Engedélyezte pénteken a brit gyógyszerfelügyelet (MHRA) a 12-15 éves korosztály beoltását a Pfizer és a BioNTech vállalatok által a koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcinával.
Az Olaszországba való beutazáshoz negatív eredményű molekuláris (PCR) vagy antigén gyorsteszt szükséges a magyar állampolgárok számára, valamint regisztrálniuk kell magukat - tájékoztatta a római konzulátus az MTI-t pénteken.
A Vanity Fair értesülései szerint a kínai hadiipar kutatói genetikailag és biológiailag módosított egereken tesztelték a kórokozót, amikor az valószínűleg kiszökött a laboratóriumból.
Egy, a kínai állami médiához tartozó lapban megjelent vezércikk Kína-ellenesnek nevezte Budapest lépését. Szóba hozta az Egyesült Államok tevékenységét is.
Kínában negatív visszhangot keltett a hír, miszerint a Fudan Egyetem tervezett budapesti területén olyan új utcanévtáblákat helyeztek ki, amelyek Kína szempontjából "provokatívak".
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a Facebook közösségi portál megsértette-e az uniós versenyszabályokat a hirdetési piacon szerzett információk jogszerűtlen felhasználásával a versenytársak megkárosítására - közölte Margrethe Vestager, az uniós bizottság digitális korra felkészült Európáért felelős biztosa péntek
Nem illették kritikai észrevételekkel a bevizsgálás során az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakemberei a Szputnyik V vakcina kidolgozásának minőségét, sem a gyártását - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz vakcinák menedzseléséért felelős Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazd
A koronavírus ellen az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákkal beoltott uniós állampolgárok szerdától negatív PCR-teszt hiányában is beutazhatnak Franciaországba, a Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból érkezőktől azonban továbbra is kérni fogják a hatóságok a tesztelést, függetlenül attól, hogy felvették-e az oltást – jele
Szerbia és Magyarország a legsikeresebb gazdasági és egészségügyi válaszokat adta a koronavírus-járványra, és ennek köszönhetően a két ország gazdasága is erős tudott maradni - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban.
Európa óvatosan reagált az amerikai elnök digitális adó miatti védővám-fenyegetésére. A Fehér Ház kétmilliárd dollár értékben büntetné hat ország termékeit, amiért új digitális adót vetnének ki amerikai cégekre.
Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint baloldali, jobboldali és centrista pártok részvételével is sikeres lehet ez a kormánykoalíció, és akár konszolidációs időszak is kezdődhet az országban. Lesznek viszont ügyek, amelyekhez nem fognak tudni hozzányúlni.
Az Európai Unió tagállamállamainak kormányait tömörítő Európai Tanács megállapodott, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén és hozzáférjenek az unió területén fekvő repülőterekhez.
Minden eddiginél súlyosabb bevételkiesést könyvelhettek el 2020-ban a szlovák utazási irodák: az ügyfeleik száma 88, a bevételük 87 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb felméréséből. Szlovákia igyekszik stratégiát váltani az idegenforgalomban, és a külföldi turisták helyett a haza
Meg kell próbálni megtalálni a módját Moszkva és Washington kapcsolatai javításának a június 16-án esedékes genfi orosz-amerikai csúcstalálkozón - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum egy panelbeszélgetésén.
Befejeződtek az Északi Áramlat 2 gázvezetékpár első vezetékének csőfektetési munkálatai – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén tartott beszédében.