Kérni fogják, hogy mentességet kaphasson az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól Magyarország - jelentette be Bóka János EU-ügyi miniszter.
Az egyik robbanás egy olyan temetés közelében történt, amelyet a Hezbollah a keddi támadás áldozatainak szervezett, három felnőttnek és egy kislánynak. Az esetről videó is készült.
Az izraeli titkosszolgálat azért robbantotta fel épp most a Hezbollah csipogóit, mert féltek tőle, hogy a libanoni iszlamista szervezet idő előtt észreveszi a turpisságot.
Az ukrán elnök kijelentette szerdán, hogy "teljesen készen van" az Oroszország elleni győzelmi terve, amelyet ígéretéhez híven még a hónap vége előtt be fog mutatni Joe Biden amerikai elnöknek.
Joav Gallant izraeli védelmi miniszter szerdán izraeli katonák előtt kijelentette, hogy a háború "új fejezete" kezdődik, amelynek középpontjában a libanoni Hezbollah-harcosok elleni északi front áll. Ugyanakkor a Libanonban felrobbant eszközökről nem tett említést. Szerinte következetességet és elszántságot igényel, hogy elérjék a céljaikat.
Kedden a libanoni szervezet által pont a megfigyelés és a lehallgatás elkerüléséhez beszerzett személyhívók ezrei, szerdán több száz walkie-talkie robbant fel. A merénylet a Moszad minden korábbinál kifinomultabb akciója lehet. A szerdai, második robbantáshullám elmélyítheti a szervezeten belüli paranoiát, hiszen senki nem lehet biztos benne, hogy
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette szerdán, hogy "teljesen készen van" az Oroszország elleni győzelmi terve, amelyet a hónap vége előtt be fog mutatni Joe Biden amerikai elnöknek.
Bár a károk egyelőre felmérhetetlenek, Alsó-Ausztriában a rendkívüli áradások sújtotta területeken élők lassan fellélegezhetnek, több helyütt megkezdődtek a takarítási munkálatok. A tartomány 45 millió eurós támogatásban részesül az országos katasztrófaalapból.
Jakupcsek Gabriella nem rejtette véka alá, mit gondol a hazai tévézés helyzetéről, valamint a műsorvezetői felhozatalról. Őszintén beszélt Ördög Nóráról és Liptai Claudiáról is.
Izraeli titkosszolgálati források beszéltek arról az amerikai lapnak, hogy a rejtélyes BAC Consulting nevű céget csak azért hozták létre, hogy a Hezbollah tagjainak zsebébe juttathassák a robbanószereket.
Iráni hackerek Donald Trump kampányszervezetétől megszerzett dokumentumokat osztottak meg Joe Biden kampánycsapatával a nyári hónapokban - közölték az amerikai hatóságok.
Alessia Castellani és Daniel Iaconis torinói tetoválóművészek, akik a saját testükön is több, jól látható mintát viselnek. Mivel új városba, az olaszországi Torinóba költöztek, a fiatal pár a Facebookon tett közzé egy jól megírt hirdetést arról, hogy albérletet keresnek. Arra azonban egyáltalán nem számítottak, hogy a helyiek gyűlöletének óriási hu
Izraeli források szerint a hivatalosan elismert sokszorosa lehet az áldozatok száma, a robbantások különösen sok áldozatot szedhettek a Hezbollah elit alakulatának soraiból.
A vezeték nélküli kommunikációs termékeket gyártó japán Icom cég közölte csütörtökön, hogy már mintegy tíz éve nem gyártják azt a típusú adó-vevőt, amelyből szerdán több száz felrobbant Libanon több pontján.
Az uniós ügyekért felelős miniszter többek között ezt írta az X-en: "Míg Németország a múlt héten ellenőrzéseket vezetett be a határain, Magyarország nem jelentette be, hogy ezt tervezi."
A lap úgy tudja, az izraeli titkosszolgálat gyártotta a Hezbollahnak szánt robbanó csipogókat. Bulgária szerint egy érintett bolgár cégen keresztül 1,6 millió eurót utaltak Magyarországra.
Szerdán közölte Tarr Zoltán egy strasbourgi sajtótájékoztatón, hogy a mostani tudásuk szerint októberre csúszik át az Európai Parlamentben Orbán Viktorral tartandó vitájuk. A TISZA Párt EP-küldöttségének vezetője kiemelte, miszerint kommunikálták az Európai Parlamentnek, hogy a magyar kormányfő megjelenése ne legyen elvárás.
Donald Tusk, Lengyelország miniszterelnöke arra kérte a lengyel lakosságot, hogy ne aggódjanak, ha német katonák érkeznek az ország területére. A csütörtökön, a válságstáb ülésén elhangzott nyilatkozatát a Polsat lengyel tévécsatorna idézte. A miniszterelnök megnyugtatta honfitársait, hogy a német katonák azért lépnek be Lengyelországba, hogy részt
Óriási méretű titkosszolgálati akciót hajtott végre Izrael a libanoni Hezbollah ellen. Kedden a terrorszervezet több ezer személyhívóját robbantották fel egyidejűleg, szerdán pedig több több száz adó-vevővel ismétlődött meg a tömegmerénylet.