Ukrajna hamarosan kénytelen lesz korlátozásokat bevezetni azok számára, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen - írta hétfőn a Facebookon Mihajlo Raduckij, a parlament egészségügyi bizottságának kormánypárti elnöke.
Megfékezték a bozóttüzet a nyaralók körében népszerű Rodoszon, de a héten sem enyhül a hőség Görögországban, ahol akár 47 Celsius fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála.
Az afgán elnök hétfői nyilatkozata szerint azért romlik ilyen gyorsan a biztonsági helyzet az országban, mert az Egyesült Államok "hirtelen" döntéssel kivonta az amerikai csapatokat Afganisztánból.
Néhány hete a spanyol napfényövezet újbóli korlátozásairól szóltak a hírek, most a görög szigetvilágban lobbant be egy hét alatt úgy a fertőzés, hogy az európai járvány-megelőzési központ (ECDC) már sötétvörösre festette a térséget az európai térképen.
Szaif al-Iszlamot azzal gyanúsítják, hogy az apja hatalmának megdöntésére irányuló 2011-es felkelések alatt békés tüntetők meggyilkolására szólított fel.
Hétfőtől kötelező tíznapos karantén nélkül léphetnek be az országrészbe az Egyesült Államok és az Európai Unió lakosai – mármint azok, akik megkapták mindkét védőoltást a jóváhagyott vakcinákból. Az orosz és kínai vakcinával oltottakra nem vonatkozik a könnyítés.
Többek között az úgynevezett delta variáns terjedése miatt átlépte a 35 milliót a regisztrált koronavírus esetek száma az Egyesült Államokban – közölte hétfőn a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem.
Feltételekkel engedték szabadon az utolsó még fogvatartott magyar szurkolót, több mint egy hónappal a müncheni Németország-Magyarország Eb-csoportmeccs után.
Ismét több millió ember került zárlat alá az új koronavírusos esetek számának ismételt növekedése miatt. A hatóságok hétfőn 55 új fertőzöttet jelentettek.
A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó tíz futam után a második helyen jutott be a dupla szorzós éremversenybe, ahol a legjobb tíz között szerepelt. Berecz végig az első vagy második helyen hajózva megnyerte az utolsó futamot, de a brit Giles Scottnak a negyedik hely is elég volt a címvédéshez.
Egy amerikai űrirányító szerint az elmúlt héten a feje tetejére állt az Nemzetközi Űrállomás (ISS), és egy napba került, hogy visszaállítsák eredeti állapotába az űrkomplexumot.