Izraelben azt feltételezik, hogy Irán közel-keleti szövetségeseivel, köztük a Hezbollahhal közösen a napokban hasonló támadást indít az ország ellen, mint amilyet már egyszer áprilisban végrehajtott.
Sürgős fellépést szorgalmazott hétfőn az Ensz emberi jogi főbiztosa, hogy elkerüljék az esetleges szélesebb közel-keleti konfliktust, tekintettel az Irán és szövetségesei, valamint Izrael közötti katonai eszkalációval kapcsolatos félelmekre.
Az izraeli hadsereg (IDF) célzott légicsapásban megölte a Gázai övezetben a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet kormányának gazdasági miniszterét, Abed Alzareit - közölte hétfőn egy katonai szóvivő.
Az izraeli hadsereg célzott légicsapásban megölte a Gázai övezetben a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet kormányának gazdasági miniszterét, Abed Alzareit - közölte hétfőn egy katonai szóvivő.
Észak-Macedóniába a múlt héten 46 emberből és 13 járműből álló magyar tűzoltócsapat érkezett, amely a külföldi kontingensből az egyetlen szárazföldi egység – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. Dóka Imre arról is beszélt, hogy a nagy forróság és az időnként feltámadó szél mellett az is nehezíti a
Ukrajnában 2024 első felében 87 655 gyermek született, ami kilencszázalékos csökkenés az előző év hasonló időszakához képest – számol be róla az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál az Opendatabot adataira támaszkodva.
A tetőfokára hágott a hőség Spanyolországban. A hőmérő 40 Celsius-fokot mutatott az ország több területén is, azonban nem ez a legaggasztóbb... Ugyanis a Földközi-tenger szinte forr a melegtől, a víz hőmérséklete ezelőtt még sosem volt ilyen magas.
Nagyon komoly csalások történhettek, és az ellenzéki jelölt jelentősen több szavazatot gyűjthetett, mint a hivatalosan győztesnek kikiáltott eddigi államfő, Nicolas Maduro.
A kínai ByteDance tulajdonában lévő TikTok videomegosztó platform kötelezettséget vállalt, hogy végleg visszavonja a TikTok Lite jutalmazási rendszerét az Európai Unióban - jelentette be hétfőn az Európai Bizottság.
Megfigyelők szerint messzeható következményei lesznek annak, hogy a hét végén az ukránoknak sikerült elsüllyeszteniük a fekete-tengeri orosz flotta egyik tengeralattjáróját.
Három hónapja indult útnak a Boeing Starliner kétfős legénységgel a Nemzetközi Űrállomásra, és az utazás mindössze egy hétig tartott volna, ám a visszaindulást műszaki okok miatt többször is el kellett halasztani. Egyes források szerint lehetséges, hogy a NASA a SpaceX-től kér segítséget asztronautái hazahozásához.
Rendkívül fontos az Ukrajnán át érkező gáztranzit fenntartása, mert bár vannak alternatív megoldások, ezek használata a fogyasztói árak jelentős drágulásával járna - mondta Pavol Kubík, az Eustream szlovák gázszállító vállalat szóvivője a Sita hírügynökségnek nyilatkozva hétfőn.
Ma telefonon egyeztettem Israel Katz izraeli és Ali Bagheri Kani iráni kollégámmal, amely megbeszélések sajnos ismételten azt bizonyították, hogy a 24. órában vagyunk – írta Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Regionális és nemzetközi biztonsági kérdésekről kezdett tárgyalásokat Teheránban Szergej Sojgu volt orosz védelmi miniszter, az orosz biztonsági tanács új titkára, aki hétfőn érkezett Iránba a közel-keleti feszültség kiéleződése közepette.
Nemzetbiztonsági tanácsadóival egyeztet hétfőn a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnök a közel-keleti eszkaláció és egy iráni támadás lehetősége miatt - közölte az elnöki hivatal.
Regionális és nemzetközi biztonsági kérdésekről kezdett tárgyalásokat Teheránban Szergej Sojgu volt orosz védelmi miniszter, az orosz biztonsági tanács új titkára, aki hétfőn érkezett Iránba a közel-keleti feszültség kiéleződése közepette.
Nemzetbiztonsági tanácsadóival egyeztet hétfőn a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnök a közel-keleti eszkaláció és egy iráni támadás lehetősége miatt - közölte az elnöki hivatal.
Úgy eldurvult a veszekedés a romániai Várorja (Nepos) településen, hogy a férfi rágyújtotta a lakást a feleségére és a gyermekeire. Családon belüli erőszak és emberölési kísérlet miatt indult eljárás.
Ukrajna további 3,9 milliárd dollár (1420 milliárd forint) segélyt kapott az Egyesült Államoktól - közölte hétfőn Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter.
Nemzetbiztonsági tanácsadóival egyeztet hétfőn a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnök a közel-keleti eszkaláció és egy iráni támadás lehetősége miatt – közölte az elnöki hivatal.
"Ez egy nagyon fontos hozzájárulás Ukrajna államháztartásához az Oroszországi Föderáció átfogó agressziójával szembeni ellenállása idején" – jelentette ki Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter.
A magyar óvodák vonzerejének növekedéséhez vélhetően jelentősen hozzájárult a magyar nemzetpolitika által biztosított támogatások hatása is, de a felvidéki magyar óvodába járó gyermekek elsöprő többségének élő kötődése van a magyar identitáshoz.
A külügyminiszter közösségi oldalán számolt be arról, hogy telefonon egyeztetett az izraeli és iráni külügyminiszterrel. Közölte: már a 24. órában vagyunk.
Ukrajna további 3,9 milliárd dollár (1420 milliárd forint) segélyt kapott az Egyesült Államoktól – közölte hétfőn Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter.
Drasztikusan csökkent a háború kezdete óta a születések száma Ukrajnában, csak az idei év első felében háromszor annyian haltak meg, mint ahányan születtek - írta hétfőn az Ukrinform állami hírügynökség az igazságügyi minisztériumra és az Opendatabot nevű online szolgáltatóra hivatkozva.
Megérkezett Houstonba hétfőre az Axiom Space Ax-4 küldetésének teljes legénysége - köztük Kapu Tibor magyar űrhajós -, hogy megkezdjék kiképzésüket - közölte a houstoni központú cég hétfőn a honlapján.
Az 57 muszlim államot tömörítő OIC közölte, hogy a szaúd-arábiai Dzsiddában tervezett tanácskozás fő napirendi pontja "az izraeli megszállás bűncselekményei" lesznek.