Ez a gyakorlatban azonban körülbelül 100 ezer Németországban dolgozó alkalmazottat jelent. Arról nem szólnak a hírek, hogy például a kecskeméti gyár dolgozói mekkora prémiumban részesülhetnek majd.
A hivatali ideje alatt végrehajtott reformokat méltatta Emmanuel Macron francia elnök a TF1 és az LCI televíziós csatornáknak adott, szerdán adásba került interjújában, és folytatásukat ígérte. Az interjú során Macron beszélt a koronavírus-járvánnyal járó tanulságokról, a vakcina kötelezővé tételéről, valamint a gyermekek koronavírus elleni oltásár
“Együtt dolgozunk Európa megerősödéséért!“ - posztolta Orbán Viktor Macron budapesti látogatásakor. Márciusban lehet folytatás, újabb találkozó a hírek szerint. A mostani brüsszeli EU-csúcson már látszódhat, hogy az uniós politikában Macron lesz-e “az új Merkel” Orbán Viktor, illetve a V4-ek számára.
Eduard Heger szlovák kormányfő támogatja a kötelező oltás bevezetését. „Az irány adott, mi pedig követjük” – reagált arra a kérdésre, hogy szorgalmazni fogja-e a kötelező oltást. A kormány közben úgy döntött, enyhíti a járványügyi intézkedéseket. December 17-étől, csak este 8 és reggel 5 óra között lesz érvényben kijárási korlátozás, a vakcina mege
Az ország teljhatalmú ura szerint a népszerű zenei stílus egy rosszindulatú daganat, ami ellen minden erővel fellép. Pedig három éve még egy k-pop banda is fellépett Észak-Koreában.
Koen Lenaerts a brüsszeli Politicónak nyilatkozva tagadta, hogy a luxembourgi bírói testület többletbefolyásra törekszik, szerinte arról van csak szó, hogy a közösségi hatáskörök bővülésével a közösségi szabályokért felelős bíróság illetékessége is bővül.
Már csak este 8 és reggel 5 között lesz kijárási korlátozás, megnyithatnak a könyvtárak, a múzeumok, a galériák, a masszázs- és kozmetikai szalonok, valamint a szoláriumok is, de csak az oltottak és a fertőzésen átesetteknek részére.
10-en jelentkeztek az EP-frakció 9 fős vezető testületébe, éppen csak a magyar jelölt maradt le róla. A háttérben a déli és az északi államok közötti versengés van a csoport irányításáért. A szerdai kudarc ellenére az EP-alelnöki pozíciójában megerősíthetik a DK politikusát.
Petro Porosenko volt ukrán elnök váratlanul megjelent a megújult parlamenti tévécsatorna, a Rada televízió élő adásában, és kisebb botrányt rendezett - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál csütörtökön.
Váratlanul megjelent a megújult parlamenti tévécsatorna, a Rada televízió élő adásában, és kisebb botrányt rendezett - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál csütörtökön.
Lengyelországban is azonosították a koronavírus omikron változatát, az első ismert fertőzöttet, a dél-afrikai Lesotho 30 éves, jó egészségi állapotú állampolgárát egy betegszállóbán elkülönítették - közölte csütörtökön a lengyel egészségügyi tárca.
Számításaik szerint jövő év elejére már az omikron variáns lehet a dominás Európában. És ha igaznak is bizonyulna, hogy kevesebb embernél okoz súlyos tüneteket, a nagy számú megfertőződés miatt túlterhelt lesz az egészségügy.
Ukrajna megállapodást írt alá a Pfizer gyógyszergyártó vállalattal a Covid-19-betegségben szenvedő betegek ambuláns kezelésére szolgáló innovatív, Paxlovid elnevezésű tabletták beszerzéséről - jelentette be Viktor Ljasko egészségügyi miniszter csütörtöki tájékoztatóján.
Újabb kínos bizonyíték került elő arról, hogy a brit miniszterelnöki stáb tavaly karácsonykor megsértette a karanténszabályokat. Ebben az időszakban vezettek be újabb lezárást, megkeserítve az ünnepet sok szabálykövető brit számára. Közben a kormányzó toryk egy időközi választás miatt aggódhatnak.
A megkérdezettek szerint elsősorban az utazásért, a moziba járásért és a vendéglátásért lehetne plusz pénzt kérni azoktól, akik nem vették fel a vakcinát.
Egy friss tanulmány szerint idővel a COVID-19-hez kapcsolódó halálozások számának növekedése lényegesen lassabb volt azokban az országokban, amelyek maszkkal kapcsolatos törvényeket vezettek be, mint azokban az országokban, amelyek nem.
1773. december 16-án, indiánnak öltözött észak-amerikai telepesek megrohantak három, Bostonban kikötött hajót, amelyek teát szállítottak a gyarmatokra. 248 évvel ezelőtt a feldühödött telepesek 342 ládányi teát szórtak a tengerbe, ezzel mai áron, közel 2 millió dollár kárt okozva a brit koronának. A telepeseket sújtó adók és a bostoni eset is egyen
Átalakítják az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni oltási kampányt Németországban a kórokozó omikron nevű változatának felbukkanása miatt - jelentették be Berlinben.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes nem tartja kizártnak, hogy Oroszország közepes hatótávolságú nukleáris rakéták telepítésére kényszerül Európában. A politikus szerint ez akkor lesz, ha a nyugati országok nem csatlakoznak a közepes- és rövid hatótávolságú nukleáris fegyverek felszámolásáról szóló egyezséghez. A Nemzeti Közszolgálati E
A média 488 munkatársa van rács mögött szerte a világon, ami 20 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest – írta éves összegzésében a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű jogvédő szervezet.
Szétszedtek és elloptak egy komplett, tizennyolc méteres hidat az ohiói Akronban. A helyi rendőrség értetlenül áll az ügy előtt, a felgöngyölítéséhez a lakosság segítségét kérik.
Az ellenzéki Irány több vezető képviselője a tüntetés ellehetetlenítését célzó lépésnek, törvénytelennek, egyesek rendőrterrornak minősítették a pártelnök rendőrségi előállítását.