Donald Trump kizárta annak lehetőségét, hogy részt vegyen még egy elnökjelölti vitán demokrata riválisa, Kamala Harris ellen – írja a BBC. Trump egy, a Truth Socialön közzétett bejegyzésében írta, hogy a keddi vitát "egyértelműen" ő nyerte, és szerinte Harris azért akar visszavágót, mert a vesztesek mindig akarnak még egy esélyt.
A héten az RAF is bevetette magát: két Typhoon vadászgép emelkedett a levegőbe egy Voyager üzemanyagtöltő repülőgéppel kísérve, miután két Tu-142-es orosz katonai gépet észleltek Nagy-Britannia közelében.
Az ukrajnai háborúról, a magyar béketörekvésekről, a kárpátaljai magyarságról, a családpolitikáról és a közép-európai együttműködés helyzetéről is tárgyalt Washingtonban Juhász Hajnalka, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke.
A Carola-híd leomlása a német infrastruktúra szomorú szimbóluma – vélekednek német szakértők, és az összes 1980 épült híd felülvizsgálatát szorgalmazzák. A kormány egyelőre mossa kezeit.
Elon Musk, a X tulajdonosa fasisztának nevezte az ausztrál kormány félretájékoztatásról szóló törvényjavaslatát, amely pénzbírságot vetne ki a téves információk törlését nem teljesítő közösségimédia-cégekre.
Elon Musk, a X tulajdonosa fasisztának nevezte az ausztrál kormány félretájékoztatásról szóló törvényjavaslatát, amely pénzbírságot vetne ki a téves információk törlését nem teljesítő közösségimédia-cégekre.
Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt csütörtökön közölte, hogy nem lesz újabb vita közte és Kamala Harris demokrata párti politikus között a november 5-i elnökválasztás előtt.
Észak-Korea ritka bepillantást engedett egy titkos létesítménybe, ahol fegyverminőségű uránt állítanak elő, miközben az állami média pénteken arról számolt be, hogy Kim Dzsong Un vezető ellátogatott a térségbe, és határozottabb erőfeszítésekre szólított fel nukleáris fegyverei számának exponenciális növelésére.
Több ezer külföldi rendőrt képez ki Kína, az érvelés szerint azért, hogy védje más országokban az érdekeit és fellépjen a határokon átívelő bűnözéssel szemben.
Toldi Ottó, a Klímapolitikai intézet vezető kutatója és Kusai Sándor volt pekingi nagykövet érkezett a stúdióba, merthogy Nagy-Britannia megengedi Kijevnek, hogy a Storm Shadow rakétákkal csapást mérjen Oroszországra.
A lehetséges biztonsági kockázatok miatt a dél-koreai katonai bázisokról mintegy 1300 kínai gyártmányú térfigyelő kamerát távolítottak el - közölte pénteken a védelmi minisztérium illetékese.
Németország és Litvánia aláírta a megállapodást arról, hogy a balti országban egy német dandár állomásozzon - közölte Berlinben pénteken Boris Pistorius német védelmi miniszter és litván kollégája, Laurynas Kasciunas.
A Carnival Spirit tengerjáró hajó múlt héten csütörtökön egy nagyobb jégdarabnak ütközött, az egyik utas pedig a Titanicot idéző élményként írta le a történteket. Többen is párhuzamot vontak a híres katasztrófa és a mostani alaszkai incidens között. Szerencsére azonban ezúttal nem történt személyi sérülés, és a hajó is zavartalanul folytathatta útj
Strasbourgba utazik jövő héten Orbán Viktor miniszterelnök, hogy az Európai Parlamentben ismertesse a magyar uniós elnökség prioritásait. A vita mellett, várhatóan a figyelem a Nemzeti Kártya miatt is Magyarországra irányul majd, aminek tárgyalását napirendre vette a parlament.
A 9/11-es áldozatok előtt akart tisztelegni szerdán az amerikai titkosszolgálat, ám a kiírásukban véletlenül a 19 gépeltérítő is szerepelt. Azonnal elnézést kértek és helyesbítettek.
Kamala Harris, az új elnökjelölt az Opportunity Economy új koncepciójával akar győzni Donald Trump ellen november 5-én. Mi rejlik az új kampány csataszó mögött? Csupán a lakosság kevesebb mint ötöde érzi úgy, hogy ma jobban él, mint Donald Trump elnöksége alatt.
Kína fokozatosan emeli a nyugdíjkorhatárt az országban. Erre az '50-es évek óta nem volt példa, a kínai kormány a társadalom elöregedésével és az országos nyugdíjkassza apadásával magyarázza a döntést.
Ugye ön sem szívesen találkozna egy döglött állattal, amikor kibontja a szeletelt kenyerét? Hasonlóan volt ezzel az a nő is, aki toastot akart magának csinálni reggelire, azonban elkezdte felfedezni egy döglött patkány maradványait a kenyerében.
Hat brit diplomatát vádoltak meg kémkedéssel, miután az orosz elnök háborús fenyegetésként értékelte a brit fegyverek orosz területen való bevetésének engedélyezését. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint a diplomaták tevékenysége kémkedésre és szabotázsakciókra utaló jeleket mutatott, ezért visszavonták akkreditációjukat. A brit diploma
Extrém időjárás sújtja Ausztriát: a magasabb részeken kétméteres a hó, Bécsre ömlik az eső. Több helyen kérik a lakosságot, hogy maradjon otthon a hétvégén, van olyan vasúti szakasz, amit lezártak.