - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
A miniszter szerint Magyarország két életbevágó fontosságú megállapodást kötött idén Oroszországgal: az életmentő vakcinavásárlásit és a fűtést biztosító gázszállítási szerződést.
A britek és hollandok mellett, Izrael is azonnali hatállyal vörös listára helyezte, és utazási tilalmat rendelt el több afrikai országgal szemben, a koronavírus új variánsa miatt.
Regisztrációs kampányt is indítanak, hogy mindenki leadhassa szavazatát a tavaszi választásokon, azok is, akik nehezebben boldogulnak a számítógépes felületeken.
„A Dél-Afrikából érkezett vírusváltozat nagyon aggasztó. Ez a vírusváltozat száguld, és már meg is érkezett az országba. Egy esetet bizonyosan találtak, és három másikat vizsgálnak, de feltételezzük, hogy több is van” – közölte Naftali Bennett miniszterelnök.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a kutatások alapján sokkal agresszív vírusvariánsra számíthatunk, amely Dél-Afrikából származik, de már Európában is feltűnt. A WHO szakemberei Omikronnak nevezték el, és nagy aggodalommal figyelik gyors terjedését, illetve az eddigieknél nagyobb kockázatát.
A két hétre járványügyi zárlatot hirdetett Szlovákiában az éttermek és a nem létszükségletű boltok bezártak. A határ Magyarország felé azonban nyitva van.
A bárok és éttermek reggel 5 és éjjel 23 óra között lehetnek nyitva, az éjszakai szórakozóhelyek, diszkók és tánctermek bezárnak, miután az országban azonosítottak egy esetet az Omkironnak keresztelt új variánssal.
Az egészségügyi dolgozók és a tűzoltók számára kötlező lesz az Antillákon, ám miután az intézkedéssel szembeni tiltakozásokból kinőtt általános szociális mozgalom zavargásokká fajult, a határidőt december 31-re halasztott a francia kormány.
A holland ügyvivő kormány péntek este újabb szigorításokat, közöttük éjszaki lezárásokat rendelt el a több mint két hete rendkívül magas számú koronavírus-fertőzött és az egyre súlyosbodó egészségügyi válság miatt.