Az olimpia egyik legnagyobb politikai botránya a fehéroroszokhoz köthető. A NOB visszavonta annak a két edzőnek az akkreditációját, akik hazautazásra akarták kényszeríteni a női sprinter Kriszcina Cimanuszkaját, aki erre nem volt hajlandó, s végül a lengyelektől kapott humanitárius vízumot.
Nagyon ritka, hogy meteorok egészen hosszan, tíz másodpercen keresztül jelenjenek meg az égen, mégpedig szinte ugyanolyan irányból: ez most Hawaii felett mégis megtörtént.
„Az amerikai elnök gengszternek nevezte Orbánt, aki szerint ez minden magyar számára sértő” – kezdi Jakab Péter Instagram-posztját, melyben Orbán Viktor azon kijelentésére reagál, miszerint „minden magyar számára sértő” Joe Biden kijelentése.
A déli féltekén most van tél, ilyenkor kellene tetőznie a havazásnak. A tavalyi és idei júliusiban viszont csökkent az Andokban a hótakaró, és ezt tükrözi a folyók vízállása is.
A román kormány az oltások felvételének aktív támogatására szeretné rávenni az ortodox egyházat, amelyik azonban vonakodik nyíltan állást foglalni a kérdébens. A lakosság beoltottsága közben az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban.
A péntekre virradó éjjel a görög tűzoltók legnagyobb feladata az volt, hogy megakadályozzák, hogy a tűz elérje a sűrűn lakott területeket, az elektromos berendezéseket és létesítményeket, valamint a történelmi görög helyszíneket.
Nemcsak a litván EU-határon, hanem az olasz partoknál is folyamatosan nő a migrációs nyomás, ezért az olasz belügyminiszter is az EU-tárcavezetők rendkívüli ülésének összehívását kérte, mert már harmincezer migránst mentettek ki a tengerből.
Az új típusú koronavírus kolumbiai változatát azonosították a brüsszeli nemzetközi repülőtérnek is otthont adó Zaventem egyik idősotthonában, a fertőzésben hét, teljes védettséggel rendelkező lakó meghalt – közölte a belga sajtó.
Tovább folytatódik a szóbeli adok–kapok Ivan Korčok szlovák külügyminiszter és a szlovákiai magyar politikusok között. Északi szomszédunk diplomáciai vezetője sérelmezte, hogy Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke a hét elején Somorján emlékművet avatott a városból kitelepített magyarok emlékére. A Facebook-bejegyzést később egy Magyarországna
A CNN-nél most még csak az jár be dolgozni, akinek muszáj, vagy aki szeretne, a többiek otthonról is végezhetik a munkájukat. Azt rájuk bízták, hogy oltatnak-e. De irodába és terepre nem mehetnek oltatlanul, ez a szabály.
Az apa perelt, azt mondta, szeretné biztosítani, hogy a különben magyar környezetben felnövő gyerek tudjon románul, és képes legyen vele is kommunikálni.
Elpusztult lovak tetemei hevernek szerteszét a kazahsztáni Mangisztau-félsziget kiszáradt sztyeppéjén, ahol a súlyos szárazság megfosztotta az állatokat az élelemtől és a víztől, és veszélyezteti több száz állattenyésztő megélhetését.
Egyévi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte pénteken egy moszkvai bíróság pénteken Oleg Navanijt, Alekszej Navalnij ellenzéki politikus öccsét, azon a címen, hogy a Covid-19 miatt bevezetett korlátozó intézkedések megsértésével vett részt az elítélt bátyja szabadon bocsátása érdekében megtartott tüntetések szervezésében.
„Ez egy személyes sértés az összes magyar számára” – így reagált Orbán Viktor, Joe Biden amerikai elnök tavaly novemberi szavaira, amikor az amerikai elnök „totalitárius gengszter"-nek nevezte a magyar miniszterelnököt. Orbán az amerikai Fox News tévécsatornának nyilatkozva ehhez hozzátette: ha veszít a választáson, az azért lesz, mert a nyugati ba
Az ügyben eddig született három ítélet mindegyike elismételi, hogy hátrányos helyzetet jelent a gyermek számára a magyar nyelvű óvoda Romániában. Az anyuka ezt elfogadhatatlannak tartja.
A francia társadalom kiábrándult, széttöredezett, a válság mélyül. A miértekre Almássy Ferenc Budapesten élő magyar–francia újságíróval kerestük a választ.
Akut sofőrhiány alakult ki Nagy-Britanniában, aminek nyomán sok üzlet tulajdonosa már kénytelen maga szállítani árut. A vállalkozók a brexitet és a pandémia nyomán kialakult „pingdémiát” – a fertőzésveszély kijelző mobilapplikációt okolják.
Újabb és újabb fenyegető jeleit találják a tudósok a közelgő klímakatasztrófának. Magyarországon egyes térségeiben csaknem kétszer annyi halálos áldozatot szedhet az időjárás a következő 30 évben.
Áldatlan állapotok uralkodnak már negyedik napja a görög fővárostól északra a hőhullám okozta pusztító tüzek miatt. A lángok az Athéntól 20 kilométerre északra fekvő erdős területeken is végigsöpörtek, amelynek következtében sok család otthona megsemmisült.
Elpusztult lovak tetemei hevernek szerteszét a kazahsztáni Mangisztau-félsziget kiszáradt sztyeppéjén, ahol a súlyos szárazság megfosztotta az állatokat az élelemtől és a víztől, és veszélyezteti több száz állattenyésztő megélhetését.
Ursula von der Leyen bizottsági elnök arra szólította fel az Egyesült Államok hatóságát, hogy oldja fel az európai uniós polgárokat sújtó beutazási korlátozást. Joe Biden elnök közben hazai szigorításokat kénytelen támogatni.
A spanyol első osztályú futballbajnokság pénzügyi szabályai miatt távozik Lionel Messi az FC Barcelonától – ezt mondta a katalán klub elnöke. A Barcelona ugyanis rossz anyagi helyzetben van, a bérek pedig magasabbak, mint a bevételek, amit a La Liga már nem enged meg. Az argentin sztár állítólag Angliában vagy Franciaországban folytathatja a pályaf
Újraéledt a tűz a görög főváros közelében. Beszámolók szerint az éjjel több ezren menekültek el Athénból, miközben tombol a forróság egész Görögországban. Magyar csoportok éppen pénteken indultak útnak. Az utazási iroda szerint közülük senki sincs veszélyben.