Vizsgálatot indított az amerikai oktatási minisztérium öt olyan tagállam ellen, amelyben a helyi törvényhozás megtiltotta az iskolai maszkviselés kötelezővé tételét. Arra kíváncsi a tárca, éri-e diszkrimináció a fogyatékkal élő vagy valamilyen betegségben szenvedő diákokat – jelentette hétfőn az amerikai sajtó.
Az Afganisztánt uraló tálib lázadók történelmi pillanatként értékelték hétfőn, hogy az utolsó amerikai katona is elhagyta az országot, örömünnepet ültek e felett - jelentették hírügynökségek Kabulból.
Az első felmérések szerint a Szociáldemokrata Párt jelöltje, Olaf Scholz szerepelt a legjobban a német kancellárjelöltek első, vasárnapi televíziós vitáján. Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint a vitának nem volt egyértelmű győztese, de megerősítette a kancellárjelöltek aktuális népszerűségi sorrendjét, amelyben Olaf Scholz v
A katonák evakuálása befejeződött, de továbbra is segítenek elhagyni Afganisztánt azoknak az amerikai állampolgároknak, akik távozni akarnak, illetve afgánoknak, akik erre jogosultak.
Stuart Schellert azután mentették fel parancsnoki tisztségéből, hogy videóüzenetben bírálta az amerikai katonai vezetést az afganisztáni kivonulás módja miatt.
Az Ida volt az ötödik legerősebb hurrikán, amely az amerikai államra valaha lesújtott: lesz mit számba vennie a károkat felmérő hivatalnokoknak, amikor a 240 km/h-s széllel érkezett hurrikán okozta problémákat listázzák.
Meg nem erősített hírek szerint egy olyan rakéta végzett a kabuli merénylet kitervelőivel, melynek létezését se nagyon ismerik el. A szakértők szerint az R9X-hez hasonló fegyverek szerepe egyre fontosabb lesz.
Véglegessé vált kedden Cristiano Ronaldo átigazolása a Juventustól a Manchester Unitedhez. Az olaszok bejelentették, hogy 15 millió eurót kaptak az angoloktól a portugál futballsztárért, de ez az összeg - bizonyos feltételek teljesülése esetén - nyolcmillióval nőhet.
Fényképezgetnek, oda mennek, ahová nem kéne, pedig a „baráti” Kínából jöttek. Különös történet került elő az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából abból az időből, amikor hazánk épp a szocialista blokk tagja volt, azt pedig senki sem sejtette, hogy közeleg a rendszerváltás.
A nővérhiány és a pokoli körülmények miatt kénytelenek kábítani egyes intenzív osztályon kezelt betegeket megemelt adag gyógyszerrel, másképpen nem tudnának megküzdeni a delta variáns okozta extra nyomással.
Az amerikai haderő Afganisztánból való kivonulásával együtt az Egyesült Államok felszámolta kabuli nagykövetségét, és afganisztáni diplomáciai tevékenyégét mostantól a katari fővárosból, Dohából végzi - közölte hétfőn sajtótájékoztatón Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Egy ejtőernyős alakulat parancsnoka volt az utolsó amerikai katona, aki elhagyta Afganisztánt. A kivonulás után is több száz nyugati állampolgár maradt hátra és megjelent az országban mindkét fél ellensége: az Iszlám Állam helyi szervezete.
Viszonylagos nyugalom van Kabulban, megnyíltak az iskolák és egyes üzletek, de néhány bank is újranyitotta a nagyobb fiókjait alig két héttel a tálib hatalomátvétel után - jelentette a dpa német hírügynökség kedden a helyi lakók beszámolóira hivatkozva.
Az otthonukhoz minél közelebb kell segíteni az afganisztáni tálib fordulat miatt menekültté váló embereknek - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.
Csak a szűken vett nyári turistaszezon idején élvezhették az Európába látogató amerikaiak a korlátozásmentes beutazást. Több uniós ország is a vörös zónába került.
A tanácskozás kiemelt témája Európa ellenállóképességének fokozása annak érdekében, hogy hatékonyabb válaszokat adhasson a kontinens előtt álló kihívásokra.
Windsor – Lehet, hogy Károly herceg sohasem lesz király? Legalábbis erről pletykálnak II. Erzsébet udvarában, főként azután, hogy kiderült, unokája, Vilmos herceg, a közelébe, Windsorba költözik a családjával.
Az otthonukhoz minél közelebb kell segíteni az afganisztáni tálib fordulat miatt menekültté váló embereknek - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.