A brit fővárosban volt, aki már helyi idő szerint hajnali fél ötkor a kijelölt helyszínen várakozott – jelentette a helyszínről az InfoRádió tudósítója.
Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket – közölte a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a zárlatra vonatkozó művelet közép-európai idő szerint délután négykor indul.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap jelentette ki, hogy hétfőn életbe lép az iráni kikötők amerikai blokádja, miközben további országok dolgoznak azon, hogy Irán ne legyen képes olajat értékesíteni
Orbán Viktor szövetségese, Aleksandar Vučić szerb elnök is gratulált Magyar Péternek, Donald Trump nem kommentálta a magyar választást. Megérkeztek az első külképviseleti urnák az NVI-hez. A választás másnapja percről percre.
Milliók szenvednek súlyos élelmiszerhiánytól Szudánban, naponta legfeljebb egyszer jutnak ennivalóhoz - hívta fel az afrikai ország egyre növekvő élelmiszerválságára a figyelmet hétfőn közölt jelentésében nemzetközi humanitárius szervezetek egy csoportja.
Vegyes reakciók jelentek meg az izraeli sajtóban a magyar választási eredményekre. Egy lap hangsúlyozta: Benjamin Netanjahu fontos szövetségest veszített, aki eddig megvédte Izraelt az EU-s szankcióktól.
Kudarccal zárultak az iráni háború lezárását célzó maratoni béketárgyalások, Donald Trump bejelentette, hogy az USA tengeri zárlatot rendel el a Hormuzi-szorosnál.
Az orosz reakció sem maradt el a magyar választási eredmények után: Kirill Dmitrijev, az Orosz Közvetlen Befektetési Alap (RDIF) vezetője az Európai Unió jövőjéről fogalmazott meg éles véleményt.
Továbbra is fel fog szólalni a háború ellen, mondta az egyházfő. "Túl sok ember szenved ma, túl sok ártatlant öltek meg, és úgy gondolom, valakinek ki kell állnia, és azt mondani, hogy létezik egy jobb út."
Az amerikai elnök azután bírálta nyilvánosan XIV. Leó pápát, hogy a katolikus egyházfő kritizálta az USA külpolitikáját. Trump szerint a pápának hálásnak kellene lennie.
A befagyasztott uniós forrásokra is utalt ezzel az Európai Bizottság elnöke, aki azt mondta, "kivételes este volt a tegnapi", Európa ma magyar, ez nem kérdés.
Az orosz elnök sajtótitkára arról beszélt, hogy érdekeltek a jó kapcsolatok kiépítésében Magyarországgal, akárcsak Európa összes országával. Oroszország nyitott a párbeszédre"
Az Európai Bizottság elnöke brüsszeli sajtótájékoztatón értékelte a Tisza Párt győzelmét. A gyors együttműködést ígérő nyilatkozat a jogállamisági viták miatt zárolt források feloldását vetíti előre.
Az eredménytelen tárgyalásokat követően Donald Trump újabb lépést jelentett be Irán felé: az Egyesült Államok haditengerészete ellenőrzés alá vonja a Hormuzi-szoros hajóforgalmát, és akár meg is állíthatja azokat a szállítmányokat, amelyek bevételt juttatnak Teheránnak.